Vőfélyblog

(Lesznek majd staff fotók, egyelőre ez még csak a szöveges verzió. Update: már vannak.)

E blog nem fukarkodik az előrelátó ifjú párok dicséretével. Az az ifjú pár, akinek hétvégén csináltuk a lagziját, szintén még az ősköd idején foglalt le bennünket. Sokan meglepődnek azon, hogy ha most próbálnak vőfélyt keresni májusra, akkor már nem, vagy alig találnak. Pedig ilyen az élet.

A múlt heti ifjú pár az, akikről a Közös ülés című pontban – természetesen az első posztban rögzített anonimitás mellett – megemlékeztünk. A lagzira a megújult Plauter kúriában került sor, Nagymegyeren. Plauter Péter EU-s támogatással egy éve újította fel panzióját, mely előtte is a Plauter kúria nevet viselte, de akkoriban inkább a JRD-konyhára emlékeztetett, ami volt is egykoron, kemény posztszoc beütéssel. Most meg úgy néz ki, mint egy kúria, oszlopok, tornác, igényes erkély a nászutas lakosztályhoz, textiltapéta a l'akadárnak otthon adó helyiség falán. Szal egy olyan hely, amit bátran ajánlhatunk lagzis helyszínnek. Korábban, még a régi világban soxor dolgoztam ott, a felújítás óta most voltunk itt először. Tényleg szép.

Társaim a mókában: a már bevált veterán harcos, Kiss Gábor, az ezen a néven valók közül a Nemgibbó, hanem a Vigant. Ő már bevált, régi jó elvtárs, csak idén ez volt a harmadik közös lagzink, szal' sztem ha egy adott pillanatban nem lennék jelen, kb. a vacsorát is be tudná köszönteni az én szövegemmel, de hát jelen vagyok, azért hívnak. Precíz, megbízható videós, aki nagyon jól kommunikál, ezért szeretek vele dolgozni.

Fotózott Kálmán 'Postel' Roland, aki a művészet mellett az esküvő.sk és a topsvadba.sk tulajdonosaként is keveri a lapokat a lakodalomiparban, és még tartogat meglepetéseket, tehát érdemes lesz rá figyelni. Ő az, aki a hagyományosan verbális tradícióra (most mondjam, hogy orális reklámra?) épülő, ezért a wirtuális wilágban meglehetősen gyenge csallóközi lakodalomiparban megmutatta, hogy a web felől közelítve is fel lehet dolgozni magunkat a ismeretlenből a piacvezető-közeli pozíciókba. De nem ezért szeretjük, hanem mert 2006-ban enyém lehetett a szerencse, hogy összeadhattam őt (fotó: Asztalos Árpád, zene: Pintes duó) elragadóan szép feleségével, aki maga is jelen volt, gyermekükkel egyetemben vendégként. Így Roli félig fotós, félig vendég státuszban volt, aminek hátrányairól majd fogok írni, ha elfogynak az esettanulmányok, azaz novemberben. A fotós werkzeugon kívül egy laptopot és egy fényképnyomtatót is hozott magával, így a kedves vendégek reggel a süti+bor kombó mellett egy borítóba helyezett fényképpel is távozhattak. Láttam már ilyent, sőt, VIP szolgáltatásként Kiss Gábor Gibbó a saját lagzimban a pénteken elkészült fotókból összeállított egy albumot, amit az első tánc alatt az asztalunkra is csempészett, könnyekig meghatva a feleségemet ezzel, de azért tájainkon ez messze nem általános. (Öreg videósok mesélik, hogy a VHS-korszak hajnalán reggel simán kivették a kazettát a kamerából, átadták, felvették a lét, és viszontlátásra kívántak, de ez olyan régen volt, hogy már alig emléxik rá valaki.)

Ha van zsúrkocsi, nem kell megszakadni, vannak ennél sokkal durvább, 30-40 kilós torták is, ott azért rövidebb verset mond az ember

Amikor a megbeszélésen az ifjú pár azt mondta, hogy Székesfehérvárról hívott zenekart, nem bizonyosan értettem a motivációikat, minek 110 kilométerről muzsikusokat rendelni, amikor a Csallóközben annyi jó banda van. Na de hát miként szabad orvos-, úgy szabad zenekarválasztás is van van. A Dimenzió Rendezvényzenekart megérte lehozni Nagymegyerre. Tündi, Attila, és Imre, a zenekarvezető mindvégig a toppon volt. Nagyon gazdag repertoárjuk volt, magyar és angol nyelven egyaránt. És a Magyarországon megszokott lendülettel álltak a dolgokhoz, azaz maguktól nem tartottak szünetet, csak ha erre a vőfély kifejezetten kérte őket. Így folyamatosan cserélkezett a nép a táncparketten. Akinek nem jött be a Lidi néni, azok visszajöttek a Beatricére vagy a Boney M-ra, így mindenki megtalálta a kedvére való muzsikát. Imrével jól lehetett kommunikálni, kb. az első fél óra után már úgy voltunk, mint ha ez lenne a sokadik közös lagzink. Remélem, nem ez volt az utolsó.

Köztudott, hogy e sorok írója radikálisan menyasszonylopás-ellenes. Annyi de annyi szétbarmolt lagzit láttunk már a rosszul kommunikált menyasszonylopások miatt, ellenben annyira kevés jól sikerült menyasszonylopáson voltunk, azaz a legtöbb kínzóan átlagos, vagy rossz volt, így, ahol még kellően józanok az emberek, igyekszem nekik szempontokat adni ahhoz, hogy ez valóban szükséges-e. Sajnos, vannak emberek, akik szentül hiszik, hogy enélkül nincs lagzi. Pedig van. A múlt hétvégén egy szenzációsan sikerült menyasszonylopást láthattunk. A menyasszonylopás alapja a logisztika. Itt most kellő számú jármű volt, így nem kellett forogni. A menyasszonyt a nagymegyeri fürdőbe lopták el, ahol, mire odaértünk, mindenféle ismeretlen turisták forgatták. A nők pedig hamarosan rávetették magukat a vőlegényre, szinte rendészeti eszközökkel kellett kiemelni őket. Utána pedig átmentünk a búcsúba, ahol az ifjú pár és kísérete teljes díszben beült a dodgembe (szlovmagyul autodromba), a végén pedig a vőlegény az egyik lövöldében lőtt egy rózsát a menyasszonynak. A kiszállás mindvégig nagyon jó hangulatban telt, és a teremben maradtak sem unatkoztak a Dimenzióval. Ettől még persze nem szerettük meg a műfajt, csak azt mondjuk, hogy ez most jól sikerült. De volt már baleset, veszekedés, verekedés is emiatt, szal ne erőltessük.

Részlet

Mivel a mátyusföldi Srejner kolléga a közelben portyázott, gondoltam, hajnalban megállok nála hazafelé menet, de mire kocsiba kerültem, ő már Galánta felé járt. Mire hazaértem, már virradt.

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a vőfély.sk -ra, követhetsz bennünket a Twitteren, és hamarosan a Facebookon is szerethetsz.