Van különbség vegyes és vegyes lagzi között. Vegyes lagzin tájainkon elsősorban a magyar-szlovák lagzit értik. A magyar-szlovák nyelvű lagzi, bár nyelvileg erősen eltérő – kövezzenek meg bár mélyszlovák és mélymagyar ismerőseim egyidejűleg –, kulturálisan mégis valahol azonos. Ha nem is pontról pontra, de nagyjából. Vagy gondolod, hogy egy perbetei, palásti vagy bodrogszerdahelyi szlováknak mások a szokásai, mint egy perbetei, palásti vagy bodrogszerdahelyi magyarnak? Ugye nem. Magyar-szlovák lagzikat nem vállalok, de ha felhívsz, szívesen adok telefonszámot pár komára, akik magas szinten művelik ezt a nehéz műfajt.
A magyar-angol, magyar-német, magyar-francia, magyar-olasz, magyar-katalán – hogy önnön pályámról szemezgessek –, de tkp. magyar-bármilyen lagzi nemcsak nyelvileg más, kulturálisan is. Az ilyen lagzikat vállaló vőfély feladata nemcsak az, hogy az információkat érthető módon közvetítse, úgy, hogy kellő információmennyiség birtokában bárki élvezni tudja a lakodalmat, hanem, lehetőségeihez, eszközeihez és háttértudásához mérten az is a feladata, hogy a kultúrák közötti hiátust vagy szakadékot – hol mi van – valamilyen formában áthidalja. Nyelvileg még csak-csak menne a dolog, de ez utóbbi feladat, no, az a nehéz.
Az amerikai lagzi tényleg olyan, ahogy a filmeken át hozzánk beszüremlik, vagy ahogy a The Knoton, a szerintem legjobb amerikai lagzis portálon átszüremlik. Délutáni kezdés, lehetőleg kültéri szertartás valami szép helyen, utána kis könnyű kaja, a fogások előtt beszédek a vőlegény, a násznagy és az örömszülők részéről, kis tánc, jobb esetben tűzijáték, aztán 10-kor menjen, ki merre lát. Persze, amit leírtam, az azért elég lecsupaszított és túlzó, de a lényegi csapásirányt megragadja.
Ha egy amerikai elkerülne Peredre, ahol van, hogy fél egykor ebéddel kezdünk, nem értené, mi történik vele, hisz odahaza ilyenkor még a cipőjét se suvikszolja, nyakkendőjét se köti, nem hogy telibe gombás húst egyen. Az angol vagy amerikai vendégek – megint csak általánosságban szólva – ha berúgnak este 10-re, azt nem azért teszik, mert kevésbé bírják az alkoholt, mint a magyar vagy a szlovák vendégek, hanem azért, mert az ő kulturális kódjaik szerint a lagzinak 10-11-kor vége, addigra be lehet nyesni. Míg a mi, magyar kulturális kódjaink azt diktálják, hogy vendégként viccesre inni magunkat inkább már csak az éjfél utáni sávban lehet úgy, hogy ne szóljanak meg miatta. Mert a magyar lagzi van, hogy reggelig tart, amikor az amerikai vendég már fitten fel is ébredt az előző este 10-kor üzembiztosan befejeződött wedding party után. Ahogy az autóvezetési, étkezési, hitelfelvételi stb. kultúra más az Atlanti-óceán két partján, úgy a lagzik is mások. Mindezt 2007. 07. 07-én tanultam meg, amikor egy dunaszerdahelyi hölgy kért fel, hogy amerikai párjával kötendő esküvőjük vőfélye legyek. Azóta igyekszem nemcsak to improve my English, hanem a lagzisságok különbözőségeiben is elmélyedni. 070707 óta lassan 9 év telt el, és azóta számos angol nyelvű lagzit abszolváltunk, határon innen és túl, sőt, egyszer, amikor nem figyeltem, egy szlovák-angol is becsúszott, ami azért már hardcore.
IDE KATTINTS, HA SZERETNÉL TŰZIJÁTÉKOT AZ ESKÜVŐDRE.
Az évad első angol-magyar esküvőjének idén a bélai kastély adott otthont. A kastély öt csillagos, ennek megfelelő mindennel (személyzet, konyha, kert stb.). A jólképzett személyzet, és az együttműködő irányító emberek mellett nagy előnye, hogy mindent egy tető alatt meg tudnak szervezni, illetve a község temploma is tkp. beleépült a kastélyba, gondolom, mert egykor a hűbérúr így gondolta. Az egyházi szertartásokhoz így kb. 100 métert kell gyalogolni, a polgáriak a kertben vannak. Aki tehát ki bírja fizetni, annak Béla kastélya highly recommended.
Azon a májusi vasárnapon, amikor vőfélyszerencsém idén először, de nem utoljára idevetett, viszonylag korán, amerikaiasan kezdtünk, fél négykor volt a szertartás. Kikérés, búcsúztatás nem volt. Idén először itt botlottam Zsok Gyuri barátomba, akivel előzőleg volt, hogy évi több lagzit is nyomtunk együtt. Gyuri a szertartás után elvitte fényképezkedni az ifjú párt, a násznép pedig tolt némi pezsgőt.
A vacsoráig Jánoska András cigányzenekara szolgáltatta a zenét, azaz két egymást követő esküvőben hallhattam cimbalmot, amit előtte évekig nem. Akár táncolni is lehetett volna rá, de rapzenét nem játszanak, így aztán a táncos részhez a (nemcsak) csallóközi lakodalmas éjszaka sokat próbált, fiatal kora ellenére is veteránnak nevezhető lemezlovasa, DJ Szomi tolta a zenét. Az amerikai vendégek tudtak olyan számokat kérni, amelyek nem szerepelnek 25 ezer dalos playlistjén, de szerencsére a színpadon nagyon erős volt a wifi, szal’ ezzel se volt gond.
Kik ezek a rosszarcú fazonok?
DJ Szomi reggel 4.20-ig muzsikált, ami magyar lagzira rövid, amerikainak elmondhatatlanul hosszú, szóval ide pont ideális volt.
Az ember persze igyekszik, hisz igyekszik minden szombaton…, dús magyar lagzis hagyományainkból remélem, valami átjött a csillagos lobogó alól jött barátainknak is. Az biztos, hogy egy magyar szót azért ők is megtanultak: pálinka:)
Az est folyamán volt egy úr, aki végig a vőfélybotról, a nemzetiszín szalagokról, a magyar lagzis hagyományokról kérdezett, nagy érdeklődéssel. Amikor egy népesebb amerikai asztaltársaságnak próbáltam kifejteni, mi az a gulyás, megszólalt: én tudom, mi a gulyás, édesanyám magyar volt. Ha eddig nem úgy gondoltad volna, hogy mi, magyarok mindehol ott vagyunk...
Hát mi:)
Szólj hozzá(m)!