Vőfélyblog

Korábban ugyanezen a helyen írtunk róla, felette nagy megtiszteltetés a botnoknak, ha egy kolléga invitálja őt az esküvőjébe. Nyilván az én terepemen a „bull’s eye” az, ha vőfélynek hív a vőfély, de természetesen az egyéb szolgáltató is jelentős szakmai trófea. Mert a szolgáltató, az tudja. Ha a lakodalomiparon kívüli ügyfél hív – ilyen az ügyfelek 99%-a –, ő vagy téged akar, vagy vőfélyt. A kettő nem teljesen ugyanaz. Természetesen akkor is örülünk, ha úgy jutunk valahova, hogy nem bennünket, hanem „csak” vőfélyt akartak. Ilyenkor igyekszünk mindent elkövetni, hogy az, akit az adott lagzi fog hozni – mert (matematikailag legalábbis) minden menyasszony hoz egy másikat –, már konkrétan bennünket akarjon, és nem csak a szolgáltatást. Ha viszont az „áldozat” egy szolgáltató, az megtehetné, hogy bárkit hívjon, hisz a telefonjában éppúgy megvannak a számok, mint nekem, vagy bárki másnak.

Most egy szép, kétfázisú tűzijáték képeit mutatjuk meg nektek. Sajnos, az utolsó két lagzi szöveges feldolgozásával még adósak vagyunk, de ami késik, nem múlik. Addig is, itt vannak a szezonzáró, „Stick Down 20015” lagzi tűzijátékának képei. Az ifjú pár ezt elsősorban a násznépnek küldte, de én úgy érzem, egy kicsit a 2015-ös szezonnak is szólt.

Ha garantáltan emlékezetessé szeretnéd tenni életed legszebb napját, rendelj tűzijátékot a lakodalmadra, ahogy tette az ezen a felvételen látható ifjú pár is. Az esküvői tűzijáték tuti feldobja a bulit, és nagyon jól néz ki:)

Heiser Hajni felvétele

Amíg nem pakoltál össze, és mentél haza a lagzid után, nem dőlhetsz hátra, ez a tanulsága a legutóbbi lagzinak, hol botnokként szolgáltam Vásárúton. Történt, hogy egy vőlegény még idejében lefoglalt a lagzijára. Megvolt a megbeszélés, forgatókönyv stb. Aztán két héttel a lagzi előtt hív a vőlegény, hogy mégsem ott lesz, ahol eredetileg tervezték. A helyet szerintem elég korán foglalták, mert engem is. Ehhez képest a tulaj közölte velük, hogy a másik helyiségbe is felvett egy rendezvényt ugyanarra az estére. Ennek senki nem örülne, mert egyéb bulikat bármikor lehet tartani, lagzi meg csak az az egy van az embernek… A hely kialakítása pedig olyan, hogy a kisebb rendezvényt kiszolgáló pincérek is a mi lagzinkon keresztül jártak volna át, mert a konyha csak onnan megközelíthető. Ha nem október végén lett volna a lagzi, hanem mondjuk májusban vagy szeptemberben, akkor az megoldhatatlan feladat elé állította volna az ifjú párt, mert akkor már hova szervezzék át, minden foglalt. Október végén viszont azért már lehet szabad helyeket találni. Így jutottam el életemben először a vásárúti Trio pizzériába. De mindez intő jel, hogy a lakodalomszervezés egyben válságmenedzsment is.

A józan sofőr felvétele, Csilla mobiljával

Szerdán, november 4-én, a somorjai Mozi clubban tartjuk a Lakadáré 12., egyben utolsó bemutatóját. Ezzel egy korszak zárul le életünkben.

A Lakadáré a Lakodalomvarázs esküvői kiállításon. Kiállítás jövőre is lesz, figyeld a hangos utastájékoztatást! (Kiss Gábor Gibbó felvétele)

A bemutató Lóránt szerint a 12. lesz, hármunk közül ő az, aki mindent precízen számon tart. Elhiszem neki, hisz már több mint 20 éve barátok vagyunk. De számoljunk utána. Bős, Komárom, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Prága, Budapest, Nagymegyer, Palást, Párkány, Kürt, Nyárasd. És tényleg:)

Szerény vagyok, szerény vagyok, szerénynek születtem. A lefoglalás pillanatában nem posztolom ki dicapriós pohárral, hogy beza’ egy ifjú pár hozzám igazította a lagzi időpontját, ahogy ezt teszik egyes belpesti kollégák. Van ilyen, és ez jól esik. Hogy nem vőfélyt kerestek, hanem konkrétan engem. De ennek nem kell a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Mindenki akkorra teszi a lagzija időpontját, amikorra akarja. Ez az ifjú pár például október derekára.

Heiser Hajninak hozott anyagból kellett dolgozni

Régen a lakodalom az egész család és rokonság ügye volt. Még a disznóvágós, családonként egy tyúkot hozós korszakban. Ez ma már nem mondható el így, ebben a formában. De ennek az ellenkezője sem. Az, hogy hogyan szervezik mainapság a lagzit, szinte családonként változó. Szép látni, idén immár második alkalommal, hogy olykor az ifjú pár mellett az összes örömszülő is eljön a megbeszélésre. Érdekli őket, no.

