Vőfélyblog

(Disclaimer II.: Ha jól emléxem, Derrida írja, hogy az előszónak azért van kitüntetett szerepe, mivel a szöveghez képest utólag keletkezik, mégis ELŐszónak hazudja magát, így próbálva meg irányt szabni az olvasási folyamatnak. Nos, mi is így vagyunk most ezzel. Szabadidőnkben néha-néha megírunk egy-egy elméleti posztot azokra a hétvégékre, amikor nem várható esettanulmány. /A téli szünet idején például a lakodalom gazdasági kérdéseiről fogunk értékezni, jelesül arról, hogyan tudod minél olcsóbban megszervezni a lagzidat, érdemes lesz visszanézni, de csitulj, te olvasói marketing./ A fotósokról szóló posztot is megírtuk már korábban, de! Van a lakodalomipari szereplőknek egy zárt fóruma, ahol a fotósok között nemrégiben komoly vita zajlott le arról, ki a profi, ki az amatőr, ki a kontár, és ki veszi el más dzsobját. Mivel ez egy zárt fórum, infót onnan értelemszerűen nem hozunk ki. De az ott elhangzottak függvényében az alábbiakat némileg módosítottuk.)

(Disclaimer I.: A rekeszidő számomra azt jelenti, hogy barátaimmal mennyi idő alatt tudunk egy rekesz sört elfogyasztani. Fogalmam sincs arról, hogy működik a fénymérő. Amikor egy fotós az imidzstermékként viselt 120 kilós szettáskából, hangos bajonettcsattanással objektívet cserél, miközben ugyanabban a templomban vagyunk, és ugyanolyan messze áll, nem tudom, miért teszi ezt, azon kívül, hogy kívülről jól néz ki. Az alábbiakban tehát fotós szakmai kérdésekről nem lesz szó. Csupán azt fogom elmondani, hogy látom a lagzis fotós piac alakulását én, a vőfély. Személyes tapasztalatról az elmúlt 11 évben beszélhetünk, amikor korábbi időkre fogok hivatkozni, azt idősebb fotós kollégák beszámolói alapján teszem. Természetesen, a fotós kollégák számára is nyitva áll a lehetőség, hogy a vőfélyekről írjanak, fotós szemmel.)

Basszus, ennyi bevezető, és a poszt még csak most kezdődik. Több olyan lagziban is jártunk, ahova gazdasági megfontolásból, vagy azért, mert „nekem ne legyen az arcomba, mikor eszem a húslevest”, nem hívtak videóst. Olyan lagzink viszont nagyon kevés volt, ahova nem hívtak fotóst sem (persze, volt ilyen, de nem ez a jellemző). Ahogy az Érsekújvári járásban praktizáló fotós, a naszvadi Asztalos Árpád magyarázta egyszer egy megrendelőjének: Asszonyom, maga is szokott fésülködni, de ha lagziba készül, előtte fodrászhoz megy, nemde? Ez olyan érv, amivel a megrendelő belép az igen-folyosóba.

Egy mai tizenéves kb. egy hét alatt készít magáról annyi felvételt, mint amennyi dédszüleimről az egész életük során készült. Vagy lehet, hogy egy nap alatt? Apai dédszüleimről tán ha tíz képet őriz a családi album nagyanyám kulcsra zárható ódon ebédlőszekrényében. Azáltal, hogy a fényképezés lehetősége a mobilokba költözött, a kép és a mozgókép lett napjaink meghatározó médiuma. Ezt valahogy én is éreztem, de nem tudtam volna olyan szépen kifejteni, mint doransky, a téma szakértője. Bejegyzését teljes terjedelmében idemásoljuk. De itt van a link a blogjára, és kövesd őt a Twitteren is.

Nézem, hogy miként fotóznak ma a fiatalok. Még az én generációmban is a fotózás valami különleges kuriózumnak számított, amire az ember vállalkozott. Hivatásnak érezte, vett egy gépet, fotózott, előhívott. Később digitálisan tette ugyanezt, de a fotózás mindig is valamiféle hobbi volt, mint másoknak a számítógép, a főzés, stb. Egy készség, amit kevesen szedtek fel iskolás korban.

Ma egész más a helyzet, szinte minden gyerek, aki iskolába megy, kap telefont, egyre többen okostelefont, így pontosan azokkal az eszközökkel ismerkednek meg, amiket mi is használunk manapság kép megosztásra.

Néztem egy-két rokon által készített fotókat és azt látom, hogy ez a generáció olyan szinten vonódik be fiatal kortól kezdve a fotózásba, a közösségi oldalakon keresztül pedig olyan visszacsatolásokat kapnak, amitől hihetetlenül gyorsan fejlődnek.

Egy egész generáció nő fel ebben a pillanatban, ahol a fotózás és a filmezés nem egy hobbi, hanem az élet szerves része. A komponálás, a ritmus, a vágás mind részévé válik annak az életnek, ahol az ember dokumentálja a mindennapjait.

A kép és a mozgókép lesz a következő generáció médiája. Instagram és társai.

Azt hiszem, többé-kevésbé egyetérthetünk a szerzővel. (Én többé.) Régen úgy lett valakiből fotós, hogy kijárta a fotósiskolát. Ez egy szakközépiskolai képzés volt, ahol az első évfolyamban szétszívatták a tanulókat a tussal való negatív-pozitív rajzolással, és megtanulták kiszámítani a kép mélyélességét a vakuteljesítmény és a műteremnagyság függvényében stb. Aki ezt elvégezte, jó eséllyel elhelyezkedhetett valamelyik fotós kisszövetkezetnél vagy újságnál. Amikor gyerek voltam, Komáromban kb. három helyen lehetett fényképezkedni, oszt jónapot.

