Miközben ezeket a sorokat írom – milyen kár, hogy a papírra vetem kifejezés lassan ugyanúgy ki fog halni, mint a teljes katonai szókincs –, éppen Ľubomír Jahnátek mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter sajtótájékoztatóját közvetíti a TA3 hírtelevízió. A tárcavezető az élelmiszer-biztonsági ellenőrzések kapcsán arról beszél, hogy vannak üzletláncok, amelyek egyszerűen nem értenek a szép szóból. Nos, vannak ifjú párok is, akik nem értenek a szép szóból. Hiába tépik a lakodalomipar szereplői rojtosra a szájukat minden létező főrumon, hogy fél, de jobb ha egy évvel hamarabb kell megkeresni a megfelelő szolgáltatókat, júniusban is rendre kapom a hívásokat. A vonal túlsó végén ülő, kétségbeesett emberek júliusi és augusztusi időpontokra keresnek vőfélyt. Én nem mondom, hogy ez lehetetlen – egy nagyon szomorú családi esemény miatt a július 6-ai ifjú pár, aki már jó fél éve lefoglalt, kénytelen volt lemondani a lakodalmat, tehát ha most keresne valaki erre az időpontra, akkor ráérnék, noha egyébként októberig tele a naptár –, de elég nehéz. Most egy olyan ifjú párt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, aki ennek éppen az ellenkezője volt, és az egész felkészülési folyamat során  is nagyon aktívak voltak. 

Élnek rokonaim bizonyos külföldi országokba, de a sógoroknál nem. Ezért amikor év vége felé egy labanc számról hívtak, gondoltam, hogy valószínűleg lagzi lesz. Egy innen elszármazott, az osztrák fővárosban élő ifjú pár keresett meg, és mindjárt találkozni is akartak volna, mivel ritkán járnak haza. Ezért amikor én is és ők is DS-en jártunk, akkor leültünk a MAX-ban egy kávéra. Ami az első pillanatban nyilvánvaló volt, viszonylag határozott elképzeléseik voltak, nagyon tudták, mit akarnak, illetőleg, hogy mit nem. Ez nagyon fontos. Aztán később is, amikor valamilyen újabb programpont ismertté vált, mindig felhívtak telefonon vagy Skype-on, és tájékoztattak a fejleményekről. Így aztán a forgatókönyvet nagyon alaposan meg tudtuk tervezni.

Kikérés és búcsúztatás nem volt, a somorjai templom előtt kezdtünk, a Szitás Zoltán – Molnár Kriszti – Kaizer Jenő brigádot váltottuk, akik aztán Úszorra mentek, a Sparks együttessel. Innen Nagypakára, a Halastó melletti panzióba mentünk, ami a RegioJet vonatából is látszik, Pozsony felé menet balra tekintve. Már bejáratott káder vagyok ott, még ki se volt nyitva a hely, amikor én már lagziztam ott. Éppen ezért, minimum barátságtalan gesztusnak tartom, hogy a csúszás miatt feljogosítva érezték magukat arra, hogy kihozzák a káposztát, anélkül, hogy nekem szólnának. Ezt leszámítva az együttműködés szokásosan jó volt.

A zenét a Remix együttes szolgáltatta, idén ez volt a második közös lagzink, és azt hiszem, valamikor ősszel még lesz egy. A fiúk a teraszon játszottak, ahol délután dögmeleg volt, tavasszal és ősszel hajnalban viszont rohadt hideg is tud lenni, a harmat meg árt a hangszereknek. Már korábban is írtunk arról, csak ellenezni tudjuk azt a tendenciát – és most nem konkrétan erről a lagziról beszélünk, hanem úgy általában –, amikor a zenekar és a nép, az istenadta, két külön helyiségben foglal helyet. Most ez nem jelentett problémát, mert a pusztító meleg miatt úgyis mindenki a teraszon volt, de ha mondjuk ez egy épületben történik, az akár ki is ütheti a lagzit. Ha még csak most tervezed a lagzidat, mindenképpen tedd egy légtérbe a zenészeket a násznéppel.

Az audiovizuális műszakot Soós Laca (ugyanitt bőrcuccok eladók, és még le is fotózza magának) és Kiss Nemgibbó! Gábor képviselte, ő a földim is. Laca most a Kálmán Roland-istálló színeiben dolgozott, de önálló praxist is folytat. Gábor pedig, amellett, hogy jó videós, igaz magyar ember, még szerény is, ami a facemanoktől – ez önkritikaként is olvasható – túltelített honi magyar lakodalomiparban ritka pozitívum. Augusztusban is lesz közös bevetésünk. Azt hiszem, a kommunikációban minden simán ment, srácok, írjátok meg kommentben, ha nem, de részemről oké volt, köszönet érte nektek!

A menetrendbe egy helyen csúszott probléma, a menyasszony barátnői minden áron el akarták lopni az ifjú arát – a szerző véleménye ismert a menyasszonylopásról –, ez viszont Nagypakán elég nehéz, ezért Somorjára vitték. Ám józan sofőrből csak kettő volt, azaz egyszerre csak nyolc embert tudtak transzportálni (Lásd még: A szállító). Így taxikat rendeltek, meg többször fordultak a legények. A folyamat emiatt jócskán elhúzódott, és a menyasszonytáncot olyan késéssel kezdtük, amely miatt a tradicionalitásban benne álló, nagybajuszú, kalapos-szűrös típusú kollégák már rég ledobták volna a botot, és a pakai halastónak mennek, de a jórészt fiatalokból álló, nagyon vidám brigádot ez láthatóan nem nyomasztotta, így engem sem. Ez idő alatt a Remix akusztikus felállása szilaj nótaestet tartott, melyen az örömapa vitte a prímet. Egy órán át nótáztak, ami ritkaságszámba megy napjainkban. Sajnos.

A lakadár után az ifjú pár a világnak egy Szlovákiánál kétségkívül kellemesebb tája felé vette az irányt. Jól tették!