Vőfélyblog

Egyszer, ha jól emlékszem 2004-ben, elmentünk februárban evezni a barátaimmal a jeges Vágra. Az akcióról született egy újságcikk – nem, nem a rendőrségi hírekben, mindenki túlélte, és azóta is járunk evezni –, melynek az volt a címe: Az evezés nem nyári sport. Nos, a házasságkötés sem. Aki didergett már a padányi templomban szikrázó fagyban, úgy, hogy 20-30-cal lehetett odaautózni, és Gibbónak kis híján belefagyott az objektív menete a gép testébe, az tudja, hogy házasságot kötni sem kizárólag májusban lehet. Tudta ezt a december 7-ei ifjú pár is.

Mentálisan úgy rendezkedtem be, hogy az októberi megyeri lagzival lezárom ezt a több szempontból is szép szezont, melynek során sok új barátra tettem szert, ahogy ezt az egyik archaikus beköszöntő is mondja. De alig szalagoztam le a vőfélybotot az októberi akció után, hogy eltegyem téli álmára, csöngött a telefon. És ha csöng, menni kell.

Hogy vőfélyként szolgáljak, ez itt ma a tisztem – mondja egy széles körben ismert, több kolléga által is kultivált beköszöntő. A mondat minden szava fontos, de legfőképpen a szolgáljak és a tisztem. A vőfély nem viszi a lakodalomba a problémáit, a lakodalomból sem viszi haza, nem emocionálisan, hanem racionálisan, a legtechnokratább négyzethálón átnézve reagál a kialakult helyzetekre, mindenkor a közjót, és az ifjú pár érdekét tartva szem előtt.Van azonban egy vendégtípus, akit az elmúlt évek során nem zártam a szívembe, ez pedig az, aki aprót szór a menyasszonytánc/menyecsketánc során.

Az egyik 2014 májusi ifjú párom még szeptemberben kikötötte, hogy nem szeretné, ha a násznép bennszorulna a templomban az eléjük tolakodó gratulálók miatt, mert az ő falujukban keskeny a templom kijárata, és ez gyakori probléma. Mivel azon a megbeszélésen csak és kizárólag az ő lakodalmukat veséztük ki, sem szükségesnek, sem helyénvalónak nem tartottam, hogy ott és akkor ezt a témát tágabb kontextusba helyezzem. De most megteszem.

TASR/AP-felvétel

Prológus
Szeptember elején éppen két kedves barátommal, Dodival és Lórival, akik történetesen vőfélyek is, kávéztunk az egyik menő nagymegyeri lagzis helyszínen, amikor felhívott egy férfihang, és október 26-ára keresett vőfélyt. Ráértem, beírtam. Aztán eltelt pár hét, és estefelé felhívott egy örömapa, aki a lánya október 26-ai lagzijába keresett vőfély, ill. nem úgy általában vőfélyt, hanem konkrétan engem. Mondtam neki, hogy foglalt vagyok, de valamiért rákérdeztem az eredeti foglalóknál. Jött egy SMS, hogy mégsem. Szal’ nem sok híja volt, hogy pofára essek.

Mivel nem volt kikérés és búcsúztatás, az ifjú pár nem igényelte jelenlétemet a szertartáson. Ilyenre egyszer volt példa pályafutásom során, 2006. június 24-én, egy érdekesen végződött lagziban. Az esetek többségében van kikérés és búcsúztatás, ill. ha nincs, akkor is igénylik a vőfélyt a násznép igazítása végett. Így viszont egyenesen a nagyon szépen felújított, így Nagymegyeren ideális lagzis helyszínt jelentő Plauter Kúriába érkeztem talpig botban, úgy fél öt tájban. Fú, most biztos utálnak azok a kollégák, akik Peredre vagy Nádszegre egykor mentek. A bevezető utat reflektorok szegélyezték, amelyek szürkület után színes fénybe borították az utat. Bent Ági főpincér fogadott, akinek személye garancia a stabilitásra, és a pontos munkavégzésre. Az látszott, hogy a létszámot jól felturbózták, 180 emberre készültünk, Szlovákiában több település van, ahol nem élnek ennyien.

Az Instagramra mindig valós időben kerülnek fel a képek. Dobsa és Zalka kollégákkal, akik szintén ott voltak

Azt hiszem, minden vőfély, akinek 1-2 évnél hosszabb a pályája, megért már valamilyen kamueskettetést. Amikor különböző, olykor hajmeresztő, de úgy egyébként objektiválható okokból nem kerülhetett sor ott és akkor az esküvőre. 12 év nagy idő, ennyi idő alatt egy átlagos gyerek a hatodik osztályig dolgozza fel magát, jómagam is láttam már 1-2 nem igazi szertartást, amelyek egy részéről egyébként a tetthelyen ülők sem tudták, hogy az nem az egyházi és/vagy állami előírásoknak megfelelő. Tolmácskodtam már Szlovákiában angol, Magyarországon szlovák esküvőn, sőt, másodmagammal már kamuszertartást is vezettem, amiről viszont valszeg minden jelenlevő tudhatta, hogy valami sántít, a családjogi törvényben ugyanis sehol nem találtam olyan kitételt, hogy a vőfély is eskethet…

