PROLÓGUS
2012 júniusa meleg volt. 36 fok árnyékban. A gerincem mellett csorgott le a veríték a hátamon. Hát igen, fekete öltöny, atléta, mindenki engem néz. A ház előtt a sarokban a Pósfa húzta, amúgy jó magyarosan. Azt, hogy valami nincs rendben, csak a videós, Lőrinc, és a fotós, Gibbó láthatta. A jobb kezem idegesen táncolt nadrágom oldalsó varrása mentén. A BOTOT kereste.
2012. augusztus 23., fülledt, vihar előtti meleg. A gerincem mellett csorgott le a veríték a hátamon. Hát igen, fekete öltöny, atléta, mindenki engem néz. A ház előtt a sarokban a Pósfa húzta, amúgy jó magyarosan. A BOT a kezemben, go on!
Ebbe a lagziba a megérkezésem olyan Mr. Wolfosra sikeredett. Kettőre voltunk megbeszélve a lányos háznál, 13.59-kor csörget rám a vőlegény a kapuban állva, de nem vettem fel a tellát, csak beintettem neki a másik oldalról, ahol sikerrel találtam parkolóhelyet. Miután az ajtón beszűrődő Pósfa – hallgassátok ezeket a népi suhancokat, mert nagyon jók – mellett megvolt a kikérés és a búcsúztatás, én Olasszal – akivel idén ez volt a második, és az utolsó olasz melóm – áthajtottam gyorsan az építészeti szakközépbe, hogy ott a kedves bősi rokonokhoz is szóljak egy-két meleg szót, őket ugyanis oda vitték uzsonnázni. Az érsekújváriak meg egyenesen a lagzi helyszínére érkeztek. Mert azt ugye nem mondottam eddig, hogy ezen a járási székhelyen ért az utolsó nyári hónap utolsó előtti hétvégéje. Itt gyorsan letalpaltam Árpival, a főpincérrel. Mindjárt tudtam, hogy ez rendes brigád lesz, mert tisztességesen fel voltak öltözve, ami az első lépés, és Árpi professzionálisan kommunikált. A későbbiek folyamán is minden pontosan úgy volt, ahogy megbeszéltük. Jár a piros pont részemről, azt pedig csak remélni tudom, hogy az örömszülők gazdaságilag is kifejezték hálájukat a hibátlan kiszolgálásért.
Szívesen
A nászmiséig kegyes volt hozzánk az ég, a bevonulás megment. Az olvasmánynál szóltam oda Kalapnak, hogy Hé, Kalap úr, a mikrofony súg-e, vagy az eső esik. De biz’, ez utóbbi. Cirill atyával már rutinos esketőtandem vagyunk, kezet fogunk az elején és a végén, mindent megbeszélünk, én nem szólok az ő dolgába, ő nem szól az enyémbe, így élünk boldogan együtt immár sok éve. A végén de facto is átadja őket nekem, hogy csináljak, amit akarok. „És az autók elrobogtak az arcvonalak felé” – ahogy Richard Gallagher írta A halálra ítélt szakasz utolsó oldalán.
Legényes a kolostorban
A gratulációra ezúttal a ferences kolostor egyik termében került sor az egyre sűrűbben eső eső miatt. A legények még sosem húzták ilyen helyen, így ez mindannyiunknak új kulturális tapasztalat volt. Innen busszal hajóztunk át az iskolába, a banda a buszon is húzta, így többen bánták, hogy ennyire rövid, alig kilométeres volt az út.
Az előcsarnokban aztán Iván Lajos Pósfa-menedzser átalakult a Remix együttes frontmanjává, a küszöbön túl velük dolgoztam. Az audiovizuális műszakot Olasz mellett még A Videós, Akinek Nem Tudjuk a Nevét alkotta. Az ifjú pár Fero Kabátnál rendelte meg az akciót, aki azonban nem maga jött, hanem az egyik klántagját küldte. Kérdeztem a csávót, hogy Ty si Fero Kabát? Azt megmondta, hogy nem ő az, de azt nem, hogy akkor ő kicsoda. Én meg nem erőltettem. Érdekes mód a Fero névre hallgatott. Lehet, hogy ő is Fero volt.
"Mond ki a nevemeeet"
Mivel a menyasszonyt és a vőlegényt is kellően régóta ismertem, a lagziban sok közös barátunk is megfordult, így a tánckörök alatti időben beszélgetni is volt időnk, amit nyilván ismeretlen helyen, hivatalból is megteszünk, néha elképesztő információk birtokába jutva – mert a vőfély pszichológus is, megírta Lóránt a Lakadáréban –, ám ez most sokkal spontánabbul történt.
És még a fotós is befért a háttérbe, figyelitek?
Fél 12-kor aztán megjelent a helyi Matičiarik néptánccsoport, hogy előadja a čepčeniet. De miért van ez egy magyar lagziban? – kérdezhetnétek, joggal. Hát, azért, mert ez egy vegyes lagzi volt. Ja, hogy ezt eddig nem mondtam? Igen. Annyira jól éreztem magam, mint ha nem vegyes lett volna. (De nem, te ne hívj fel, tényleg nem csinálok vegyes lagzit, csak az ifjú pár és az örömapa is a barátom volt, miattuk most kivételt tettem, amúgy ne frusztráljuk egymást.) És végre életemben először elejétől végéig rendesen megcsinálva láttam ezt a szép népszokást. Olyan volt, mint Goerge R. R. Martin könyvei. Ha egy ügyes szerkesztő a felére húzná meg, biztosan mindenki örömére válna. A cucc maga szép volt, de az egyórás műsoridőt kicsit sokalltam. Ha félbe belefért volna, még jobb.
A menyecskék arról énekeltek, hogy nem kaptak pálinkát. Hát rajtam ne múljon!
A fentebb említett baráti szálak miatt záróráig maradtam, majd öt óra tájban, a pakoló Remix után, kezemben egy üveg házipálinkát lóbálva távoztam, munkaidőben sajnos, nem nyílt alkalmam megkóstolni.
Minden évben eljutunk Újvárba. Idén is megyek még egyszer, az egy magyar-angol lesz. Bilingvális egy város ez.
EPILÓGUS
A lánynak, aki elkapta a csokrot, másnap megkérték a kezét. Ilyen nincs, csak az amerikai filmekben!
========================
Neked még nincs Lakadáréd? Nem hiszem el! Rendelj!
Tűzijáték a lagzidra, szalagavatóra, céges bulira, évzáróra. Gondolkoztál már rajta?
Szólj hozzá(m)!