Pályám egy bizonyos szakaszában sokat foglalkoztam Koncsol Lászlóval. Az irodalomban kevésbé járatos olvasóim kedvéért: ő nem lagzis, költő, kritikus, helytörténész, a szlovákiai magyar kultúra mindenese. 1984-ben, harminc éve, leadta a Madách Könyvkiadóhoz a Nemzedékem útjain című kötete kéziratát. A büdös kommunisták (ezt még akkor is vállalom, ha elveszítem miatta balos kötődésű lagzisaimat) kilenc lektorral olvastatták el, és négy évig húzták a kötet kiadását, melyet persze alaposan meg is csonkítottak. Négy év várakozás a könyvedre szörnyű és idegőrlő lehet. Minden egyes átkozott napon várni, hogy csörrenjen meg a fekete bakelittelefon, vagy hozza a levelet a posta. Ma már kicsit anakronisztikus, pedig egy emberöltőnyivel ezelőtt történt.
Ma már ez senkivel sem történhet meg. Cenzúra nincs, legfeljebb öncenzúra, elképzelhetetlen, hogy négy évet kelljen várni egy könyv megjelenésére, ennek legfeljebb gazdasági oka lehet.
Persze, a honi magyar könyvkiadók többségénél a várakozási idő még mindig kb. egy év. Leadod a kéziratot, beadják a kisebbségi kulturális pályázati rendszerbe, és ha kapnak rá támogatást, megjelenik, ha nem, akkor várhatsz. Nyilván egy első verseskötetet senki se merne a saját szakállára megjelentetni, a kiadók félnek a kockázattól.
Ha viszont bízol a saját könyvedben, akkor minden sokkal gyorsabban megy. Mi június 11-én osztottuk meg veletek a hírt, hogy nyomdába került a Lakadáré. Nos, hamarosan kifele fogjuk talicskázni, remélhetőleg már a hét végén, és már postázzuk is az előrendelt példányokat. Tényleg köszönjük a szabadságszezon ellenére példátlan érdeklődést, rajtunk nem fog múlni, a raklapról egyenesen a borítékba megy a könyv:)
Szólj hozzá(m)!