Tavaly egy nálam némileg offline-abb, honlapkészítés előtt álló vőfély kolléga felhívott, hogy megkérdezze, az intenzív online jelenlét (honlap, blog, Facebook, Twitter, Pinterest, Instagram) megéri-e, és sok lagzit hoz-e. Válaszom mindkét kérdésre igen volt. Persze, vőfélység – sőt, emberi élet!!! – már az internet előtti világban is volt, és működött, szóval nem kell ezt túldimenzionálni. Régen minden falunak megvolt a maga vőfélye, és nem is nagyon kellett a település határain túlmennie. Online jelenlét nélkül valószínűleg soha nem jutottunk volna el mondjuk Balatongyörökre, az az ifjú pár kimondottan a blog segítségével talált meg. Ha nem jutottam volna el oda, soha nem ismerem meg a kiváló Rulett zenekart… Tavaly nyáron volt egy telefonhívásom, a vonal túlsó felén beszélő vőlegény nem a honlapomra, nem a blogra, nem a Facebookra, nem a Twitterre, nem a Pinterestre, nem az Instagramra hivatkozott, hanem azt mondta, hogy 2010-ben látott a falujában egy lagziban. Mindezt 2013-ban. Honlap ide vagy oda, ebben a műfajban továbbra is a becsületesen elvégezett munka a legjobb marketingeszköz. Július harmadik hétvégéjén Koroncón jártunk.
Utoljára 2010-ben voltunk itt, akkor délután komoly vihar kezdődött, az ifjú pár Győrújbarátról alig tudott hazajutni az úttestre dőlt fák miatt. Most majdnem olyan rekkenő hőség volt, mint a fentebb linkelt lagzi délutánján. Rekkenő. Szinte érezni lehetett, hogyan rekkent. (Amúgy tudja valaki, hogyan rekken a hőség?) A kikérés és a búcsúztatás a menyasszonyék háza mellett felvert sátorban lett volna, de a ponyva alatt olyan hőmérséklet volt, mint a U.S. Steel kohói közelében, így a ház árnyékos oldalába húzódtunk be. Innen a ménfőcsanaki – e községből származott az egyetemi kollégiumi lakótársam – templomba mentünk, ahonnan a győrújbaráti faluház felé fordítottuk a rudat.
Az ifjú pár az egyes állomások között hajóval közlekedett. Csatahajóval. A lakadáré előtt felhívott a pár egyik barátnője, hogy megkérdezze, mikor kezdődik a buli, mert akkorra rendelné a meglepetésautót. Ezt.
Kányai Attila (egyik) meseautóját, ezt a csodálatos acélszürke Cadillac Eldoradót már volt alkalmam megcsodálni 2010 júniusában egy bacsfai/somorjai esküvőben. Pazar. Asszem, itt nincs helye más jelzőnek. A hátrány, hogy a pasik ilyenkor mindig az autót bámulják:))
Amíg a pár és a násznép kint fotózkodott Horváth Róberttel és Horváth Róberttel, a HR2 Stúdió matadoraival, addig én gyorsan berontottam a terembe, hogy elbeszélgessek a pincér munkatársakkal. Vannak emberek, akikkel 4 év kihagyás után ott tudod folytatni, ahol legutóbb abbahagytad. Klauz Péter, a cateringet biztosító Sarokház Étterem vezetője is ilyen. Elmondta, hogy 19.30-kor lesz a vacsora, ott ő a főnök, a többit meg beszéljem meg a főpincérrel. Tapasztalatból táplálkozó profizmus. További előny, hogy sok pincér volt, így minden gördülékenyen tudott haladni.
Muzsikált a Griff zenekar Kajárpécről, azaz a Kovacsics család. Nem József és testvérei, ahogy Thomas írta, hanem József és gyermekei. Örülhet, akinek ilyen muzikális a családja. A felállás: szólógitár, szinti, basszus, női énekhang. A Magyarországon szokásos, szünetmentes hosszú köröket húzták, a befejező kör több mint másfél órás volt, így a kemény mag is kitombolhatta magát, rogyásig.
Az est folyamán nem csak elektronikus világítás volt, ha értitek, mire gondolok:) Erről majd mutatok képeket, ha a HR2 Stúdió átküldi. Addig nézzétek meg az előkészületeket.
És akkor elmondanám, hogy min kaptam az étteremvezetőt. Hajnal három óra volt már, a vendégsereg erőst fogyatkozott. Az étteremvezető személyesen járt körbe, és feltöltötte az italhűtőkben a jeget. Elvégre a kevesebb embernek is hideg pia kell. Jártam olyan négycsillagos szállodákban, ahol a személyzeti asztalról a második vacsora tányérjait a menyasszonytánc után vitték el, így nagyon tudom értékelni, ha a kollégák valóban komolyan veszik, amit csinálnak.
Másodszori koroncói botnokoskodásom során is nagyon megkedveltem a kétezer lelkes, és nagyon lelkes község a botnok szavára figyelmesen hallgató népét, remélem, járok még majd arra.
-----------------------------------------------
A blog törzsolvasóinak biztosan már a könyökén jön ki, de az újonnan érkezett olvasók kedvéért elmondanám, hogy Menyhárt József és Zalka Lóránt vőfély kollégákkal egyetemben írtunk egy Lakadéré című könyvet arról, évtizedesnél valamivel hosszabb botnokoskodás után hogy látjuk a lagzis szférát belülről. Ha érdekel, még van pár tucat belőle, a szerzőknél rendelhetsz. A hivatalos könyvbemutatók szeptemberben indulnak.
Szólj hozzá(m)!