Mivel a Vőfélyblog első bejegyzésében rögzített adatvédelmi irányelvek szerint az esettanulmányokban az ifjú párok identitását nem tárjuk fel, csak annyit mondunk, hogy egy ismert felvidéki rockegyüttes gitárosát adtuk hozzá a hétvégén egy rendkívül figyelemre méltó óvónénihez.
Az emberek, ha meghallják, hogy a menyasszony óvónő vagy egészségügyi nővér, általában irigyelni szokták a vőlegényt, abban a hiszemben, hogy ezek olyan kedves, gondoskodó, mondhatni anyáskodó nőtípusok, míg mondjuk a rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának szintén csinos hadnagynője esetében ugyanez nem jut az eszükbe, pedig lehet, hogy ő is ágyba viszi otthon az emberének a kávét, mielőtt betárazná a szolgálati fegyverét.
Hétvégén sofőr is voltam, nem csak vőfély, lakhelyem, a menyasszonykikérés és a szertartás, valamint a buli helyszíne között ugyanis 146 km volt. A szombat Zselízen talált, ahol még nagyon ifjú koromban nőügyben magam is megfordultam, de ezt fedje jótékony homály. Nagysallóig azon az úton mentem, amit évente vagy féltucatszor megteszek más okokból, majd itt az első kanyarban jobbra, amit még sosem tettem meg korábban.
A menyasszony családja körültekintően vásárolt ingatlant, a szertartásnak otthont adó templomtól nászmenettel együtt kb. 5 percre, így nem kellett kapkodni. A szertartás ökumenikus volt, ami amellett, hogy bölcsességről és vallási toleranciáról árulkodik, kb. 1,5x olyan hosszú, mint a nem ökumenikus. Ezt követően én a fotózkodást odahagyva csörtettem előre, hogy a népet megelőzve érjek a párkányi Bowling Centerbe, ahol korábban még nem dolgoztam, de Igor és Lóri vőfélyek igen, és csak jót mondtak a helyről. Ez mind igaz is volt.
Szeretsz bowlingozni?
Menet közben Koncsol László jutott az eszembe – ez egyfajta betegség lenne? –, aki egy esszéjében azt kifogásolja, hogy a Garam mente mennyire alulreprezentált felvidéki kistájaink sorában.
A trip most nekem kicsit magántörténelmi út is volt, Lekér, nem egy vízitúránk állomása; Oroszka, itt előztem egyszer záróvonalon, úgy, hogy a SÖV-törzs egy része az autómban volt (már elévült, rendőr bácsik), Turányi Éva sikított; Bény, ahol ott voltam a csapatavatási ünnepségen, aztán hol van mát a csapat; Kéménd és Erdős Sziszi virágboltja (ill. most már Vojácsek, to be correct, bár a Lágymányosi-híd helyett is nehezemre esik Rákóczi-hidat mondani. Szerencsére a nők átnevezése egy fokkal természetesebb jelenség, feminista olvasóim részéről ne érjen érte se nyíl, se nyál.), Garamkövesd, ahol a blogmentes időben LSZ+JM, remélem, jól megy a paintbrush biznisz, amiről a lakodalmatok előtt azt sem tudtam, micsoda; Nána, na ehhez nem kapcsolódott semmi, de itt kellett jobbra térni Párkányba, hogy a Bowling centerbe érjünk.
Korábban már említettük, minden vőfély rémálma, mikor a násznéppel együtt érkezik a tetthelyre – azaz nem ott van a kikérés, búcsúztatás –, és akkor kell egyezkednie a pincérekkel. Szerencsére ezt most megtette helyettünk az ifjú pár. És tényleg, minden úgy volt előkészítve, ahogy kértem. Köszönet érte az egész éjszaka folyamán éberen felügyelő főnökasszonynak, és a kezdetben négy, majd 3-2 pincérnek, akik végig nagyon együttműködőek és pontosan voltak, hibátlanul dolgoztak. Ha az évad hátralevő részében csak ilyen pincérek lennének azokban a lagzikban, ahol én is... Vhol szomorú, hogy a vőfélyblogon még nem kaptak önálló posztot a pincéri rend képviselői... A Bowling center felső szintje ideális lagzis helyszín, nem, nem hallatszik fel a golyók görgése:)
Társaim az éjszakában Bernáth Gyuri videós a Fekete Tamás klánból, Panyi Gábor fotós (nem lagzis fotós, és a vendégek között ült, ez az est folyamán humorforrás is volt), a zenét az M&M trió biztosította. Lagzis kollégák, 5 pontért megválaszolható, a zenekar frontembere, Gyuszi, vajon melyik ismert felvidéki fotós egyéniségre hasonlít? Ha nem tudtam volna, hogy ő Dodi vőféllyel lagzizik Karcsán, akkor Zoli bának szólítom. Gábor szintizett, Marián pedig a lakodalomiparban nálunk szokatlan módon kongákon, tamtamokon, és más ütőhangszereken játszott. A formációs a szaxis Lubos egészítette ki, aki amúgy nem a zenekar tagja, de hangszere komoly hozadék volt az éjszaka folyamán.
(Azt mondjuk nem teljesen értettem, hogy egy színmagyar lagziban a zenekar miért játszik szlovák számokat, de a playlist összeállítása nem az én feladatom, és nyilván egyeztettek a megrendelővel.)
Gyusziék nagyon jó hangulatot csináltak, az ütősöktől meg még a Lagzi Lajcsi-számokba is került valami karibi fíling, igaz, koktélok helyett a nagypapa 1963-ban főzött pálesze járta inkább. Mivel én sosem iszom a lakodalmakban (erről a témáról korábban itt), hajnalban az örömanya nekem is csomagolt egy üveggel, melyet majd a közeljövőben nagy örömmel elfogyasztunk a boldog ifjú pár egészségére.
Hajnalban Maga (az egyébként ibolyaszerény) Fekete Tamás Főguru is beállított, aki a közeli Dunaradványon lagzizott Jakóval. Így a hajnali találkozó is megvolt, mert úgy egyébként nem dolgoztak baráti klánok a környéken, akiknél megállhattam volna. Amikor fél ötkor az újvári vasútállomásnál leparkoltam, a Kék nefelejcs után a Na Královej holyt kezdték asztalt verve énekelni a közeli étteremben. Ebből arra következtettem, itt valszeg vegyes lagzit tolnak.
Szólj hozzá(m)!