Az elmúlt évben számtalan esemény csalt mosolyt az arcunkra a péntek-szombat délutánokon. A lakodalom egy vidám dolog, azt szeretjük, ha minden megy. Én például szeretem:
Ez egy tavalyi kép, amit nagyon szeretek, mert ez adja vissza igazán a vasárnap hajnalok hangulatát. Idén is voltak ilyen hajnalok, de kép nem készült.
- ha egy zenekar igényes önmagával szemben (ezt egyébként minden szolgáltatónál szeretem, de most konkrétan egy bizonyos zenekarról jutott eszembe);
- ha vérprofi a konyhai és a felszolgáló staff, és tartják az időt;
- Peredet
- ha a templom előtt összefutok más kollégákkal, és van idő pár gyors mondatot váltani, aztán egy kézfogás, és „a teherautók elrobogtak az arcvonalak felé”;
- ha új, izgalmas helyeket fedezhetek fel;
- ha bejáratott helyekre mehetek;
- ha szép és igényes a díszítés, ha nem fád és uncsi, hanem követi az új trendeket; hát még, ha diktálja azokat, mert ilyen is van azért tájainkon;
- ha egy hellyel van közös történetünk;
- ha falumbéliek ülnek az ünnepi asztalnál;
- Kovács Gyuri brutális technokrata hozzáállását;
- amikor még ennyi év után is tudok minőségi, ám számomra új szolgáltatókkal találkozni a piacon;
- szeretem, amikor „bizonyos településeken” (muhaha) ebéddel kezdünk. Persze, csak ne túl gyakran, de ennek is megvan a szépsége.
- amikor egy kolléga hív a lagzijába;
- amikor jó a sztorizgatás a staff asztalnál, és egy régi kollégát sikerült új oldaláról megismernem;
- amikor az ifjú párok valóban el tudják engedni magukat, és élvezni tudják a saját lagzijukat, nincs ám ez mindig így, kispajtások…;
- a kilátást a Dunára a Nagyvillám étteremből;
- amikor az egyes helyeken vannak bizonyos rituáléink;
- ha valami nyomasztóan nagy problémát gyorsan és hatékonyan meg tudunk oldani a kollégákkal;
- amikor bejáratott kollégával fúj össze a szombati szél, akivel már régen nem voltam, és ott tudjuk folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk;
- a formabontó megoldásokat;
- ha a háznak van bora (bár nem iszom, de egyfajta igényességet jelent);
- a budapesti igényességet
- a mosolygós pincérlányokat;
- a szokatlan, de nem harsány programokat;
- a kultúrházas lagzikat;
- azokat a kollégákat, akik folyamatosan, vagy legalább időről időre képesek a megújulásra;
- a lovas hintókat;
- a veterán menyasszonyi autókat;
- a tapasztalt, öreg róka vendéglátósokat, akik már akkor is lagziztak, amikor én még az oviban a narancssárga Tatrával…;
- a magyar-angol esküvőket, a nyitott külföldi vendégeket;
- a Három fehér szőlőtőke kezdetű dalocskát, ami nélkül egy bizonyos faluban nincs lagzi;
- ahogy Molnár Zoli tánclépésben videózik;
- ha felvehetem a Knight Rider órát;
- amikor egy vendégnek látszó, tök normális emberrel elbeszélgetsz, és csak úgy lazán közbeveti, hogy amúgy enyém a hely:);
- ha egy ifjú pár komolyan veszi a felkészülést;
- amikor az emberek meghazudtolják a korukat;
- a benzinkutakat hajnalban;
- az éjszakai szőlőhegyek illatát;
… és még pár dolgot, amik most nem jutottak az eszembe.
Holnap a statisztikákkal folytatjuk. Addig is, ha szeretnél tűzijátékot a lagzidra, ide kattints.
Szólj hozzá(m)!