Igen, kétségtelen, kénytelen vagyok beismerni, főként, mivel a számok nem hazudnak, hogy ezekben a nagy nyári melegekben kicsit szegre akasztottuk a blogírást, ami nem hogy nem szép dolog, de egyenesen csúnya. Köszönöm, hogy azért így is látogatjátok a blogot, amely alvó állapotban is napi két-három tucatnyi látogatót vonz, nyilván mert már természetes módon megtelt sok finom kulcsszóval, amiért egy SEO-guru a fél karját adná, de hát ez hosszú évek kemény munkája:). Mindent megteszünk azért, hogy felszámoljuk ezt az állapotot, most például feldolgozzuk, mire emlékszünk még a július 11-ei esküvőnkből.
Július második szombatját egy talpraesett örömanya – egyébként ismert hazai közéleti személyiség, így legendás diszkréciónk még nagyobb – foglalta le, aki korábban már két lagziban is látott, így valszeg tudta, mit választ. Az ifjú pár ugyanis külföldön él és dolgozik, de nem polcfeltöltők vagy mosogatófiúk, hanem csúcsértelmiségi szakmát űznek. Szal’ így is lehet. (Gyengébb szövegértésű olvasóim kedvéért: ez a mondat nem a polcfeltöltők és mosogatófiúk lenézése.) A foglalás emlékeim szerint valahogy tavaly ősszel jött, de ezek a dolgok már összefolynak. Kontrasztként: a múlt héten is kerestek idén augusztus 15-ére. Ilyen is van. Ez végülis hasznos, hiszen az esküvőt különböző okokból akár vissza is mondhatják, szóval nem azt mondom, hogy az ilyen „meleg hívás” rossz dolog, viszont a hívó félnek nagy adag frusztrációtűrő képességgel is fel kell szerelkezni.
Gondolom, aznap minden hazai kolléga engem utált vagy irigyelt, de bizony ez a rendezvény este 7-kor kezdődött az esküvővel, nem 11-kor ebéddel, mert ilyen is van ugyebár…, és annak is megvan a maga szépsége. Ennek ellenére viszonylag korán el kellett indulnom, ugyanezen a napon vonultak fel ugyanis a melegek is, és annyi útlezárás volt a székesfővárosban, hogy nézni is tereh, ráadásul éppen az esküvő és a lakodalom helyszínén. Hatkor egy a bazilika és a helyszín között pendliző brigádot a készenléti rendőrök – az Isten bocsássa meg a nagy vétkét annak, aki az ocsmány, bordó színű ködvágójukat dizájnolta, mely a LEGRONDÁBB rendészeti ruhadarab nemcsak Magyarországon, hanem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egész Közép-Európában – nem akartak átengedni az úton, attól tartva tán’, hogy a jólszituált, öltönyös emberek majd a melegeknek esnek, vagy én nem tudom, mitől féltek. Azt javasolták nekik a rend éber őrei, hogy metróval menjenek egy megállót visszafelé, és emelkedjenek ki ott a föld alól. Hát, azért már no…
A bazilika előtt éppen valami ministránstábor ért véget, így 125 főnyi násznépemet mintegy 300, karizmatikus révületben csápoló fiatal között kellett átvezetnem. A szertartást követően a Lánchidat is lezárató – és sokszor mondtuk, de lehet, hogy nem elégszer, az én esküvőmet is fotózó, ez a legjobb referencia fiatalok, nem a honlap – Kiss Gábor Gibbó akkurátusan lefotózta mind a 125 embert, meg a legalább 60 gratulátort. Mozgóképes rögzítés nem történt.
Gibbó lekapta, amikor állva alszok:)
Ezt követően nászmenetemmel a Paulay terembe vonultunk, ami tényleg csak egy parasztköpésre van a Szent István-bazilikától, így ezt a kombót mindenkinek tudom ajánlani. Nem, a Paulay terem a híresztelésekkel ellentétben nem drága, jó az ár-érték arány. (Persze, nyilván Szatymazon vagy a gyálaréti kultúrházban a feléből is megvan, de hát Budapesten vagyunk.) A nagyon egyenöltöztetett, láthatóan nagyon képzett pincér brigádot Héber László, a Budapest Partyservice bankett vezetője kommandírozta. Ő egy Paulay Ede utcai Kovács Szilárd, vagy Tóth Tihamér Tamás. Az ilyen fazonok teszik sokak számára megugorhatatlanul magasra a felszolgálói lécet. Amit a csapattal produkált, az abszolút profi volt, sok vendéglátóhely zokogna örömében, ha a felét tudná. Ja, és a staffot személyesen szolgálta ki, mindig megkérdezte, ízlett-e, mindig megkérdezte, hozzon-e valamit. Erre mondhatjuk az ismert vicc poénjával, hogy kicsi dolog, de jól esik.
Fővárosba tévedő vidíki vőfélyeknek alert: különleges padló van, nem lehet tányért törni bent, szal erre készüljetek.
Zene. No, a zene, az se tipikus lagzis volt. Illetve lagzis volt, de nem úgy. Rácz Győző szintin és Kökény László (Gibson elektroakusztikus) gitáron olyan dzsesszbe oltott dolgokat hozott ki a lagzis nótákból, Gibbóval néha csak lestünk, hogy mi van. A két fazon eszköztudása páratlan volt. Azért nem kell lagzit rendezned, ha hallani akarod őket, a Hemingway étteremben szoktak muzsikálni. Érdemes ellátogatni oda. Persze, ott nincs „Nézését meg a járását”, csak ének nélküli, improvizatív alapú bármuzsika. Mivel a hely a bel-bel-belvárosban van, sajnos, hangkorlát volt, 85 decibelnél nem játszhattak hangosabban, nem lehetett úgy nekiereszteni a hangot, mint a nagymácsédi kultúrházban szokták, de hát valamit valamiért.
Hogy az utcáról ne tévedjen be bárki, amit alapesetben falusi ember nem tesz, egy nagy darab kidobó is ült az ajtóban, aki rácáfolt a szakmájáról terjedő összes sztereotípiára, valójában a zord külső mögött nagyon jó fej belső lakozott, szal ha láttok egy nagydarab, kopasz csávót valahol, ne gondoljátok, hogy ő nem szokott komolyzenét hallgatni:)
A lagzi későn kezdődött, ennek ellenére – a tányértörést leszámítva – megvolt minden, ami más lagzikban, és amikor hajnalban végeztünk, nem éreztem úgy, hogy hiányérzetem lenne, mert valami kimaradt. Még egy rövid, ám kulturált menyasszonylopás is belefért. A népek a Csallóközben megszokottnál hamarabb távoztak, de itt ez a szokás.
=============================================================
Ha tűzijátékot szeretnél a lagzidra (vagy falunapodra, ha van falud:), itt érdemes körülnézni. Újdonság, hogy már lapra szerelve, elvitelre is kérheted.
Tika Műhelyébe főleg a menyasszonyok menjenek, meg aki szép vendégkönyvet meg ilyesmit akar.
A Lakadáré című könyvünk korlátozott számban még kapható. Utána elfogy.
Szólj hozzá(m)!