A múltkori után újabb duplacsövű hétvégével néztem szembe, immár második alkalommal Szent Mihály havában (ősmagyar elkötelezettségű olvasóimnak: Földanya havában). Minekutána pénteken a csak pozitív kontextusban emlegethető érsekújvári Berek vendéglőben tettük próbára magunkat magyar és angol nyelven egy magyar-német lagziban, a szombat immáron egy nyelven ért, szülővárosomban, ismeretlen csapattal, bizonytalan időjárással, de nagyon jó helyen. Vágjunk bele.
A menyasszony – az esetek kb. 70 százalékában a menyasszonyok keresnek meg, a vőlegények és az örömszülők osztoznak a maradék 30-on, az örömszülők között felülreprezentáltak az örömanyák, jövőre eddig konkrétan egy apósos foglalásom van – tavaly október 19-én keresett meg, hogy lefoglaljon a szeptember 20-ai lagzijára. Pont tegnapelőtt volt egy telefonhívásom, melyben el kellett keserítenem egy fiatal hölgyet, aki jövő májusra akart foglalni. Ez nem lehetetlen, mert az öt péntekből még négy szabad, a szombatok viszont már május tájban, vagy korábban elkeltek. Igen, a törzsolvasók már unni fogják, de az új olvasók kedvéért leírom, hogy aki bedől a női magazinokban Ctrl C+Ctrl V módon, évek óta, gyakorlatilag változás nélkül köröző menetrendnek, amely szerint fél évvel előtte elég a szolgáltatókat kiválasztani, az rengeteg frusztrációt be fog gyűjteni az esküvőszervezés során, szolgáltatóit pedig a maradék-elv alapján válogathatja össze. Persze, olyan is van, hogy a lakodalomipar egy-egy felkent papját mondják vissza, előtte pár nappal. Szóval próbálkozni még a lagzi hetében is érdemes, csak az eredmény kétséges. Never give up!
Reggel még olyan bizonytalan idő volt, amiből még akármi is lehetett volna délutánra. B+, megint elázik az öltönyöm… Aztán az idő normalizálódott, miként a politikai rendszer Csehszlovákiában 1968 után, én pedig vidáman indultam el délután a Szent Rozália templomba. Az elmúlt 14 évben Komáromban csak és kizárólag a Szent András templomban eskettem, így ez számomra is az újdonság erejével bírt, egyben jóleső érzéssel töltött el, hogy a fél négykor kezdődő lagziba elég háromkor elindulnom. Ez azért ritkán fordul elő. Az „ebédes falvakban” dolgozó kollégák megvetése méltán sújthat le rám emiatt.
Értesüléseim szerint a pap „bácsinak” ez volt az első esküvője. Kicsit feszültnek tűnt, de nem hibázott. Videós nem volt, fotós igen, Szalay Benita személyében. Még neki sem volt ideje megacélozódni a lakodalomipar hámorában, velem a második lagziját tolta. Viszont a megrendelő előtt nem hallgatta el ezt az információt – nem is tudta volna, mert rokon is volt:) –, így a választás szabadon történt. Most tudnék itt olyan honlapcímeket sorolni, amelyeken nem helytálló tartalom van, csaknem minden szektorból, de ez most nem tárgya ennek a bejegyzésnek. Pályakezdőnek lenni nem ciki, mindenki kezdte valahol. Én is. Az első lagzimban még mellettem volt a széken a papír, és kiállás előtt még elolvastam egyszer a szöveget. Ma már az sem hökkent meg, ha búcsúztató közben kommentel a menyasszony, ami egy nullkilométeres kollégát még zavarba hozhat. De idővel nem.
Az esküvő után csináltunk pár csoportképet, majd a Prestige-be indultunk. Idén ez volt a második lagzim ott, de „civilben” is megfordulok náluk, mert jó a konyha, jó a kiszolgálás, szép a hely. Tkp. mára pusztuló városunk egyetlen igazán elegáns étterme lett. Itt dobtunk egy szívecskés fotót, ami a hely specialitása, mert négy emelet magasból lehet fotózni, ami nem adott mindenhol, majd fel támadtunk. Az ajtóban Dávid, a főpincér öntögette a pálinkákat, benéztem, és éreztem, hogy erős lesz a buli. Mehetünk, ezredes úr! – szólt oda, mikor a nép le volt ültetve, és csőre töltve várta, hogy kezdjünk.
Komáromban vannak olyan hölgyek, akik a jóképű pincérfiúk mellett kimondottan ezért látogatják ezt az intézményt. Az embernek bűntudata van, ha beleiszik.
A zenét a Dancing együttes szolgáltatta, ami egy kéttagú formáció Ócsáról, Dancing (Vass) Dávidből és Dancing (Fekete) Szilviából áll. Mindketten énekelnek, az előbbi szintizik is, láttunk már több ilyen felállást. Ez volt az első közös akción, azt hiszem, velük, és a fotóssal is sikerült megtalálni a közös hangot, így az estét különösebb problémák vagy hatalmi harcok nélkül nyomtuk végig, ahogy az normális (lenne).
A csapat ezúttal elég nemzetközi volt. A családtagok és a baráti kör mellett egy csehországi parti is érkezett, benne egy-két angolul kommunikáló vendéggel. De úgy tűnt, ők is vették az adást. Az elfoly/gyó tetemes pálinkamennyiség nyelveket és kultúrákat hidalt át.
Az est folyamán néhány iparági információt is sikerült szerezni az általam kevésbé látogatott régiókból, aminek külön örültem. Azért két napon két olyan jó helyet kifogni, mint a Berek és a Prestige... Van, hogy ez hetekig sem sikerül... Hajnaltájt az enyhén szitáló esőben elégedetten sétáltam haza. Ez is ritkaság. Nem az elégedett távozás, hanem a hazasétálás.
--------------------------------------------------------------------------
Szeretnéd, hogy legyen utánnyomása a Lakadárénak?
Rendelj te is tűzijátékot a lagzidra.
Szólj hozzá(m)!