PROLÓGUS
Július végén vagy augusztus elején, már nem emlékszem pontosan, hívott fel egy ifjú hölgy, bemutatkozott, és közölte, hogy a lagziját szervezi. Hát igen, az a rengeteg idegen nő általában már csak ilyesmi miatt keres, sic transit… A szeptemberi szabad időpontjaim felől érdeklődött, melyek azonban már csak 2015-ben valának, ott is csak limitált szériában. Majd elárulta, hogy neki van is egy jól csengő dátuma, a 12., ami péntek. Hát akkor, hadd szóljon. A skót lagzi után azt a pár napot igazán eltölthettem volna a Plauter Kúriában is, ugyanis ide kellett visszatérnem, talpig botban egy nagyon esős, nagyon pénteki napon.
Az ekecsi templomnál kezdtük, ahova a vőlegényt megelőzve sikerült érkeznem. A jó ekecsi nép nem szeret késni, azt beszéltük meg, 14.30-ra menjek, mert akkor kezdenek jönni a vendégek, ott voltam 20-ra, és a fél násznép, és Mészáros Imre tardoskeddi videós, akit a fészről már ismertem, ott volt. Hamarosan megérkezett Lajtos Klári is, úgy mint fotós. Mi volt a staff a terepen. Mivel a menyasszony közismert személy a településen, a kis templom pattanásig telt a néppel, egy jó része kint is rekedt. Ők a szitáló esőben várhatták a szertartás végét, elég zajosan. Ilyenkor mindig dilemma, hogy kimenjek-e rájuk szólni. Általában ki szoktam, de most nagyobb energiába került volna kiverekedni magam a tömött templomból, mint amekkora haszna lett volna a bevetődésnek. A gratulációra az oldalhajóban került sor, melyet egy harmonikás és hegedűs cigányzenész kísért, dobon meg az eső. Idén ez a második alkalom, hogy szakrális térben szólalnak meg a hangszerek. Azért valljuk be, a Lidi nénit ritkán halljuk templomban…
Itt meg kell jegyeznem, a két nyílászáróval ellátott térben gratulációnak nagyon egyszerű szabályai vannak. Az egyik ajtón bemegyek, a a másikon ki. Mindig akadnak olyan fontos emberek, akik nem bírják kivárni, hogy sorra kerüljenek, ezért megpróbálnak a forgalomnak szembe menni. Jól emlékezhet minden vőfély kolléga, a jeles jókai rétor, Budai Igor esküvője után alakult ki hasonló helyzet, ahol aztán tényleg küzdeni kellett az elemekkel. És, mondanom sem kell, akik az összetipratás kockázatát is vállalva szembemennek 300 gratulátorral, általában becsületben megőszült nénikék. Hát mivan mama, hozza a nyugdíjat a Postás Józsi, vagy hova siet? Ha 2-300 ember tud várni, maga mér’ nem? Általában ilyen, és hasonló gondolatok cikáznak a vőffy fejében, amikor szembesül ezzel a helyzettel. Meg más is, de azt nem szeretném, ha írott formát kapna. Nekem ez egy egyszerű szervezési probléma, amivel gyakran szembesülök, és jól is tudok vele együttélni, a tolakodók részéről viszont nagyfokú tiszteletlenség az ifjú párral szemben.
Az előzködő gratulálókhoz néha elkelne egy rendőrsorfal (TASR illusztrációs felvétel)
A sikeres és hosszú zenés gratuláció után a vőfély a násznéppel a már sokszor jól bevált Plauter Kúriába ment, az ifjú pár pedig fényképezkedni. Közben még Vilikével, a Kajali Lagzis Négyes frontemberével is lezavartam egy telefonátust. Csütörtökön egy céges buliban, ahol én csináltam a tűzijátékot, ők nyomatták a zenét, de mivel távol voltunk egymástól, rajtam pedig lángálló monterka volt, nem akartam bemenni az öltönyös vendégek közé. Nézd meg te is a tűzijátékot, ha tetszik, rendelhetsz ilyent a lagzidba.
A lagziban a zenét a Royal együttes szolgáltatta. Velük szintén sokszor dolgoztam már közösen az elmúlt években, a közeljövőben pedig egy olyan lagziban leszek vendég, ahol ők fognak muzsikálni. Már alig várom. Majd oda fogok menni hozzájuk számot kérni, remélem, addigra lesz a repertoáron egy kis Rammstein. Mert én azt szeretem. Mivel Johancsik Sándorral és népi zenekarával már félszavakból is megértjük egymást, most sem kellett túlragozni a dolgot. A zenekar egyébként folyamatosan bővíti a repertoárját. A Boldog szép napok című klasszikus extended remixe például párját ritkítja.
Ezen az estén a szó legortodoxabb értelmében vett klasszikus vőfélyszerepben szolgáltam. Az ifjú pár kikötötte, hogy nem szeretnének semmilyen játékot. Természetesen. Mert annál, hogy a megrendelő mit szeretne a saját lagzijában, csak egy fontosabb dolog van, hogy mit nem szeretne. Így aztán csak a verbális képességeimmel bizonyíthattam. A buli amúgy így is jó volt (annak, aki jól akarta érezni magát), jelezve, hogy lehet ezt játékok é egyebek nélkül is, ahogy rég. És néha úgyis jó.
Olyan három óra tájban hagytam el a Plauter Kúriát, ahová idén már nem térek vissza, nem használhattam el nagyon magam, másnap is fittnek kellett maradnom.
Szólj hozzá(m)!