Még október elején történt, hogy Nagymegyerre, a Plauter Kúriába vetődtem, ahol már sokszor voltam az évben, jövőre is leszek párszor, és a szezont is ott zárom. Az egyik kolléga tréfásan meg is jegyezte, biztosan leszerződtem oda. Ez az, amit valószínűleg soha nem tenne meg egy vőfély sem, egy vendéglátóhely esetében sem, ugyanis az újat felfedezés izgalma veszne el, ha minden hétvégén ugyanoda mennénk. A Plauterba szívesen megyek bármikor, de néha egy kis változatosság jót tesz, igaz, még ha nincs is garantálva, hogy a nemplauter helyen kaját is kapunk, ahogy arra idén volt párszor példa.

Újabban nagy az érdeklődés a tenyérjósló szolgáltatásunk iránt. (Kiss Gábor Gibbó művészi felvétele)

No, hát igen, a számos egyéb, szezonális munka mellett elmaradtunk a lakodalmak feldolgozásával. Ilyen egy kisiparos élete. Vannak dolgok, mint például a karácsonyfa- és élőhal-árusítás, amelyeket csak az év bizonyos szakában lehet csinálni, nekem is összejött pár ilyen. Történt, hogy amikor a Lakadáré című könyvünk bemutatóit kezdtük, mindjárt az első, bősi bemutatóra, ahol politika- és bulvármentesen sikerült megtöltenünk a kultúrházat, eljött egy ifjú pár, és azt kérdezte, körasztal, vagy hosszú asztal. Aztán eltelt pár nap, eljött a dunaszerdahelyi bemutató, és eljött ugyanez az ifjú pár. Ott álltak jobbra középen, a fal mellett. Úgy látszik, tetszett nekik a műsor. A lagziba is elhívtak:)

…ahova, hiába hosszú a pálya, még nem vetődött el az ember. Mert alapból ugye kétféle hely van: ahol már csináltunk lagzit, és ahol még csak fogunk. Statisztikailag ez utóbbinak rövidülni kéne, de az elmélet néha ellene mond a gyakorlatnak. Vezekényen pl. ott a Vén Diófa. A Srejner Atti volt, hogy hetente járt oda, én még sosem lagziztam ott, noha volt vezekényi lagzim. A kultúrban. Várkonyban még nem dolgoztam a kastélyban, csak az ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozó, szerdahelyi Villa Rosában, ott viszont sokszor. Várkonyban azonban eddig valamennyi lagzimban a „focipályához” volt szerencsém. Így mondják a helyiek. Nem voltam a Flóriánban sem – csak egyszer, egy lagzis megbeszélésen –, pedig ott is vannak kisebb lagzik. Nagymegyeren a Plauter-Corvin-Termal háromszögön kívül csak menyasszonylopás örvén jártam más vendéglátóipari egységben, pedig még vagy 5 másik helyen tartanak lagzikat. A dunaszerdahelyi Luni Étterem is bejáratott lagzis hely, mégis idén augusztusban kerültem oda vőfélyként először. Somorján a Žitnýben, a Kormoránban, és az Olasz parkban voltam, pedig ott is van 1-2 hely még. Aztán vannak falvak, amelyek komplett kimaradtak a szórásból. Nem tudom, miért. Így alakult. Sosem dolgoztam még pl. Hetényen, vagy, fájdalom, szülőfalumban, Bátorkeszin, pedig csak egy parasztköpés Komáromtól. De nem voltam Bajcson, Tanyon, Albáron, Dercsikán sem. Ilyesmiken töprengtem, miközben a bősi Marica felé vettem az irányt szombaton. Bősi lagzim már volt sok, de mind a kultúrházban, ill. egyszer az uzsonna a Hóstádban. A Maricáról még csak kollégáktól hallottam, illetve két éve, egy nyári délutánon vendégként vacsoráztam a teraszon. Pedig hát ő is van, én is vagyok. 

Eddig kétszer dolgoztam a Sense Videó Stúdió csapatával. Mind a kétszer nehezen megközelíthető helyen volt a szülői ház, noha a cserkészetben szerintem jó tájékozódási képességekre tettem szert az elmúlt 25 évben. Na de hát mindez hiába, ha a falvakban nem sorba rakják a házszámokat. Ha jövőre még egyszer meghallom, hogy velük leszek – márpedig úgy néz ki, legalább kétszer igen –, megkérem az ifjú párt, mellékeljenek térképet. Most nyolc percet késtem, ami nem szép dolog, kimondottan szakmaiatlan, szégyellem is, pedig olyan korán indultam otthonról, hogy még a szertartást végző Borkai Iván atyánál is volt időm Muzslán megállni rövid egyeztetésre. A gond abból adódott, hogy a szakadó esőben nem voltak emberek az utcán, így nem tudtam kitől megkérdezni, hol van a ház, amelyet keresek. Először egy gyereket, másodszor egy „gyüttmentet” találtam, csak a harmadik ember volt helyi erő, aki aztán kisegített szorult helyzetemből. Így kezdtünk be, esőfoltos öltönyben, Garamkövesden.

Knight Rider órával:)

Aki egy sóhajtásnyinál hosszabb ideje dolgozik a lakodalomiparban – és itt most elsősorban a tűzvonalban dolgozókra, vőfélyekre, fotósokra, videósokra, zenészekre gondolok, bár nem zárom ki annak lehetőségét, hogy a dekoratőrökkel, fodrászokkal, szakácsokkal, galambröptetőkkel, és egyéb lényeges részterületek szorgos dolgozóival is megesik az ilyen – azzal már biztosan előfordult: úgy invitálták meg egy lagziba (a kaptafánál maradva), hogy gyere el a feleségeddel, barátnőddel, élettársaddal..., ja, és jó lenne, ha vőfélykednél is egy kicsit (a cselekvés a megfelelő szakmával behelyettesíthető). Elmondom, miért ez a lehető legrosszabb választás.