Prológus
A vőfély minden lagzit szeretne a lehető legjobban, tisztességes szakmai színvonalon megcsinálni. Egyrészt ez nem pátosz, ez a dolga, ezért hívják, olyan, mit a szervizes pasi, aki, ha lerobbantál, kiszáll szorult helyzeted helyszínére, egy laptopra dugja a kocsidat, és megmondja, mi a baja – hol van már az olajos monterka… – örülünk neki, de hát ezért van fizetve; másrészt – ezt már írtuk korábban, a törzsolvasók lehet, hogy unják, de az újak kedvéért elmondjuk – ismétlésre nincs lehetőség. Ha valami el van cseszve, már nem jövünk vissza vasárnap, hogy újra lejátsszuk. Örökre úgy marad. A felelősség ezért hatalmas, a visszacsatolás pedig azonnali. Nekünk hivatalból úgy kell nekiindulni minden áldott szombaton, hogy a legjobb lagzit fogjuk megcsinálni. Ha viszont valaki olyan lagziját csinálod, akivel már húsz éve jóban vagy, a tét még nyomasztóbb. Inkább tíz ismeretlenét. De hát most ide hívtak, és ez nem lehet véletlen. Azért vagyunk minden szombaton ott, ahol, mert azt érdemeljük. Két hete Marcelháza felé vettük az irányt, életünkben először.

Reggel intenzív esőhangra ébredtünk – na, ez fincsi lesz, ha délutánig nem áll el. Az ifjú pár ugyanis eléggé fatalista módon nem készített hivatalos B tervet, azon túl, hogy ha esik, akkor mindenki kocsival megy a templomhoz. Gibbóval délelőtt mindenféle szép, rusztikus helyszíneken fotózkodtak. Nagy Sanyi, az SP videó frontmanja félig önkívületi állapotban tette közzé a vőfészbukon, hogy Gibbót egy kukoricaföldön látta Párkánynak autózva. Ha Gibbót a hét egyéb napjain látjuk egy kukoricaföldön, az valóban lehet meglepő, ugyanis kapálni vagy kukoricát törni nem tud, egyébként meg mi a szart csinálna ott, de szombaton olyannyira szokványos, mint 18 órakor bevinni a levest, és azt mondani: Nagyrabecsült násznép…

Prológus
Párkány fontos állomása pályafutásomnak. Még eléggé botnokságom hajnalán, 2003-ban csináltam ott az első lagzimat, egy, a civil pályám alakulására nagy hatással levő kedves barátom, azóta háromgyermekes családapa akasztotta szegre legénységét. Azóta átlag évente visszatérek ide, általában a kultúrba, de voltam már a Bowlingban is. A Hotel Thermálban is megfordultam már sokszor. A nagymegyeriben. A párkányiban viszont most először. Mivel a mannschaft többi része ismert volt, a köteles, kiküszöbölhetetlen izguláson túl sok félnivalóm nem volt, leszámítva, hogy Mocson meg kellett állnom a mosóban, mert pénteken fa alá parkoltam, és a #$§@¿‽∗ madarak úgy végigszarták szegény autómat, hogy azzal nem lehetett volna lagziba menni…

Vőfíny úr, lesz menyasszonyrablás? – szegezik nekünk gyakorta a kérdést a lakodalmakban, amire a válasz természetesen nem lehet a nem tudom, mert ha a vőfély nem tudja, akkor az már régen rossz; elárulni sem szabad, mert akkor elrontjuk a meglepetést; így a válasz általában kitérő, de magamban mindig azt gondolom, hogy kibírnám nélküle. Elmondom, miért.

Amikor a terembe belépett a Diószegi Főiskola konyhafőnöknője, akivel már többször lagziztam együtt, és akiről később kiderült, hogy az örömanya testvére, máris éreztem mély beágyazódottságomat a településen. Aztán amikor "kun7-eséből" kiszállt egy 2006-os örömapám, kezdtem magam otthon érezni a vendégek között is. A Tevelbe meg egyébként is úgy járok, mint haza, volt olyan év, hogy háromszor is megfordultam ott. De mindezek ellenére, azzal együtt, hogy az oldalamon tudhattam a már többször bizonyított Kertész duót, a menetet eleve nem érezhettük lefutottnak, egyrészt mert sosem az, másrészt, mert a szombat most, kivételesen, egy vegyes lagziban ért, ami általánosságban egy nehezebb műfaj, de erről egyszer talán lesz egy önálló poszt is.

A felvezető autó bubiphoto.sk

A Hotel Welten ideális lagzis helyszín – sajnos, nem tudjuk linkelni, mivel nincs magyar nyelvű honlapja –, emberi léptékű, visszafogottan elegáns, elég régóta működik ahhoz, hogy a személyzet bejáratott legyen, és jó a konyha; a gazdagok sportja, a golf pedig valamiféle exkluzivitást kölcsönöz neki. Nem tudom, hogy egy volt kollégám emiatt választotta-e, vagy egyéb motivációi voltak, de végül is ezzel a hellyel – korábban már dolgoztunk ott párszor – nem nagyon lehet mellényúlni. A hétvége most Bacsfán ért.