Korábban volt egy posztom, A duplacsövű hétvége etikája című. Ebben kifejtettük, mit gondolunk a pénteken és szombaton is lagzizó szolgáltatókról, így az arra való kitérés nélkül vágjunk bele a témába. Ha még foglalkoznék tudománnyal, mint ahogy egy éve és egy évtizede nem, és valakinek meg kellene magyaráznom, mi az a paradigma, azt mondanám, például az, hogy Pereden ebéddel kezdünk. Paradigmaváltásra nincs esély.
A Lackó centrum előtt Lackó úr tologatta a bicikliállványokat, hogy jó legyen, én pedig a családot raktam az egyik autóból a másikba. Mellettem Csepi Laci (Colors) és Bodó Karcsi (Csavargók) hordták fel a hangfalakat, Gibbó is lejött valamiért. Finom remegés futott rajtam végig, mint a lovakon a startgépben. Kezdünk! Közben megérkezett a vőlegény. Kezében az exkluzív menyasszonyi csokorral. Ami nem is csokor volt. Objektum. Vagy nem tudom, minek nevezzem. A menyasszony hónapokon át csinálta, szalagokból. Ehhez kellhet türelem…
Amikor felmentem, Melinda, a pincérek eleje várt mosolyogva. Ha őt látjuk, biztosak lehetünk a működő háttérben. Kívüle Libor, szintén veterán harcos, és Hédi dolgozott. A konyhán Jutka igazította a dolgokat. „Jó nekünk itt lenni” – ahogy az írás mondja. Gyorsan meg is beszéltük, mi, merre, mennyi, ki, kivel, hogyan, hányszor, aztán mindenki ment a dolgára. Innentől további egyeztetésekre nem volt szükség. Mer’ ez egy ilyen hely. Szeressük. 
Gibbó fia Péter at work
Kikérni Vágsellyére mentünk, csak a vőlegénnyel, ahogy itt szokás, a búcsúztatás viszont már a nép előtt történt. Vannak ifjú párok, akik mondják, hogy ne legyen hosszú a búcsúztatás, vagy ne legyen sírós, amit, ugye, nem tudunk garantálni. Pereden szépen kell búcsúztatni. És a nagyszülőktől is. Majd helyi szokás szerint, a hangszóróból szóló zenével kísérve mentünk a templomba. Esőre állt. A szertartás végére úgy rendesen elkezdett esni, ellehetetlenítve a csoportképet. Így aztán szerzetünk autókat, amelyek apránként visszahordták a násznépet, hogy a lecsóba csaphassunk.
A Mester maga
Pered az a település (meg persze Nádszeg:), ahol nem kell sokat könyörögni az embereknek, hogy jöjjenek a táncparkettre, inkább az szokott gond lenni, hogy meggyőzzük őket arról, hogy már az első és a szülői tánc alatt ne jöjjenek ki, de azért általában sikerül. Szeretnek mulatni, no:)
A lagzi programja elég feszes volt, így észen kellett lenni, hogy minden beleférjen, az ifjú pár elképzeléseinek megfelelően. Az estét egy kulturált menyasszonylopás is színesítette. Mint korábban leírtuk, nem vagyunk a téma nagy barátai, de Pereden az esetek nagy többségében az út túloldalán levő bárba lopják el a menyasszonyt, ami azért győzhető.
A két este között a kontinuumot biztosító Csepi Lacival megegyeztünk abban, milyen jó, hogy itt a pincérek a szolgáltatókat az elsők között szolgálják ki, és nem a maradékot hozzák ki. De ez egy belterjes poén, amit csak a „szerencsések” értenek…
Follow László Kocur's board Közelítések az egyidejű egyidejűtlenséghez on Pinterest.
Az ifjú párokról sosem közlünk információkat a blog legelső posztjában lefektetett adatvédelmi elveinknek megfelelően, de aki ott volt, vagy tudja, kikről van szó, és látta a képeiket a fészen, azt hiszem, egyetért velem abban, hogy nagyon menő volt a vőlegény hózentrágere az átöltöző ruhához.
Olyan négy óra tájban, kölcsönös megelégedéssel köszöntünk el egymástól. Amikor a cuccom vittem lefelé, a zenekar éppen a No roxa ájt játszotta, csak azt nem tudom, először-e, vagy többedszer. Érdekes lett volna egy statisztikát készíteni arról, hogy ez az opus hány lagziban hangzott, avagy nem hangzott el. De ez a hajó már elment.
----------------------------------
A Lakadáré című könyvünk utolsó pár példányát szerezheted meg, ha idejében írsz.
Ez már egy egész jó kültéri tűzijáték, nem? Szeretnél ilyent a lagzidba?
Szólj hozzá(m)!