– Fiatalember, maga már járt nálunk, ugye? – kérdezték a szakácsnők, amikor talpig botban, felszalagozva berobbantam a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola konyhájára, hogy a vacsorák időpontjait egyeztessem.
– Igen, csókolom, GT esküvőjét csináltam itt 2008-ban.
– No, azok má’ el is váltak – mondta egy másik szakácsnéni. Valamiért úgy éreztem, nem ez az információ az, amellyel nyitnom kéne K és A esküvőjében, ezen a májusinak is beillő, szép októberi napon.
A lakodalomban, in progress arra gondoltam, ezt a bejegyzést arra fogom kihegyezni, mennyire nem volt együttműködő az egyik pincér, és ez hogyan befolyásolta a dolgok menetét. Erről korábban már itt írtam. Nem egy jó dolog. Aztán valami olyan dolog történt, ami felülírta az eredeti szerzői szándékot. Két héten belül két ifjú pár is megköszönte utólag. Akikről e mese fog szólni, azok SMS-ben, a múlt hetiek pedig mailben. Ezt mi, lakodalmas szolgáltatók nem várjuk el, mert, annak ellenére, hogy a nem ritkán hosszú egyeztetési folyamat során közelebb kerülünk egymáshoz, és az ember a vőfélyéhez másként viszonyul, mint mondjuk egy szobafestőhöz, ez mégis csak alapvetően egy üzleti kapcsolat. Reggel kezet fogunk, és aztán tartsanak meg jó emlékezetükben, meg a fényképalbumukban. Ők mégis nyelvivé tették a kötelezőn felül, hogy jó volt. Hát, köszönöm.
Amikor a mostani ifjú párral leültünk, hogy megbeszéljük a dolgokat, a menyasszony leginkább attól tartott, hogy esni fog, ami október 6-án, valljuk be, nem lenne furcsa dolog. Ehhez képest verőfényes, szikrázó napsütés volt. Remélem, ez legalább egy kicsit kárpótolta őket azért, hogy a bulihelyszínen egy rendezvény volt előttük, így ez meglehetősen korlátozta a rakodásra fordítható idejüket.
Az ifjú pár a vendégeket 16 órára hívta, azt már többször hangsúlyoztuk korábban, hogy ez nagyon jó. Mert fél négy tájban, még így is ott volt a násznép fele, ami jónak mondható. Kedves ifjú párok, akik még előtte vagytok, a vőfély odamegy, amikorra rendelitek, de minek egytől vagy kettőtől ott aszalni az embereket? Szertartás a dunaszerdahelyi templomban. Pápay Feri fotósnak hét előtt bizony már volt mit küzdeni, hogy a templom előtti csoportkép értékelhető legyen. Feri a vacsora végéig volt. A videós az örömapa volt. Persze, nem vállról indíthatóval, hanem kis kézivel.
A zenét a Flowers együttes szolgáltatta, Béla és Marián, két szintin. Korábban nem dolgoztam még velük. Ügyesek voltak.
A násznép eléggé heterogén volt, kollégák, rokonok barátok, nagy volt a korkülönbség is a hadon belül, ennek ellenére a lagzi elég pörgősre sikeredett, mindig tele volt a táncparkett, és az italosasztalt is serényen látogatták, szóval az emberekkel nem volt semmi gondom.
A szakácsnőket is meg kell dicsérnem, akik a kötelezőn túl a szezon – most már mondhatjuk ezt, mert a vége felé járunk – egyik, ha nem A legszebb kakasát produkálták.
Miután lebotoltam, felajánlottam egy ismerős párnak, hogy hazaviszem őket, mert útba esett a település, ahol laktak. Szakmai szempontból sokat jelentett, hogy első kézből, őszinte és azonnali visszacsatolást kaphattam arról, hogy látták ők a lagzit a „nézőtérről”.
Ezen a hétvégén ugyan egy zenés-táncos rendezvényen leszek, de nem lagziban. Az időzítő azért publikál nektek posztot. Egy nagyon komoly elméleti témát, a nászajándék anyagi vonatkozásait fogjuk körüljárni. Ha te sem tudod, mennyi pénzt kell adni nászajándékba/ra, akkor találkozzunk itt szombaton!
Szólj hozzá(m)!