Egy és egyötöd évtizedes pályám során már többször megfordultam Tardoskedden. Legelőször egészen korán, még vőfélyi pályám hajnalán jártam ott, 2002-ben, mikor egy kedves barátom végezte ki legénységét. De a lakodalom nem itt, hanem a szomszédos Tótmegyeren volt. Aztán tavaly is jártunk erre, erről már van bejegyzés a Vőfélyblogon (ők most is ott voltak, gratulálni, így volt alkalmunk váltani pár szót). De ez a lakodalom sem Tardoskedden volt, hanem Diószegen. Szal' múlt szombatig én voltam a vőfély, aki már majdnem lagzizott Tardoskedden. Leginkább talán azért, mert a községben már sajnálatos módon nem él a vőfélykedés hagyománya. De ennek most már vége!
A vőlegény félig-meddig közszereplő, egy ismert, rétegzenét játszó együttes dobosa, de a Vőfélyblog legelső posztjában foglalt adatvédelmi irányelvek rá is vonatkoznak. Viszonylag korán keresett meg, még hó volt… Aztán Kiss Gábor videós kollégával közösen ültünk velük, ahol elénk tárták a lakodalommal kapcsolatos elképzeléseiket, amelyek egy része különböző okokból az örömszülők elképzeléseit is integrálta magába. Az ifjú pár egyébként az oktatási rendszer berkeiben ismerkedett meg.
A vőfélynek kettőre kellett a lányos házhoz érkezni, így a községbe satufékkel csúsztunk be, mivel a "szervek" mérték a sebességet a falu előtt. A hőmérséklet kb. alsógatyában lett volna elviselhető, a sötét öltönyben nyomuló vőfély (vőlegény, örömapa, násznagy stb.) a hőgutát kockáztatta, de hát ez munkaköri ártalom, a kohászra meg ráfröccsenhet az izzó vas, a tanítóra ráköhögnek az influenzás gyerekek, a hotdogárust meg cseszteti a Közegészségügyi Hivatal. A házba belépve örömmel nyugtáztam, hogy a vőlegény és a menyasszony nem izgulja rommá magát, vagy ha igen, akkor nagyon ügyesen titkolták. Láttunk már arát remegő szájszéllel kis híján az örömapa karjaiba alélni; olyan is volt, akivel légzőgyakorlatokat kellett végeztetni. Láttunk már begyógyszerezett menyasszonyt is. Akkor már sokkal vagányabb, aki inkább bedob egy-két felest, hogy ne remegjen a keze/hangja. (Aztán olyan is volt, akinek ez túl jól sikerült, de fedje ezt a feledés jótékony homálya és legendás diszkréciónk.) Mindenki másképp éli át ezt az érzelmi bombát. Ehhez képest öröm volt látni, amint Z és T kulturáltan táplálkozik a konyhában. A kikérés és a búcsúztatás a háznál volt, innen vonultunk át a faluházba.
A nászmisét Józsa Attila galántai esperes, területeken átívelő sztáreskető celebrálta, a perbetei Balogh Károly atyával és a helyi plébánossal. Attilával múlt héten is együtt nyomtuk, és már jövő áprilisra is rajzolódik egy közös akció...
A hétvégi lagzi két okból is unikum. 12 éve csinálom ezt, de még soha nem történt meg, hogy a vőlegény előre elhozza a süteményt és a bort. Persze, én nem is vágyom erre, sőt, mivel én nem vendég, hanem zsoldos vagyok, akkor sem vágok arcokat, ha nem adnak. De kétségkívül jól esett.
A faluházban szintén kellemes meglepetés ért. A konyhát a helyi Kelly étterem vitte, jelen volt az intézmény nagyasszonya, Gabika is, aki nemcsak szólt, ha menni kell, hanem egyenesen az asztalomhoz hozta az ifjú pár tálját. Yo, azért ilyesmi már előfordult, de nagyon ritkaság. Aki dolgozott már olyan helyen, ahol lesni kellett, nehogy a kevésbé együttműködő pincérek szó nélkül kivigyék a kaját, rosszindulatból, gazdasági ellenszenvből, vagy az alulfizetett ember merő trehányságából (vagy mert nem rendes pincérek, hanem pincérkedő emberek voltak, amiről már korábban szót ejtettünk) – és itt most felsorolhatnánk a feketelistás helyeket és pincéreket, de félő, hogy még fog kelleni náluk/velük dolgozni sajnos –, az tudja értékelni ezt a fajta precizitást, aminek a Csallóközben Nagy "Hosszú" József az ikonja. Tardoskedden meg a Kelly étterem Gabikája, most már tudom, Respect! (Belinkelném, mert megérdemli, de nem találtam honlapot.)
Videózni Kiss "Nemgibbó" Gábor, azaz a Vigant stúdió videózott, róla már írtunk korábban, rutinos, együttműködő szereplő, augusztusban leszünk még egyszer egy lagziban.
Fotózott Guba Brigitta és Szakszon Norbert. Most voltunk együtt először, azt mondták, nem a l'akadár a fő profiljuk. Mivel meghívottak is voltak, a nép között ültek, ez némileg nehezítette a kommunikációt. A vőlegény minket is oda ültetett eredetileg, de mi, öreg ráják az első adandó alkalommal felbútoroztunk a zenekarhoz. Munkájukról nem tudok véleményt alkotni, mivel a képeket nem láttam, emígy meg jól elbeszélgettünk.
A zenét a naszvadi Carson együttes szolgáltatta. Őket nem ismertem, Komáromtól nyugatra ritkán járok (bár tavaly-tavalyelőtt többet voltam), Naszvadon meg amúgy is dolgozik két vőfély kolléga, valószínűleg a helyi erőket preferálják. Őket is belinkelném, mert megérdemlik, de nincs honlapjuk.
Attila (gitár) és Marcell (szinti) abszolút együttműködő volt – le is kopogom, hála a Magasságosnak, már rég találkoztam nem kooperáló zenekarral, és remélem, október 18-ig ez már így is marad (ha utána házasodnál, hívj bátran). Repertoárjuk a klasszikus lakodalmas nóták mellett sok Neotont, Republicot, külföldi evergreent tartalmazott. Mondhatni, színes volt. Az esemény végén mindketten kifejeztük abbéli reményünket, hogy nem ez volt az utolsó közös projekt.
Fél kettő tájt kicsit megijedtem egy komolyabbnak látszó népvándorlási hullám miatt, amikor félig kiürült a terem, de akik maradtak, bebizonyították, ők valóban mulatni akarnak. Egyébként nagyon jófajta násznép volt, hajnal háromkor mikrofon nélkül tudtam kocsist játszani, ami azért nem gyakori.
Hazafelé menet még megálltam a Tevelben, ahol Srejner és Hollósy kollégák tartották a frontot egy vegyes lagziban. Én szeptember utolsó előtti hétvégéjén megyek majd oda, a szezon egyetlen vállaltan vegyes lagzijába. Addig is botot fel!
Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot, és látogass el honlapomra, a vőfély.sk-ra is, ahol számos hasznos esküvőszervezési tanácsot olvashatsz.
Szólj hozzá(m)!