Prológus
Ha azt mondom, csajozós szakma, a legtöbb embernek a pizzafutár, a kertész, a medencetisztító, a személyi edző vagy a bármixer ugrik be, Linux-rendszergazdákra, vagy éppen tetőfedőkre ritkán szoktak gondolni. Történt egyszer, hogy egy tetőfedő brigád tetőt szigetelt Vágkirályfán – e kedves kis magyar mátyusföldi faluba idén most tértem vissza harmadszor –, a házigazda lánya pedig valamilyen oknál fogva – a sors akarta így, nem a véletlen, ahogy Kozsó mondaná – felment a tetőre. Itt az egyik nem pizzafutár, nem kertész, nem medencetisztító, nem személyi edző, nem bármixer, hanem tetőfedő elkérte a számát. Mindez majdnem hét éve történt. Ezért mentünk most újra ide.
Fotó: egy vendég, Bacu gépével
Szép, napos időben indultam el szombaton, a nagy S-kanyarban már a vágfarkasdi kultúrház is ismerősen integetett. Időben indultam, lett még volna annyi időm, hogy a Hotel Centrálban megálljak, és Judittal, a főpincérrel lezsírozzam a dolgokat, de nem akartam kockáztatni, így egyenesen Királyfára mentem. Egy ház előtt munkálatokat végeztek, egy korábbi vőlegényem szorgoskodott ott, hiába, voltunk már itt párszor. Rutinosan kilengettem a vőfélybotot az ablakon, és kiüvöltöttem, hogy éljen az ifjú pár! Gratulálni a templomhoz pedig a nej jött, így a család 2/3-ával találkoztam. A főúton ugyanazok a kedves idős hölgyek ültek kint hárman, élesített humán térfigyelő rendszerként, akik a múltkor is útba igazítottak, így most már a kérdést sem kellett feltennem, csak lehúzni az ablakot…
Még volt 20 percünk a vendégek érkezéséig, de Bacu, akivel idén ez volt a harmadik közös lagzim, és Nagy Gábor a Kósa Lőrinc istállóból már a tetthelyen szorgoskodtak, és hamarosan megérkezett a vőlegény násznépét szállító busz is. Szerencsére a nap főszereplői meglehetősen nyugodtak voltak. A menyasszonynak egyébként gigantikus kiterjedésű ruhája volt, láttam már sok méretes darabot, de ez biztosan dobogós. Szép helyi szokás szerint a templomhoz gyalog vonultunk, de az örömszülők ezúttal nem a menet végén haladtak. Szertartás, csoportkép, majd a vágsellyei Centrál felé vettük az utunkat. Úgy látszik, a helyieknek bejön ez a hely, ez már a sokadik – írásos forrás segítségül hívása nélkül, csak emlékezetből legalább az 5. – királyfai lagzim, ami itt végződik.
Judit és a lányok, ill. az egy legény, Zoli, szokás szerint nagyon profin mozogtak a terepen. Jó úgy bemenni egy helyre, ahol, amikor megkérdezik, mi hogyan lesz, az a válasz: ahogy szoktuk. Azaz nem kell közelharcot vívni, nem kell kompetenciaproblémáktól tartani, nem kell lesni őket, nehogy kivigyenek valamit a tudtom nélkül. Én eddig mindig ezt a brigádot fogtam ki, velük jó dolgozni. Állítólag van egy B csapat is, velük még nem voltam.
Gáborral már nem számolom, hányszor voltam, bár megtisztelő, hogy ő még emlékszik, mikor volt az első közös projektünk, bevallom, én már írott forrás segítségül hívásával tudnám ugyanezt tenni. Bacuval pedig ez volt a 3/4-ik közös lagzink idén. Ám ezúttal ő is tovább maradt. Míg múlt héten a vacsora után távozott, addig most rendesen végighúzta a műszakot.
Aki új volt a képletben, az a zenekar. Az Atlantik együttessel most voltam először. János szintin, Arnold szaxofonon és klarinéton, Zoli – ő egyébként profi hangosító is – gitáron tolta. A fiúk sókszelőceiek, és addig valahogy elkerültük egymást. Ahogy az RH duó, ők is sok "neomulatóst" játszottak, a nép pedig ismerte. Jó bulit csináltak.
Hazafelé megálltunk Vágfarkasdon, ahol Srejner kolléga botozott, a Pisti kiválása után Bélából és Zsoltiból álló Haverock együttessel. Gondoltam, a prímás úrtól megkérdezem, milyen volt a burcsákfeszt a szülőfalujában, de éppen kört játszottak.
Most hétvégén utazás az ismeretlenbe, új hely, új szolgáltatók. Majd látjuk.
Vőfély.sk – láttad már?
Szólj hozzá(m)!