Vőfélyblog

Szerény vagyok, szerény vagyok, szerénynek születtem. A lefoglalás pillanatában nem posztolom ki dicapriós pohárral, hogy beza’ egy ifjú pár hozzám igazította a lagzi időpontját, ahogy ezt teszik egyes belpesti kollégák. Van ilyen, és ez jól esik. Hogy nem vőfélyt kerestek, hanem konkrétan engem. De ennek nem kell a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Mindenki akkorra teszi a lagzija időpontját, amikorra akarja. Ez az ifjú pár például október derekára.

Heiser Hajninak hozott anyagból kellett dolgozni

Régen a lakodalom az egész család és rokonság ügye volt. Még a disznóvágós, családonként egy tyúkot hozós korszakban. Ez ma már nem mondható el így, ebben a formában. De ennek az ellenkezője sem. Az, hogy hogyan szervezik mainapság a lagzit, szinte családonként változó. Szép látni, idén immár második alkalommal, hogy olykor az ifjú pár mellett az összes örömszülő is eljön a megbeszélésre. Érdekli őket, no.

A lakodalomra a bélai kastélyban, vagy, ha úgy tetszik, a Château Bélában került sor. Az elmúlt 14 év során megtanultam, hogy minél chateaubb a hely, minél több a csillag, annál túlzsúfoltabb a program. Ez most nem volt így. Az övékénél elmondhatatlanul túlpakoltabb kultúrházas lagzikban is megfordultam az elmúlt években. A „satyu” ellenére csak egy off programjuk volt, a tűzijáték, aminek pedig örülünk, a lakodalmas (szub)kultúra bővülése végett. Meg persze, mert tőlem rendelték:) (Lagzis, és nem lagzis tűzijátékaimról itt tájékozódhatsz bővebben. Újdonság, hogy újabban már lapra szerelve, elvitelre is kérheted. Csak egy akkora verda kell hozzá, amelybe egy raklap befér. Részletek később.)

A kastélyszállókban amúgy az a jó, hogy ha akarod, és tudod:), kiveheted. Először Héderváron volt ilyen kulturális tapasztalatom, aztán megint Héderváron. Reggel felkelsz, még dobsz egy wellnest. Bár nem tudom, aki nem rendezvényre megy, az hogy kerül Bélára, mert a község – minden tiszteletem mellett – távol esik a fő közlekedési útvonalaktól, és a környékben a legnagyobb turistalátványosság a párkányi fürdő, akik pedig azt kultiválják, azok valszeg nem engedhetik meg maguknak Bélát, na de hát ez legyen a hely marketingigazgatójának problémája.

Amikor megérkeztem, Bertók Matyi és Bartalos István már ott voltak, ők a videósok, ha valaki nem tudná, Tóth Heni, a hely fotósa, Tóth Attila videós lánya – lám, alma és fája, az anyuka is dekoratőr – már dolgozott, és hamarosan Heiser Hajni is befutótt. Fotósból és videósból kettő is volt, már-már féltem, nem hogy megjelenik egy másik vőfély is, de ilyen aztán nem jött.

A szállóvendégek folyamatosan érkeztek, és még ha dolgom nem is volt velük, azért egy-két meleg szót mindenkinek mondtam, jó az elején a kapcsolatot felvenni az emberekkel. Egyszer Zalka Lóri barátomról megkérdezte egy idős úr a feleségét: Mama, ez a fiatalember itt mindenkit ismer? Nem, de úgy kell csinálni.

Híves nap volt ezúttal is, a múlt hetiből okulva most már betettem a kocsiba a kabátot, és a szertartás idejére fel is vettem, én már, sokadmagammal, nem fértem be a falu léptékének megfelelő templomba. A kint fagyoskodóknak gázgombákkal fűtött sátrakat állíttatott az ifjú pár, így ott se volt rossz.

A gratulációkra már a kastélyban került sor, majd az egyik díszes teremből átmentünk a másik díszes terembe, ahol kezdetét vette a vacsora. Egy asztalra egy pincér jutott. Hosszú Józsi vagy Menyhárt Attila azért még adhatna iskolát itt (is). Hindl Árpád étteremvezetővel viszont nagyon jó volt együtt dolgozni. Pontos és korrekt volt. Ha nem viszik el őt nyugatra, ő lehet idővel a szlovákiai magyar Kovács Szilárd.

A vacsora kicsit elhúzódott, ezért utána rögvest beizzítottuk a tűzijátékot. Ezt a posztot is annak a képeivel illusztráltuk. Azért van olyan sok bekezdés, hogy több kép férjen, muhaha:) /Heiser Hajni felvételei/ Természetesen a lőállások a helyi templomtól több mint 200 méterre voltak, tisztelt bányakapitányság. Mivel vőfélykedésből kellett kiugranom, és sokat nem időzhettem, otthon már mindent előkészítettem, bekötöttem, vízhatlanba csomagoltam stb., így csak annyi időre volt szükségem, hogy kirakjam a ládákat. Szikraszökőkutakkal, füstbombákkal, petárdákkal, sima és vegyes kaliberű, klasszikus és legyező alakú telepekkel dolgoztam, összesen 276 lövés hangzott el. Lesz majd videó is.

A száz vendégnek a táncparkett kicsit szűknek bizonyult, de így legalább mindig úgy látszott, hogy tömegek mozognak ott. És volt nótázás is, hegedűszóra. Amiből mainapság egyre kevesebbet látunk. Hegedűből is, meg nótából is. Kár pedig.

A bélai kastély nagyon szépen meg lett csinálva, ideális kulisszája lehet a high class lakodalmaknak, amelyeket gyakorlatilag kulcsrakészen kapsz meg, minimális ráfordítandó idővel, az is legfeljebb tárgyalást jelent, széket raknod nem kell, szal aki ennek a műfajnak a híve, annak bátran ajánlhatom.

A csapat részben nemzetközi volt, remélem, minden kedves vendégünk legalább egy leheletnyit megtapasztalt abból, milyen is a magyar virtus. Amikor hazafelé haladtam, csak egy lagzi esett már útba, a radványi Malomnál, de ott már zenészek se voltak, így nem volt hol megállnom. Amúgy meg, nem szabad, nem lehet megállni, a következő héten Vásárúton vártak rám. Ebben a szakmában az (is) a szép, hogy bennünket mindig őszintén várnak:)