Egy most nem konkretizálandó zenekarral történt, hogy megfogadták őket, Szeredre. A megbeszélt napon el is mentek Szeredre, és elkezdtek volna kipakolni a kultúrba, de gyanúsan nem volt ott senki, ezért felhívták az örömapát.
- Józsikám, te, itten nincs senki a kultúrházba.
- Há hun vagytok?
- Há itt, Szereden.
- Jaj, há nem Szërëdrë kő menni. Përëdrë.
A kétnyelvűségi harcok és a táblaháború miatt híressé vált mátyusföldi községgel viszonylag hosszú a közös történetünk, 2006-ban vagy 7-ben jártam itt először, azóta évente 1-2-szer megjelenek itt, igaz, a kultúrban én még sosem voltam, mindig a Lackóban toljuk. Most szombaton is így volt…
Az összes kép – mint mindig – Pinterest oldalunkon találtatik
Az RH Duó frontmanja, Horváth Dezsi előadása maga a kirobbanó népi őserő. Dezsi nem egyszerűen énekel a mikrofonba, hanem a lelkét leheli bele, vagy én nem tudom, mit csinál, de egyszerűen megvadítja az embereket. Szombaton, miután visszatértünk a templomból, és megtörténtek a bevezető dolgok, tíz perccel utána a 140-150 emberből bő 120 a táncparketten volt, Dezsi a kör közepén énekelt varázsolt, és én attól féltem, hogy még a gipszkartont is lebontják a Lackóról. 17.40 körül járt az idő, egy órányira voltunk a vacsorától. Tudom, hogy az ilyenhez a megfelelő zenekar és a megfelelő násznép szerencsés együttállása kell, és ha csak az egyik is hibádzik, akkor a kémia nem fog működni, de azért máskor ilyesmit még 10-11 tájban is ritkán látok. Általános vőfélykonszenzus, hogy Pereden jó lagzik vannak.
A hétvégét Kajalon, Dezsi, és a Lagzis Négyes falujában kezdtük. A menyasszony viszonylag bonyolult helyen lakott. (Amúgy nem, csak a házszámok vannak összevissza abban az utcában.) Egy kötényruhát és gigantikus napszemüveget viselő mamától próbáltam útbaigazítást kérni, de szegény süket volt, mint a nagyágyú, így egyesben araszolva kerestem meg a lányos házat. Az udvaron már Molnár Zoli barátom bűvölte kamerája mögül kikacsintva a nyoszolyólányokat… A kikérés után Peredre hajóztunk, a Lackó előtt maga a tulaj, Laci bátyánk rakta át a bringákat az egyik biciklitárolóból a másikba, hogy ne rontsák a képet. Lám, van aki ilyenre is figyel.
Bende Zsolt fotós csak a templomba indulás előtt csatlakozott hozzánk, és a vacsora után már el is ment, most ilyenre rendelték.
Ilyen munkatársnővel ki ne akarna kamerás lenni...
Az est folyamán tanúja voltam egy pincércomebacknek is, Libor az első peredi lagzimban – ahol az örömanya azt mondta, hogy nyugodtan búcsúztassak mindenkit szlovákul, pedig akkor még csak egy szlovák búcsúztatót tudtam, szóval minden, hölgyolvasók miatt most pontosabban meg nem nevezendő testtájam leizzadt – is dolgozott, majd egy hosszabb szünet után tért vissza. Kívüle Rexi dolgozott, aki Lajos, a főnök pedig Melinda volt, akivel az elmúlt két évben elég harmonikusan sikerült együttműködnünk. A hely egyik legnagyobb előnye a pontosság. Tudjuk, hogy ez mennyire fontos…
A zenekar megnevezésével kicsit gondban voltam. Az évek során megszoktam, hogy RH duó, de újabban Rózsa Tóni mellett a Vág menti lakodalomipar legnagyobb crossover versenyzőjét, Modransky Ferit is magukkal hordják, aki reneszánsz ember: zenész, fotós, videós, és rengeteg Jolly-szám feldolgozója, de a trióra valahogy nem állt rá a szám. Hiába, a megszokás…
Aki minden héten ezt csinálja, annak mindenkivel együtt kell tudni működni, és ez általában sikerül is. Így nem aggódunk akkor sem, ha olyan helyre megyünk, hisz egyrészt szeretünk ismerkedni, másrészt abból is nagyon jó dolgok szoktak kisülni. De ha a hely előtt a tulaj vár, a konyhán egy füligmosoly Melinda köszönt, újabb remek Molnár Zoli-anekdotákra van kilátás, a mikrofon mögött pedig a freestylepápa újabb pusztító rögtönzéseit hallhatom, akkor valahogy én is szívesebben indulok harcba. Ez szakmailag tökéletesen helytelen, de hát emberek vagyunk, no.
Képek a lagziról Instagram és Pinterest oldalunkon. Ha tetszett a poszt, szeress minket a Facebookon, de a Twitteren is követhetsz.
Tudtad, hogy hamarosan nyomdába kerül a Vőfélykönyv, amely a jobb oldali oszlopban található e-mail címen is előrendelhető?
Tűzijáték a lagzidra? Mit szólsz hozzá? Főleg kint, de már bent sem gond.
Follow László's board Handmade wedding guest books on Pinterest.
Szólj hozzá(m)!