Vőfélyblog

(a kép forrása: markelinsurance.com)

Elhalasztani, nem halasztani, átszervezni, lemondani, összeházasodni lagzi nélkül – talán ezek voltak minden házasulandó leggyakoribb gondolatai 2020-ban, azt követően, hogy egy kínai csávó megevett egy denevért.

Mindez persze túlzó és bulvarizáló leegyszerűsítés, tudjuk, hogy a világjárványok természete nem ennyire egyszerű, de mivel ez még mindig nem egy egészségügyi vagy összeesküvés-elméleti blog, ezen emelkedjünk felül széles ecsetvonásokkal. Mai bejegyzésünkben azt tesszük vizsgálat tárgyává, mit tett a koronavírus az esküvőkre készülőkkel.

Esküvőt szervezni bonyolult és időigényes dolog. Van persze az S.O.S.-küvő, ami egy külön műfaj, mivel az egyedüli célja, hogy a lehető legrövidebb törvényes idő alatt megvalósuljon. Ez Szlovákiában, szlovák állampolgárok között kötött házasság esetében a házasságkötési kérvény beadásától számított hét nap. (Persze, ez csak elmélet, mert nem biztos, hogy az adott településen esketnek azon a napon, amikor pont te szeretnéd; vagy nem kapsz időpontot, mert az időben szervezők már lefoglalták..., de mindent el lehet intézni. A hétnapos határidőt viszont általában csak a közvetlenül szülés előtt álló menyasszonyok választják; a haldokló pedig azonnal megházasodhat.)

A hét nap a magyarországi szabályozáshoz képest már-már parttalan liberalizmusnak tűnik, Szent István országában ugyanis harminc napot kell várni az esküvőre. A Polgári Törvénykönyvben ezt olvashatod: "A házasságkötést az anyakönyvvezető csak a házasságkötési szándék bejelentését követő harminc nap utáni időpontra tűzheti ki." Természetesen itt is van halálos klauzula: "A házasulók valamelyikének közeli halállal fenyegető egészségi állapota esetén a házasulók nyilatkozata a házasságkötés összes jogi feltételének igazolását pótolja, és a házasságot a bejelentés után nyomban meg lehet kötni" – de ezt nem kívánjuk senkinek.

Aki tehát több szalonban akar ruhát próbálni, sajátkezűleg megtapogatni a dekorosok által használt anyagokat, meghallgatni a kiválasztott zenekarokat, inkognitóban felkeresni a kiszemelt éttermeket, ötvössel készíttetni a gyűrűt, és – legfőképpen – nem a megmaradt, hanem az általa preferált szolgáltatókat kiválasztani, az jól teszi, ha egy évnél nem rövidebb időt szán a szervezésre.

A házasulandók – jellemzően a menyasszonyok – ilyenkor tanácsokat kérnek a már férjezett barátnőiktől, vad fórumozásba kezdenek, majd – jobb esetben valamiféle koncepciót alkotnak, és ennek mentén, vagy ha nem, akkor ezt nélkülözve – lefoglalják a helyszínt és a szolgáltatókat, ez ugye az első lépés, majd kezdődik a férfiak számára értelmezhetetlen finomhangolás a meghívó dizájnjától a menyecskeruha színével bezárólag. Ez jellemzően nagyon sok munka.

Meg kell találni a céljainknak megfelelő helyszínt,
vőfélyt,
zenészt,
fotóst,
videóst,
szakácsot,
pincért,
cukrászt,
borászt,
tánctanárt,
opcionálisan szertartásvezetőt,
dekorost,
fodrászt,
sminkest,
szempillást,
manikűröst,
sofőrt,
szelfigépészt,
galamb- és pillangóröptetőt,
ruhaméret-problémák esetén személyi edzőt
és táplálkozási tanácsadót
vagy szabót/varrónőt,
ital-nagykerest
(esküvőszervezőt),
(sztárvendéget),
a sort tetszés szerint folytatható; és elérni, hogy mindezek az általunk kívánt időpontban/ idősávban érjenek rá. Ez mintegy másfél-két tucatnyi ember idejének összehangolását jelenti. Nem fog minden elsőként felhívott szolgáltató ráérni. Így – kéttucatnyi frontvonalbeli és háttérszolgáltatóval számolva –, ha az első három nem ér rá, akkor mindjárt ott vagyunk 100 telefonhívásnál!!! Gondoltad volna? Ehhez még számold hozzá, hogy valaki nem veszi, SMS-t ír, visszahívást ígért, de nem hív, visszahív egy munkaértekezlet alatt, visszahívod később, de akkor ő nem veszi..., szóval ez könnyen lehet ennél több telefonátus is. Persze, minden tiszteletem mellett, nem főszezonbeli időpontra műkörmöst valószínűleg könnyebb találni, mint vőfélyt, ezzel együtt is ott vagyunk, hogy ha minden telefonhívás átlag két percig tart, a tárcsázásra és az adminisztrációra pedig további egy percet számolunk, 300 percet már eltelefonáltál, ez öt óra, több, mint fél munkanap, és még semmid se biztos.

