Igen, a címben szereplő számnév utolsó tagja nem elütés. A 2014-es lagzis szezonnak már annyi. Április 21-ét írunk, az olvasó azt gondolhatja, hogy a húsvéthétfői locsolás során elfogyasztott alkoholmennyiség ártott meg a szerzőnek, de nem erről van szó. Az idei lagzikra már minden menyasszony lefoglalta a ruháját, egyeztetett a dekoratőrökkel, megálmodta, hogy fog a terem kinézni; a szolgáltatók naptára pedig jószerivel fullos, már csak a visszamondásokra lehet lecsapni. (Nekem például visszamondták az október 4-ét.) Így, függetlenül attól, hogy AMÚGY mik a trendek, a szép Csallóközben és Mátyusföldön, ahol e sorok írója a legtöbbet ténykedik, már érdemi változás nem lesz. De jövőre még lehet. Nézzük, mi.
Az It’s a Bride’s Life portál szerint 2015-ben újra menő lesz naplementében fényképezkedni. A díszítésbe belopóznak ezek a kis szélkerékszerű papíizék. Egyet ide teszek, hogy világos legyen, mire gondolok.
A trendi szín pedig a zöld lesz.
Ennek ellene mond a JMT Eventology prognózisa, amely szerint a bíbor, és annak különböző árnyalatai fognak uralkodni. A (nálunk most éppen uralkodó) vintage kimegy a divatból. A táncok koreografáltak lesznek. Nagyobb szerephez jut a világítás, és az azzal való játék. (Az ételről és az italról szóló részeket nem magyarítom. Ha nálunk kimegy a divatból a disznótoros, egyszerűen leteszem a pálcát:)
Erősödni fognak a hagyományos vallási, kulturális, etnikai elemek (Amerikában? Ezt megnézem…), amelyek nálunk eddig is erősek voltak, így ennek nem hiszem, hogy számottevő begyűrűzése volna.
Már nem lesz ciki a tetkó, mint tíz éve.
Növekszik az online technológiák befolyása az esküvőszervezésre, pl. online RSVP, valós idejű posztolás a szocmédiában.
Azonos neműek házassága (hát nálunk nem túl sanszos).
Menyasszonyi ruhákról nem írunk, mert vállaltan nem értünk hozzá. De szerencsére már megvolt a Spring Bridal Market, a Style me Pretty pedig közölt róla egy jó fényképes összefoglalót. Ha tehát kíváncsi vagy, milyen ruhák várhatók jövőre, ide kattints.
(Még egyszer hangsúlyozom, a fentiek Amerikára vonatkoznak. Ez még 1-2 év, mire hozzánk elér onnan.)
Instagram oldalunkra valós időben kerülnek fel a képek. Staff fotókat – általában többet, mint az Instán – a Pinterest oldalunkon is találsz. Ha tetszett a poszt, szeress minket aFacebookon.
Tudtad, hogy hamarosan nyomdába kerül a Vőfélykönyv, amely a jobb oldali oszlopban található e-mail címen is előrendelhető?
Follow László's board Handmade wedding guest books on Pinterest.
Szólj hozzá(m)!