Egy jelentős életállapotbeli változás idén kicsit kitolta a lagzis szezon kezdetét. Általánosnak az tekinthető, hogy a nagyböjtben nem vállalunk lagzit, aztán húsvét után nekiesünk, mint tót a vadkörtének. Idén ez másképp volt. De a szezont nem most kezdtük, hanem februárban, jeles kollégám, a videósból lett vőfély, Nagy Iván címzetes lakadáréjában, többedmagammal, a pszichedelikus élmény feldolgozásával még mindig adós vagyok, de majdcsak meglesz az is. Most egyelőre egy frissebb.
A szombat Dunaszerdahelyen ért, ahol már mindenféle lagzit megéltem az elmúlt 12 évben.
A násznép az egyházgellei templom előtt találkozott, 16 órakor, előtte nem volt semmi, úgy értem, kikérés, búcsúztatás. Ez a kései kezdés nem rossz dolog, mert az emberek jobban bírják.
Innen az ifjú pár a blog oldaldobozában is látható Szitás Zoli bához ment fényképezkedni, én pedig a Fortune panzióba vittem a násznépet. Ez az a hely, ahol 2006-ban először találkoztam Csánó Tamás zenész kollégámmal, aki akkor még nem Colorsként nyomta. (A Colors másik tagjával, Házi Gyurival egy nagyon kemény budafai lagziban futottam össze először, az ő külföldre távozása után beálló Csepi Lacinak meg volt szerencsém megcsinálni a lagziját.)
Miért, csak a tinilányok fotóz6ják magukat mobillal?
Kovács György művészi önfelvétele
Társaim a mókában: Kovács Gyuri videós, aki most mindenféle extra technika nélkül érkezett, és Oláh András szintis, akit most édesapja, Árpád is elkísért, ő szaxin és klarinéton tolta.
A személyzet takarmányozása az ún. tálakról összegyűjtős módszerrel történt, ez nem nyerte el maradéktalanul a tetszésünklet.
Szólj hozzá(m)!