PROLÓGUS
Tavaly nyáron a Plauter Kúriában – ami szép, és mivel szeretjük a szépet, gyakran megfordulunk ott, meg azért is, mert hívnak oda, így valószínűleg akkor is mennénk, ha csúnya lenne, de jobb, hogy szép – volt egy lagzi. A kertben. A szertartás végén az ifjú menyasszony, ősi amerikai szokás szerint elhajítá a csokrát, melyett frissen keletkezett sógornője kapott el. Ilyenkor az arajelölteket mindig megkérdezem, van-e legény a csokorhoz, és ha van, akkor őt is meginterjúvolom. Tavaly, amikor a csokrot elkapó menyecske párjának szegeztem a kérdés, hogy „És te komám, mit szólsz ehhez?”, azt mondták, nem ért magyarul. De nem, nem szlovák volt a lelkem, hanem skót. A poén szintjén megemlítettem, hogy vállalok angol lagzikat is (amúgy ez nem poén, tényleg vállalok angol-magyar kétnyelvű lagzikat, más kétnyelvűt nem). A dolog akkor fordult véresen komolyra, amikor aztán az örömanya, tán’ két vagy három héttel a lagzi után fel is hívott, hogy no akkor Kocur úr, szabad-e szeptember első hétvégéje. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, törzsolvasóim már unják, de akkor is nagy tisztesség az, ha egy családba visszahívják a botnokot. Így kerültem szeptember első hétvégéjén újfent Nagymegyerre.
Nagy örömömre szolgált, hogy az örömszülők és a fiatalok ugyanazt a stábot hívták, akikkel tavaly vitézkedtünk. Filmezett Kiss Vigant Gábor, muzsikált a Dimenzió együttes (beszartok, de Tankcsapdát is, és nem valami nyálas, rádióbarát lassút), egyedül a fotós személyében történt változás. Az augusztusvég sírós, menyasszonyszomorító időjárását elnézve, a legfőbb dilemma az volt, hogy lehetséges-e a kinti szertartás, fotózkodás stb., vagy beszorulunk a négy fal közé. Az égiek azonban kegyesek voltak hozzánk, így a polgári szertartás a kertben tudott megvalósulni. Hát, a megyeri anyakönyvi hivatalba is már úgy járok, mint haza… A szertartás után most is volt csokordobás, most csokrot elkapó ifjú pár még nem keresett…
Fincsi köszönőajándék (már elfogyott, meséljek az ízéről?)
Utána rövid fényképeszkedés, törés-zúzás a lépcső előtt, majd ‘bekezdés’. Ha az elején nincs kikérés, búcsúztatás stb., akkor ott a vőfélyre csak informátori és forgalomirányítói szerep hárul, ilyenkor innentől mutathatja meg, hogy mit tud.
A nemzetközi esküvőkön az azt nemzetközivé tevő fél családtagjai és rokonsága mellett általában mindig van egy nemzetközi csapat is, akik nem rokonai az egyik félnek sem, kollégák, barátok, nem nagyon ismerik az itteni szokásokat, és nem is minden esetben érdekli őket. Általánosságban – tehát nem konkrétan a jelen posztban említett esküvő kapcsán – elmondható, hogy őket a legnehezebb megfogni, és ők lehetnek a mérleg nyelve, és berúgni is általában ők szoktak elsőként:)
Külön kell szólnom a szép skót öltözékekről. A vőlegény, meg két kisebb legényke szoknyás verzióban volt, az örömapa és a násznagy pedig nadrágban. Mint megtudtam az est folyamán, kétfajta formális viselet létezik, a nadrágosat azok hordják, akiknek nem elég jó a lábuk. Az est egyik sikamlós fénypontja volt, amikor a kiltet viselők ősi szokás szerint fellebbentették a szoknyájukat. Nem árulom el, mit láthatott a Plauterban bulizó kilencven ember, menj el egy skót esküvőre, és nézd meg. Irigyelni azonban korai lenne az ezt a ruhadarabot viselőket. A viselet összes darabja jó húsz kiló körül van. Tehát mint ha egy sodronyinget kellene viselniük.
Reggel azzal búcsúztam a kedves örömszülőktől, hogy elfogytak a gyerekek, így már csak mások lagzijában találkozhatunk, amitől ők sem zárkóztak el. Ahogy közeledett a napkelte, úgy lehetett a jelenlevőkben egyre erősebb a bizonyosság, hogy a viszki és a pálinka együttállása csodálatos szimbiózis kialakulásához tud vezetni…
Szólj hozzá(m)!