(Legelőször is nulladik pontként mondjuk el, hogy amikor még virult a tradicionális, - bővebben Ferdinand Tönnies is megírta: Gemeinschaft und Gesellschaft a jeles szakmunka címe, és magyarul is olvasható –, akkor természetesen mindenkinek a családból volt vőfélye itt, felénk, a Dél-Csallóközben. Így 1930-ban erre a kérdésre csak az a válasz létezett, hogy: Persze, csakis, szégyen, akinek nincs ilyen a családjában! De ennek már rég vége. Ennek tükrében olvassuk e bejegyzést.)

Végigzongoráztad az előző posztokban felsorolt össze lehetőséget, de nem sikerült egy vőfélyt sem találnod? (Miközben ezt a posztot írtam, felhívott egy nagymegyeri anyuka, aki a július 12-i hétvégére szeretett volna vőfélyt egy vegyes lagziba. Én voltam az ötödik a sorban, akit felhívott, és nekem se volt jó az a hétvége, éppen szabadságon leszek akkor. Adtam neki két számot, tudom, hogy a megadott kollégák is foglaltak azon a hétvégén, de hátha ők tudnak neki valami jót mondani.)

Tovább.