Vőfélyblog

Világjáró fotós, aki gyakran megfordul sokcsillagos külhoni szállodákban, de a szíve az egyszerű, kultúrházas csallóközi lagzikért dobog. Különlegesség, hogy ő üveglapra is készít képet, egy olyan masinával, amiből csak pár darab van e hazában. Kiss Gábor Gibbóval, ahogy szakmai berkekben ismerik, az „esőistennel” beszélgettünk.

Dunaszerdahely környékén Kósa Lőrinc már mindenkinek forgatta vagy a keresztelőjét, vagy az elsőáldozását, vagy a koszorúcskáját, vagy a szalagavatóját, vagy a ballagását, vagy a lakodalmát. Stúdiója 1992-től van a piacon, így szinte nincs olyan család, ahol ne lenne tőle legalább egy VHS kazetta, vagy DVD. Lőrinc sokat tud beszélni a kamerázás műszaki oldaláról, erről viszont nem kérdeztem:) De azt elmondja, milyenek voltak a csallóközi lagzik a kilencvenes évek elején, amikor a mai menyasszonyok születtek.

Soós Laca felvétele

A Colors együttes, a tagok ifjú kora ellenére már a kilencvenes évektől ott mozog a hazai zenei palettán, különböző formációkban. A jelenlegi felállás 2011-ben alakult ki, a srácok azóta megállíthatatlanok. Főként magyar lagzikat vállalnak, mivel nagyon szeretnek, és tudnak is nótázni, ez pedig a jó falusi lagzikban tud érvényesülni igazán. A zenekar frontemberével, Csánó Tamással beszélgettünk.

Egy szelfi működés közben

Hogyan lesz egy sikeres edzőből menyasszonyi ruhák megálmodója? Bubeník Száraz Zsuzsanna maga is megerősítette azt a közvélekedést, mely szerint a hölgyek más kislánykoruktól készülnek a saját esküvőjükre. Ennek pedig a legfontosabb eleme egy menyasszony számára a ruha. Vagy A Ruha. Ez legalább olyan fontos, mint a vőlegény:) A menyasszonyi ruhák megálmodójával beszélgettünk.

Az elmúlt évben számtalan esemény csalt mosolyt az arcunkra a péntek-szombat délutánokon. A lakodalom egy vidám dolog, azt szeretjük, ha minden megy. Én például szeretem:

Ez egy tavalyi kép, amit nagyon szeretek, mert ez adja vissza igazán a vasárnap hajnalok hangulatát. Idén is voltak ilyen hajnalok, de kép nem készült.

A lakodalom egy vidám esemény, mi is talpig botba és humorba öltözve érkezünk a helyszínre, és akkor örülünk, ha a mosolygó embereket látunk, akik nevetnek a poénokon, vagy bármin. Táncolnak, szórakoznak, majd hajnaltájt, az se gond, ha módosult tudatállapotban hazaindulnak. Látens és manifeszt módon azonban olykor-olykor történnek kisebb kellemetlenségek. Ezeket először tavaly leltároztuk. A nagy sikerre való tekintettel idén is megismételjük. Természetesen nevek említése nélkül.

És akkor, karácsony előtt az utolsó statisztikai jellegű poszt. Lezárul a mérlegvonás. Mint láthattátok, voltak kollégák, akikkel háromszor, voltak, akikkel négyszer is lagziztam együtt idén. Van azonban egy, akivel ötször is. Ez már egy munkahét. 

Lassan vége ennek az esztendőnek is. Ez az Úr 2015. és vőfélységem 14. éve. Idén is számos kollégával sikerült együttműködnöm a csallóközi és mátyusföldi (és más területi illetékességű) éjszakában. De akadtak, akikkel többször is voltam. Van például Dunaszerdahelyen egy nagyszerű zenekar, akinek igényes zenéjét négy éjszakán át hallgathattam. Hiába, van, amit nem lehet megunni.

Vége az évnek, érmeket osztunk, barátaim. Idén is megismertem pár új embert, volt, akivel többször, volt, akivel kevesebbszer dolgoztam együtt szombatonként (vagy péntekenként:). Akadt, akivel csak egyszer fújt össze a lakodalmas szél, de 14 olyan kolléga is volt, akivel kétszer. Mivel sokan voltak, akivel csak 1-2-szer lagziztam, idén három közös lagzi is elég volt a bronzéremhez.

A muzsikusnak dalból, a vőfélynek szövegből van a lelke. Mindegyik szó fontos. A van és a lelke is. Amikor a szezonvégen járunk, az – nehéz ezt patetikus felhangok nélkül leírni, inkább meg sem próbálom, és vállaltan patetikus leszek – kegyelmi pillanat. Mögöttünk van az egész szezon fáradsága, de tapasztalata is, és előttünk egy lagzi. Mögötte a sötét űr. A semmi. A nihil. A lagzitlan időszak, amikor 18 órakor az órámra nézve arra gondolok, be kéne vinni a levest…, éjfélkor pedig, mikor a másik oldalamra fordulok, azt mormogom közben: eladó a menyasszony. De az űr előtt áll még egy lagzi. Egy lagzi, amelyben az egész szezon minden esetleges mulasztását – nyilván ilyenek is vannak – jóvá szeretnénk tenni, ahol mindent meg akarunk mutatni, amit addig nem, és ahol, kísérleti jelleggel már valamit felvillantunk a jövőből is. Az utolsó lagziból a vőfély nem akar hazamenni. Marad, marad, kapaszkodik a végsőkig a pálcába, mert, ha leteszi, beszippantja őt a nagy, fekete lyuk.

Az ott balra a násznép:

A szezonzáró lagzira, a díszlövésre november 14-én került sor. E sorokat két héttel utána vetem képernyőre, így egyszerre tűnik nagyon közelinek, és nagyon távolinak az egész.