(a kép forrása: weddingwire.com)

Ha összeállt a lista, szerződést kell kötni, lefoglalózni, majd mindenkivel konzultálni. Van, amit online is le lehet bonyolítani, pl. egy italkészlet megrendelése a nagykerből, de nekem azt senki ne mondja, hogy az a nem kopasz menyasszony már megszületett, aki egy fodrászt online vagy telefonon akar elintézni. Ha a szolgáltatók nem településedbeliek, fel kell öltözni, oda kell utazni, alsó hangon legalább egy órát ülni – vőféllyel többet –, és a legritkábban tudsz kettő-három szolgáltatót betenni egy délutánra, így ahány szolgáltató, annyi estédre nem tervezhetsz más programot.

Tánctanárhoz, személyi edzőhöz folyamatosan kell járni, és akkor a menyasszonyi ruha próbájáról még nem is beszéltünk, ami a legritkább esetben megy meg egy nap alatt – vannak kivételek, én tudom, nekem is volt egy nagyon aranyos menyasszonyom, aki az e-Bayről rendelt ruhát, az esküvő után pedig drágábban eladta, de ez a szabályt erősítő kivétel, én a nagy átlagról beszélek –, első körben fel kell mérni a kínálatot, aztán kiválasztani a megfelelőt, majd az esemény előtt méretre igazítani...

Próbahaj, próbaköröm, próbasmink..., az egyik, általam gyakran kultivált hotelben pedig már a próbavacsora intézményéről is hallottam, ahova a párt és az örömszülőket hívják meg, többféle menüsorból etetnek velük egy keveset, miközben az étteremvezető elmondja nekik, hogy éppen mit esznek, és az miért lenne jó az ő lagzijukra.

Az utóbbi 5-10 évben mérhetetlenül felértékelődött dekorral is heteket lehet eltölteni, a legvadabb menyasszonyi kívánságokról a díszítő kollégák tudnának hitelesen mesélni. Pl. amikor már, hosszas színskála-lapozgatás után eljutnak oda, hogy a textilszalvéták színe legyen padlizsán, de a menyasszony nem egyszerű padlizsánt, hanem fáradt padlizsánt szeretne. A dekoros megőrül, de egy kínai nagyraktárban talál ilyent. Megrendeli, ideér, de a menyasszony szerint ez nem elég fáradt. Fusson még vagy egy félmaratont. És ez csak a szalvéta. Ha a megrendelő mindent végig akar tapogatni, mint hitetlen Tamás, akkor akár be is költözhet a dekorosok raktárába.

A bort el kell menni megkóstolni, egyszerre nem lehet sokat, így lehet, hogy többször kell menni. A kinézett verdával is érdemes egyet kerülni, mert lehet, hogy szép, de egy 150 kilós erőemelő vőlegény nem tud kiszállni a kétajtós Cadillac hátuljából stb.

Azt hiszem, néhány kiragadott, alkalmanként szándékosan túlírt példával sikerült szemléltetnünk, hogy az az egy év, munka vagy utolsó egyetemi év, és életvitelszerűen élt élet mellett pikk-pakk elszalad. Már csak egy tartalmas legény- és lánybúcsú kell, aztán kiélvezhetjük munkánk gyümölcsét.

És akkor jött a koronavírus első hulláma. Karantén, miazmás. A kórság nagyböjtben érkezett, amikor jellemzően – legalábbis vidéken – kevesebb lakadáré van, viszont a szezonnyitót és a főszezon elejét teljesen vitte. Ebben nagy a helyszínek vétke is, akik – saját profitjukat féltve, ezért a lakodalmas szakma teljes rajtuk kívüli részét megszopatva – a nyári lagzikat is átterveztették a párokkal, noha azt már nem kellett volna.

A párok ott maradtak a bizonytalanságban. Netto lekukázódott akár egy évnyi szervezőmunkájuk, ami önmagában is elég nagy csapás. Ezt a munkát újra el kellett végezni, igaz, most már kisebb szolgáltatói adatbázissal, első körben a meglevő szolgáltatók átmozgatásával az új időpontra, ez azonban nem mindig sikerült, ilyenkor új embert kellett keresni, ahol a maradék-elv megint befigyelt.

