Gyakran előfordul, hogy különböző furfangos kereszthivatkozások útján, más vőfélyek (vagy egyéb lakodalomipari szakmunkások) ajánlása nyomán, szóval kerülő úton jut el egy vőfélyhez egy ifjú pár. Tehát nincs közvetlen tapasztalata, nem látta a vőfélyt pohárköszöntőt mondani, játékot levezetni, sült malacot betolni stb.
Ilyenkor gyakran kérdezik: Vőfély úr, aztán tudna valami dévédét küldeni? Ilyenkor veszek egy mély lélegzetet, és azt mondom: Hát persze!
Mondhatnám azt is, hogy „Nem vagyok DVD-kölcsönző”, de akkor azt gondolnák, hogy ez mekkora egy bunkó surmóparaszt; vagy, ami rosszabb: azt gondolnák, hogy rosszul dolgozok. Holott ez nem így van.
Referenciafilmet készíttetni nem nagy pénz. Még azt is mondhatnám, hogy megéri, főleg, hogy minden videós haver, két-három lakodalmas kiajánlásért cserébe hatalmas kedvezménnyel gyártanák le. De a referenciafilm olyan, mint a reklám. És ki hisz a reklámoknak? Ugye te is rögvest a távkapcsoló után nyúlsz, ha jön egy rekámblokk? Egy évadban van 20-25 lagzi. A vőfély mindegyikre lelkiismeretesen felkészül, tudása legjavát adja, ennek ellenére mégsem zseniális mindegyik. És nem a csillagok állása miatt, hanem mert nem volt meg az összhang a személyzet többi tagjával; valami nagyon gagyi 1 fős szintizenekart hívtak, aki csak azt tudja játszani, ami a programban volt; késett a konyha, odaégették a bécsi szeletet; gyarló pincérek voltak; összeverekedett a két örömanya, mert mindketten nagyon kimerültek voltak, mert hogy olcsó legyen a lagzi, minden ők csináltak stb. Ebből a 20-25 lagziból könnyű kiszedni a legjobb pillanatokat, amikor a legfogékonyabb násznép volt, amikor a leghálásabban vették a poénokat; amikor egy játék a legjobban sikerült; amikor hegyekben állt a pénz a menyasszonytánc után; amikor a búcsú után kétszer visszatapsolnak stb. Egy videós aztán tesz alá egy dögös zenét, fasza kis átmeneteket, és te leszem a megyei Kiefer Sutherland-nézés verseny bajnoka. És nem hazudsz, mert a filmen tényleg te vagy, te teszed ki a lelked, te nevettetsz meg egy művelődési háznyi embert.
A másik lehetőség, hogy a videós cimbiktől kérsz pár dvd-t, olyan lagzikból, ahol te botnokoskodtál (Természetesen előtte megkérdezed a rajta levő ifjú pártól, hogy kölcsönadhatod-e, mert milyen alapon adnád ki bárki legszebb napjáról készült filmet egy idegennek.), és azt adod oda.
Mindkét esetben átjön, hogy milyen a vőfély kiállása, hogy szólnak a versei, mekkora a botja, milyen márkájú az öltönye, az nyakkendője, az öve, és hogy hogyan teljesített abban az egy, adott, konkrét esküvőben. De semmi nem jön át abból, hogyan kommunikált a személyzettel, hogyan szervezte és finomhangolta a dolgokat, hogy jó legyen a végeredmény.
Ez szól a referenciafilm ellen. És különben is, ki szeretne olyan lagzit, amilyent már látott egy dvd-n?
Szólj hozzá(m)!