A muzsikusnak dalból, a vőfélynek szövegből van a lelke. Mindegyik szó fontos. A van és a lelke is. Amikor a szezonvégen járunk, az – nehéz ezt patetikus felhangok nélkül leírni, inkább meg sem próbálom, és vállaltan patetikus leszek – kegyelmi pillanat. Mögöttünk van az egész szezon fáradsága, de tapasztalata is, és előttünk egy lagzi. Mögötte a sötét űr. A semmi. A nihil. A lagzitlan időszak, amikor 18 órakor az órámra nézve arra gondolok, be kéne vinni a levest…, éjfélkor pedig, mikor a másik oldalamra fordulok, azt mormogom közben: eladó a menyasszony. De az űr előtt áll még egy lagzi. Egy lagzi, amelyben az egész szezon minden esetleges mulasztását – nyilván ilyenek is vannak – jóvá szeretnénk tenni, ahol mindent meg akarunk mutatni, amit addig nem, és ahol, kísérleti jelleggel már valamit felvillantunk a jövőből is. Az utolsó lagziból a vőfély nem akar hazamenni. Marad, marad, kapaszkodik a végsőkig a pálcába, mert, ha leteszi, beszippantja őt a nagy, fekete lyuk.
Az ott balra a násznép:
A szezonzáró lagzira, a díszlövésre november 14-én került sor. E sorokat két héttel utána vetem képernyőre, így egyszerre tűnik nagyon közelinek, és nagyon távolinak az egész.
Azon a hétvégén már egyértelműen kabátos idő volt, az alapesetű öltönyös magamutogatás megfázással egyenlő. A párral megbeszélt időben érkeztem a tetthelyre, de már volt ott vagy 15 ember. De a pincérek megnyugtattak, hogy ők már 15 perce is ott voltak.
A szertartásra a nagymegyeri református templomban került sor, ide viszonylag ritkán járok, így örülök, hogy hosszú kihagyás után elvetődtem ide. Mire visszaértünk a Plauterba, bizony a fények már nem voltak olyan ragyogóak, novemberben korábban van napszállta, örülhetünk, hogy nem esett.
Az meg ott jobbra lent én vagyok
Azért, hogy ne maradjunk teljesen izgalmak nélkül, pénteken megbetegedett a zenekar 2/3-a. Azért pénteken, szalagavatói/báli szezonban ez így elég vad dolog. Szerencsére egy, csak egy legény, Vonteszemű Tosi talpon volt a vidéken, de nem egyedül jött, hanem Lakatos Gáborral kiegészülve. Tosi kvalitásait már ismerjük jó pár közösen töltött szombat után, hanem Gábor tabula rasa volt. Már a nyitótánc idején kiderült, hogy a csávó egy virtuóz. Mondom neki: Öcsém, hol voltál eddig, hogy nem láttalak lagzikban? Hajón – válaszolta. Ja, hát így könnyű elrejtezni a vőfélyek szeme elől. Mindenesetre nagyon jó, hogy egy ilyen nehéz helyzetben egy ennyire jó billentyűst sikerült leakasztani a szögről.
Mozgóképrögzítés nem történt, állóképre Ren Horen rögzített. Neki köszönhetjük a szép tűzijátékos képeket is, amelyekkel a bekezdéseket megtöröm. Mert, igen, ez az ifjú pár, kiváló ízlésről téve tanúbizonyságot, rendeld egy kisebb tűzijátékot. A tűzijátéknak külön posztot szenteltünk, amelyet itt olvashatsz el.
A konyhában is egy virtuóz dolgozott, Rusznák Tibor személyében.
Szal én azt hiszem, ebben a szezonzáró lagziban minden nagyon jól alakult. Mint fentebb írtam, az ember az utolsó lagziban igyekszik minél tovább maradni, mert a következő héten már nem várják sehol. Így csak akkor botoltam le, mikor már tényleg csak a kemény mag kemény magja maradt. A következő hétvégét sikerült hetvenedmagammal szűk baráti társaságban tölteni, így a lagzitlanság traumája nem volt olyan erős, és időközben januárra már be is jelentkezett egy ifjú pár, így a szünet sem lesz hosszú.
De addig is: Stick Down 2015. Köszönöm mindenkinek, hamarosan jönnek a létösszegző posztok.
(Sajnos, staff szelfi ezúttal nem készült.)
=======================================================
Ha tűzijátékot szeretnél a lagzidra (vagy falunapodra, ha van falud:), itt érdemes körülnézni. Újdonság, hogy már lapra szerelve, elvitelre is kérheted.
Tika Műhelyébe főleg a menyasszonyok menjenek, meg aki szép vendégkönyvet meg ilyesmit akar.
A Lakadáré című könyvünk tényleg elfogyott.
Szólj hozzá(m)!