A Duna Menti Múzeum mellett volt egy fotósbolt, aminek az egész szezon során alig változott a kirakata, mert a (közös) piac akkoriban nem pörögött annyira. A kirakatban ott figyelt egy Lomo márkájú fényképezőgép, melyre szemet vetettem. 750 koronába került. Akkoriban ez elmondhatatlanul sok pénz volt, karbantartóként dolgozó apám havi fizetését alulról közelítette, és drága szüleim számára komoly anyagi áldozatot jelentett, hogy megvették nekem. A mai viszonyokat ismerjük, ha nem Leica M9-re vágyunk, csak valamilyen gépre, amivel lehet kattogni a családi kiránduláson, azt már akár 50 euróért is vehetünk.

Valószínűleg a digitális technika széles körben való elérhetősége vezetett a fotós szakma felhígulásához, hogy ilyen Németh László-szerű fogalmakkal operáljunk. Elképzelésünket alátámasztandó, rövid, nem reprezentatív piackutatást végeztünk, lakodalmas szolgáltatókat kínáló oldalakon. A lagzisipar négy gyakori szereplőjének – fotós, videós, zenész, vőfély – előfordulási gyakoriságát vizsgáltuk.

esküvő.sk
fotós: 122
videós: 56
vőfély/MC: 43
zenész/DJ: 90

topsvadba.sk (tudjuk, hogy ez egy cég, de más piac)
fotós:133
videós: 48
vőfély/MC: nincs külön
zenész/DJ: 48

mojasvadba.sk
fotós: együtt van a két kategória, így 154, de fotósból van több
videós:
vőfély/MC: -
zenész/DJ: 28

svadba.sk (atipikusan strukturált)
fotós: 6 fot-vid összesen
videós:
vőfély/MC: -
zenész/DJ: 6

lakodalom.hu
fotós: 63
videós: 29
vőfély/MC: 52
zenész/DJ: 122

Yo, folytathatnák a gyűjtögetést a lap.hu és a stratlap.hu típusú gyűjtőoldalakon, te is megnézheted, a tendencia azonban változatlan. Ez nyilván nem azért van, mert senki sem akar levesestálat bevinni. Ha a további vizsgálódást csak a (mozgó)képkészítőkre korlátozzuk, láthatjuk, lényegesen kevesebb (wannabe) videós van, mint fotós. Amikor az egyik, a honi lakodalomiparban ismert fotóst felvették az egyik szlovmagy hetilaphoz, a fotórovat vezetője azzal fogadta őt: uvidíme, veď cvakať každý vie. Nos, valószínűleg ez lehet az, ami – láthatjátok – tömegeket hajt a fotóspályára. A videóval még rengeteget kell vacakolni, bejátszani a gépbe, átnézni több óra nyersanyagot, zenéket válogatni stb. Aztán persze az egészet megvágni, úgy, hogy jó legyen, és kielégítse a megrendelő rejtett és manifeszt vágyait. És ha a szellemi termék elkészült, akkor menüt kell neki csinálni, borítót, szal még iparos utómunka is van a művészeti mellett. A képeket meg – ez most nagyon durva leegyszerűsítés lesz, a szöveget nehezebben feldolgozó fotós kollégák miatt abszolút didaktikus módon ide is írom, hogy azt a wannabe fotósok szemszögéből írom – egy nap alatt kicsit megphotoshoppolod, átadod egy DVD-n, és várod a következő felkérést.

Azaz, felvéve az előbb letett történetszálat: régen valakiből úgy lett fotós, hogy kitanulta, ma meg úgy, hogy odaírja a neve mögé, hogy photography. Bizony. Laci vőfély’s Photography – holnap az sk-nic.sk-n bejegyeztetem ezt a domainnevet, és akkor már én is fotós vagyok. Az ördög ügyvédje felteteti velem a kérdést: Ez tényleg ennyire egyszerű? De a válasz lelkifurdalás nélkül az, hogy igen, tényleg. Persze, azért nem árt, ha egy fényképezőgéped is van hozzá. Míg az átkosban fotós végzettség nélkül nem, vagy csak nehezen kaphatott az ember fotós munkát, a rendszerváltás után ez is piaci viszonyokra helyeződött – tegyük hozzá (bizonyos szempontból) nagyon helyesen –, aki tudott – eleinte többet, utóbb, arányaiban egyre kevesebbet – a technikába fektetni, és a megfelelő marketingeszközökkel elhitette, hogy azt tudja is kezelni, abból fotós lehetett. Ezt a jelenséget értelemszerűen nem kárhoztatjuk, még ha a piac mindenhatóságában nem is hiszünk feltétlenül.
Az új viszonyok első számú vesztesei azok az oldschool fotósok voltak, akik, bár komoly szakmai színvonalon dolgoznak, a közösségimédia-robbanással nem tudtak lépést tartani, így az eszköztudásban gyakran mögöttük járó ifjú titánok mellett a pálya szélére szorultak. Ők joggal frusztráltak, az ipar ugyanis nem hoz annyit, hogy egy social media managert is fizetni tudjanak belőle. Ha próbálkoznak is ilyesmivel, esetükben ez gyakran tanultnak hat, mint ahogy az is, míg a huszonéves generáció esetében természetes, lásd fentebb.

Azaz (sajnos?), a verseny nem a „ki a jobb?”, hanem a „kinek jobb a marketingje, és a personal brandingje?” mentén éleződött ki. Ha tudás és marketing kéz a kézben jár, a megrendelő is jól jár. Ha viszont a nagy mellényű honlap- és brandépítés után a helyszínen kiderül, hogy a magát fotósnak mondó szolgáltató gépén csak a gyári vaku van, akkor általában már késő...