Prológus
A vőfély minden lagzit szeretne a lehető legjobban, tisztességes szakmai színvonalon megcsinálni. Egyrészt ez nem pátosz, ez a dolga, ezért hívják, olyan, mit a szervizes pasi, aki, ha lerobbantál, kiszáll szorult helyzeted helyszínére, egy laptopra dugja a kocsidat, és megmondja, mi a baja – hol van már az olajos monterka… – örülünk neki, de hát ezért van fizetve; másrészt – ezt már írtuk korábban, a törzsolvasók lehet, hogy unják, de az újak kedvéért elmondjuk – ismétlésre nincs lehetőség. Ha valami el van cseszve, már nem jövünk vissza vasárnap, hogy újra lejátsszuk. Örökre úgy marad. A felelősség ezért hatalmas, a visszacsatolás pedig azonnali. Nekünk hivatalból úgy kell nekiindulni minden áldott szombaton, hogy a legjobb lagzit fogjuk megcsinálni. Ha viszont valaki olyan lagziját csinálod, akivel már húsz éve jóban vagy, a tét még nyomasztóbb. Inkább tíz ismeretlenét. De hát most ide hívtak, és ez nem lehet véletlen. Azért vagyunk minden szombaton ott, ahol, mert azt érdemeljük. Két hete Marcelháza felé vettük az irányt, életünkben először.
Reggel intenzív esőhangra ébredtünk – na, ez fincsi lesz, ha délutánig nem áll el. Az ifjú pár ugyanis eléggé fatalista módon nem készített hivatalos B tervet, azon túl, hogy ha esik, akkor mindenki kocsival megy a templomhoz. Gibbóval délelőtt mindenféle szép, rusztikus helyszíneken fotózkodtak. Nagy Sanyi, az SP videó frontmanja félig önkívületi állapotban tette közzé a vőfészbukon, hogy Gibbót egy kukoricaföldön látta Párkánynak autózva. Ha Gibbót a hét egyéb napjain látjuk egy kukoricaföldön, az valóban lehet meglepő, ugyanis kapálni vagy kukoricát törni nem tud, egyébként meg mi a szart csinálna ott, de szombaton olyannyira szokványos, mint 18 órakor bevinni a levest, és azt mondani: Nagyrabecsült násznép…
A vendégek elég koránra lettek hívva, fél kettőtől szivárogtak. Az uzsonna klasszikus disznótoros, amíg toltuk, a zenekar is befut. Kikérés, búcsúztatás, majd gyalog indultunk a templomba. Utunk a helyi gettó mellett is elvezetett, és mivel a menyasszony pedagógus, sok kisebbségi tanítványa kiabált, integetett a kereszteződésből. A marcelházi katolikus templom inkább amolyan közepes méretű, de inkább kicsi, mint nagy. Most zsúfolásig megtelt, és még ugyanannyi ember állt kint, mint amennyi bent szoroskodott. A templomkertben vidám partihangulat volt, mindenfelé szaladgáló gyerekek, fürtökben beszélgető emberek, már csak egy sörcsapot meg egy pecsenyesütőt kellett volna hozni, és akkor tiszta búcsú fíling. Ilyen kondíciók között nem csoda, hogy a gratuláció is egy órán át tartott. A vőfélyre sajnálatos módon újfent rendészeti feladatok is hárultak, de erről külön posztban fogunk megemlékezni a nem is olyan távoli szezonvégen.
Instagramunkra mindig való időben kerülnek fel a képek
A visszaérkezéskor láttam, hogy a (Lívia irányításával reggelig ügyesen dolgozó) pincérek idegesen szaladgálnak fel-alá, mint akinek a szivarzsebébe hugyoztak. Amíg mi távol voltunk – szüretszezon van ugyebár – a muslicák a borospincékből a mi vermutos poharainkba telepedtek át. Így kicsit tovább fényképezkedtünk, mint terveztük, és az első és a szülői táncot is előrehoztuk a pohárköszöntő elé, amíg ők a backstage-ben heroikus munkával próbálták menteni a hazát.
A fotós, mint már említettem, az én lagzimat is fotózó Kiss Gábor Gibbó volt, róla már mindent tudnak a kedves olvasók, most is a szokott profizmusában érkezett; az ifjú pár mozgóképrögzítő szakmunkást azonban nem rendelt. A vőlegény szíve szerint fotóst sem hívott volna, de a menyasszonynak sikerült meggyőzni őt, hogy legalább valamilyen vizuál-artista legyen jelen az eseményen. A vőlegény azt mondta, irritálná őt, ha valaki minden mozdulatát egy kamerával követné. Az, hogy hívunk-e videóst/fotóst, szemléleti kérdés, csak amikor a döntést meghozzuk, vegyük figyelembe, hogy ha akár gazdasági, akár szemléleti okokból nem hívtunk fotvideóst, akkor nem lesz fotónk vagy videónk. Ha ezzel tudunk együtt élni, akkor jó.
További fotók a hétvégéről Pinterest oldalunkon
Zenélt a helyi Melodik együttes, azaz abban a szerencsében lehetett részem, hogy két héten belül két full élő zenekarral voltam. A fiúk a vadászterületemen nem nagyon mozognak, így csak Srejner kollégánál tudtam őket leinformálni, aki már volt velük, mások nem ismerték. A zenekar gitár-basszus-szinti-dob hangszerelésben állt ki, gigászi, falunaprakész Marshall hangfalakkal, így aztán valszeg az erősítőt csak a 0 és az 1 közötti tartományban használták. Repertoárjuk főleg a szó eredeti, '80-as évekbeli értelmében vett lakodalmas rockból, és egyéb mulatósokból állt össze, neomulatósokat nemigen fedeztem fel benne. A srácokkal jól lehetett együttműködni, hajnal háromkor, mikor az utolsó játékot játszottam, még az egyik mikrofont is használhattam (ez egy ilyen belső poén, a civilek nem biztos, hogy érteni fogják:).
Amikor hazaindultam, a bor mellett egy skót viszki is ott figyelt a vőfélytáskában, ez azért ritkaság.
Ha tetszett a poszt, ajánld ismerőseidnek a FB-on. A vőfély.sk-ra is nyugodtan ellátogathatsz!
Szólj hozzá(m)!