A vírus által hozott, a médiában "újfajta bizonytalanságnak" nevezett faktor is megnehezítette az átszervezést, jelesül az új időpont keresésének kérdését. Ha valakinek a valakije meghalt a felkészülés során, akkor ugye megvárták a gyászévet, oszt' jó, akár napra pontosan egy év múlva meg lehetett tartani a lagzit. Ha valakinek gyermeke született a felkészülés során, ott is ki lehetett számolni, hogy akkor már vagy megvárják, amíg a gyűrűt is tudja vinni a templomba, vagy amíg megváltoznak a táplálkozási szokásai és az anyukáról nem kell a menyasszonyi ruhát lebontani kétóránként; vagy kölcsönöznek egy terhesmenyasszony ruhát. (Mi kis piac vagyunk, nem éri meg ezzel foglalkozni, de Amerikában, ahol van minden is, külön iparág alakult a várandós menyasszonyok kiszolgálására, ha nem hiszed, írd csak be a keresőbe, hogy pregnant bride dress.)

(a kép forrása: propertyinsurancecoveragelaw.com)

De most akkor mi legyen? Mikor e sorokat írom, erre a kérdésre még nem tudjuk a választ. Sok, március-április-május-júniusról idén őszre-télre halasztó ifjú párnak van nemcsak idén őszi, hanem jövő évi időpontja is. Ez a szolgáltatóknak sem jó, hiszen így egy ember összesen három időpontot foglal(t), de csak egyért fizet – de a szolgáltatókkal külön posztban foglalkozunk majd. És korántsem lehetünk biztosak benne, hogy a II. vagy a III. időpontban meg fogjuk tudni tartani a lagzit. Ma, 2020. szeptember 24-én semmi garancia nincs arra, hogy az az Angliában élő, felvidéki-olasz pár, aki idén májusról jövő májusra tette át élete egyik legfontosabb napját, az új időpontban meg fogja tudni valósítani azt. Az egész rokonság, és a teljes lakodalmas szakma bízik benne, hogy igen, de nincs az a bátor ember, aki erre ma komolyabb összeget tenne. A vírus körüli politikai helyzet/közegészségügyi szabályozás ugyanis a vírusnál is gyorsabban mutálódik.

Nyilván maszkban, gázálarcban, vegyvédelmi felszerelésben senki sem szeretne az ünnepi asztalhoz ülni; sem úgy, hogy nem tudja azokat az embereket meghívni, akiket szeretne, mert létszámkorlát van, vagy azok nem tudnak átjönni egyik-másik államhatáron...

A párok tehát itt maradnak, fürödve egy fakádnyi bizonytalanságban, zavartan tekingetve körbe, hogy akkor most wtf? Miként Stendhal Pármai kolostorának hőse, Fabrizio del Dongo, aki körül megtörténik a waterlooi csata, de ő nem tudja, hogy a waterlooi csata kellős közepén ténfereg, csak azt észleli, hogy valami kaotikus helyzetben van.

A koronavírus (körüli intézkedéscsomag) egyrészt értéktelenítette a párok által becsületesen elvégzett munkát, de ennél sokkal nagyobb rombolást végzett a lelkekben. Biztos mindenkivel volt már úgy, hogy szeretett volna valamit, de nem kaphatta meg. Nos, minden korábbi ilyen jellegű kulturális tapasztalatunk lepkefing egy lagzi elmaradásához képest. Nem csoda, hogy a nagy amerikai lagzis piacon a pszichológusok és wedding coachok lecsaptak azokra, akik emiatt lelkileg nehéz helyzetbe kerültek (újabb piacot teremtve maguknak). Szerencsére nálunk egészségesebb a társadalom lelke, vagy legalábbis azt gondolnám.

Happy end nincs. A gumi óvszer Pearl-indexe 2 és 12 között van, ez azt jelenti, hogy az óvszert használó párok hölgy tagjai közül 88-98 NEM esik teherbe e védekezési mód mellett. 2-12 viszont igen. Ezt a kettőt nyilván nem vigasztalja, hogy másik 98-nak sikerült. Unokáink a történelemkönyvekben legfeljebb egy röpke epizódként fognak tanulni erről az időszakról. Akiknek viszont most kellett elhalasztani a lagziját, azokat ez nem vigasztalja.

❊❊❊❊❊

A következő részben áttekintjük, mit tett a koronavírus körüli helyzet a lagzis szakmával; a harmadik részben pedig megoldási javaslatokkal próbálunk élni. Nézzetek vissza!