Inzultáljanak bár botjukkal a hétvégén dolgozó kollégák, de én most VENDÉG voltam egy lagziban. Idén ez már a második alkalom, hogy egy lakodalomban nem vőfélyként veszek részt. Ilyenkor a lakodalomiparban nem tevékenykedő családtagjaim, barátaim, ismerőseim – értelemszerűen belőlük van több – azt mondják: no, akkor legalább egy hétvégén te is szórakozol. Ez azon a téves előfeltevésen alapszik, hogy a vőfély ezen beszélők szerint nem szórakozik a lakodalomban. Pedig igen, csak a maga módján.
Sőt, a magunkfajta egyenesen sután érzi magát a lakodalomban vendégként. Amíg nem akklimatizálódik, mindig a botját keresi, illetve nem a felesége, hanem a zenekar mellé akar leülni, AHOGY SZOKÁS, stb.
Szombaton Érsekújvárott jártunk, ahol már korábban is idén, illetve korábban is, a blogmentes időken. A szertartásra a ferences templomban került sor. Cirill atyával ez volt idén a harmadik közös akcióm – a 2003-as első óta meg a nagyonsokadik –, és nem ismételte önmagát. Vőfélynek is jó lenne. A nászmisés szertartás során Lantos Borbély Katica művésznő is közreműködött. Magas szintű művészi kvalitásairól egy korábbi bejegyzésben értekeztem már.
Na, és a szituáció innen kezd érdekes lenni. Az esküvő után ugyanis hazajöttünk Komáromba, pedig hivatalos voltunk a lakodalomba. A lakodalom ugyanis csak hétkor kezdődött.
A lépcsőzetes rendszerrel pályám során először 2003 szeptemberében, A és P lakodalmában (azóta már A öccsét is megházasítottam, a mesterhármashoz a húg hiányzott...) találkoztam. De mi van mögötte? – tehetnék fel a kérdést, akik ott voltak:) A és P három hullámban hívta a vendégeket, mint a partraszállás. A család minden résznél jelen volt. A fővacsora után érkezett a baráti kör egy része, valamivel később pedig a másik. Értelemszerűen minél később jött valaki, annál több vacsorából maradt ki, ami nem elhanyagolható a mai nehéz gazdasági helyzetben. Ennek a rendszernek a közeli jövőben valószínűleg egy tisztán elméleti bejegyzést fogunk szentelni.
A mostani ifjú pár, H és B is ezt a megoldást választotta. A családot elvitték egy közeli étterembe, ahol két éve A és I lagzijának nyitányát is csináltam, megebédeltek, aztán a rokonoknak tipli. Este pedig az andódi Puss farmon, egy piramisszerű, félig nyitott építményben – nevezzük neopajtának? – gyűltek össze a barátok, mintegy ötvenen. Kollégák, most tessék a botba harapni: nem volt vőfély!
A videósmaffia sem fog meggazdagodni ezen az ifjú páron, ugyanis nem volt operatőr sem.
A fotókat a család egy barátja készítette egy komoly és és egy komolytalan géppel. Mivel nem dolgoztam, és nem volt szakmabeli, nem elegyedtem beszédbe vele, de valami fotós kötődésének kell lenni, mert csont civil emberek nem vesznek maguknak akkora Canont, mint amilyet Somogyi kolléga használ a sportfotókhoz.
Zenésztársak, ríjatok: DJ volt!
A ceremóniamesteri szerepet az egyik agilis násznagy vállalta magára – lásd még: „megkérem a násznagyot, mondjon egypár mondatot”.
Az esemény tehát a bot által leképezett tradicionalitás és a szimbolikus rend szempontjából inkább partynak nevezhető, ahol, ha nem lett volna fehér ruhás néni, és drágaöltönyös bácsi, akkor a külső szemlélő nem bizonyosan mondja meg, hogy lakodalomban van. Ne kérdezz hülyeségeket, persze, hogy furcsa volt számomra. Ennek ellenére jól szórakoztam. Háromig húztuk, mivel másnap indulni kellett... De ez már egy másik történet.
Szólj hozzá(m)!