Kedves Olvasóim, ti, akik indulásunk, 2008 óta többé-kevésbé, de hűségesek vagytok a Vőfélybloghoz, már a címből érezhetitek, hogy itt ma valami történelminek lehettek a szemtanúi. Ma először szólal meg a Vőfélyblogon ceremóniamester.
A Felvidék sok szempontból szerencsésebb piac, mint Magyarország, mi itt ugyanis a vőfély–ceremóniamester-szembenállást csak hírből ismerjük. Talán mert más volt szociokulturális közegünk fejlődése, és, mivel kevesen vagyunk, nem fikáztuk egymást. Valószínű, hogy a magyarországi helyzethez a latens módon létező főváros-vidék ellentét is hozzátett valamit, ha másként nem, tudat alatt. Mert pl. én nem utálom sem Kovács Robit, sem Lepkét, csak azért mert ők ceremóniamesterek. Sőt, még a számuk is megvan a telefonomban.
A tegnapi, vőfélyválasztásról szóló poszt után maradt bennem szemernyi hiányérzet. Nyilván nem lehet holisztikus válaszadásra és problémamegoldásra törekedni minden poszt esetében, de akkor is ott van az, hogy mi van, ha valaki nem vőfélyt akar, hanem ceremóniamestert.
Ezért a választ ott kerestem, ahol van: a ceremóniamestereknél. Kovács Robi először a dunaszerdahelyi járásbeli Bakán volt bemondó a focimeccseken, majd a DAC Világi előtti korszakában a dunaszerdahelyi gárda stadionjában hallhattátok a hangját.
A barátai buzdították, jó a dumája, miért nem vállal lagzikat. Robi alapos gyerek, nem akarta senki lagziját tapasztalatlanságával elrontani, ezért, mielőtt hozzáfogott volna, Magyarországon elvégzett egy ceremóniamester-képzőt, majd 2015-ben kezdett praktizálni, tehát ő soha nem volt vőfély.
Esküvői egy részét Magyarországon celebrálja, gyakran kétnyelvű esküvőkben, ahol az egyik fél cseh vagy szlovák.
Nyilván a vőfély kollégák itt nehezebb helyzetben vannak, ha idegen nyelven kell verselni. Élőbeszédben, ha bírod a másik nyelvet, az összekötő szövegeket azért könnyebb elmondani, mint versben
– mondja.
Ami pedig a hazai pályát illeti, senki sem próféta a saját hazájában, Bakán még nem volt esküvője. Megrendelői két nagy csoportra oszthatók (a harmadik az egyéb). Az egyik csoport az, aki számára az is kérdés, hogy legyen-e az esküvőn "beszélő ember", a botos embert eleve kizárták, de azt érzik, hogy valaki azért kéne. Biztos, ami biztos alapon ilyenkor azért elhívnak egy ceremóniamestert, abból baj nem lehet.
A másik nagy csoport a "vőfélysérültek", akik látták valamelyik kollégámat zokni nélkül, köldökig kigombolt ingben táncolni két favágóval a ...-i kultúrházban hajnal fél ötkor, és ezek után arra jutottak, hogy nem szeretnének vőfélyt. Az előző csoporthoz képest a megkülönböztető jegyük az, hogy ők nem érzik, hanem tudják, hogy valaki kell, csak éppen vőfélyt nem akarnak.
A harmadik csoport pedig az, aki nem az előző kettő.
Azt Robi is látja, hogy, legalábbis tájainkon, a vőfély és a ceremóniamester közötti határok egyre inkább légiessé válnak. "Ma már a vőfély kollégák is nagyon modernek" – teszi hozzá.
Kálmán Roland felvétele. (Én csináltam a lagziját.)
A Felvidék egy másik ismert ceremóniamestere, Pálffy "Lepke" Laci sem volt vőfély soha. Ő nemzetközi hatásra lett ceremóniamester. "2016-ban Amerikában jártam. Ott megtetszett a ceremóniamesterség, úgy gondoltam, én is belevágok. Miután hazajöttem, felkészültem, és 2018-ban belekezdtem" – mondja az egykor a limuzinbizniszben is érdekelt esküvői szolgáltató.
Laci szerint a határ a tradicionalitás és a modernitás mentén húzódik. Ő maga nem mond verset, de az olyan magyaros szokásokhoz, mint a tányértörés vagy a menyasszony/menyecsketánc, ragaszkodik.
Az is előfordul, hogy a megbeszélésen derül ki: a párok inkább egy tradicionálisabb szolgáltatót keresnek, nem engem, hanem egy vőfélyt. Ez jó, ha idejében kiderül, ilyenkor adok nekik telefonszámot vőfély kollégákra
– mondja.
Lepke szerint azok hívjanak ceremóniamestert, akik tudják, hogy kell valaki, aki kézben tartja az eseményeket az esküvőben, de ezt a szolgálatot nem egy tradicionális, népviseletet viselő, versekben beszélő vőfélytől várják el.
Hát így látják a bot nélküli kollégák. Te mit fogsz választani, vőfélyt vagy ceremóniamestert?
Szólj hozzá(m)!