Nagyszombaton nem vittem magammal a tellám a templomba. Minek, úgyse vettem volna fel, ha éppen hívnak. Mikor hazaértem, láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom. Jó szokás szerint visszahívtam, mert ez akármi is lehet. A vonal túlsó végén egy államnyelven beszélő férfiú volt, aki nagy nekikeseredve elmondta, hogy a megfogadott vőfélyük meghátrált, és csúnyán cserbenhagyta őket. Mondtam volna neki, hogy bézbólütő-lapátnyél, furgonba a haverokkal, és elmenni hozzá, de nem jutottam szóhoz a döbbenettől, ugyanis ők a következő hétvégére kerestek vőfélyt. Kis családi átmozgató edzés után szabaddá tettem magamat, bár ez nem ment könnyen, de ezt most ne részletezzük.
Kedden találkoztunk Pozsony mellett. Nagyon kedves ifjú pár volt, a leányka már túl másállapotának felén, de ennek ellenére nem volt bálnoid, sőt, szombaton a rendkívül előnyösen kiválasztott menyasszonyi ruhában semmi sem látszott. Mintegy másfél-két óra alatt megbeszéltük a részleteket. Ezexerint Szencen, a Dúha panzióban kezdek, 14.00-kor. Mindezt hóesésben beszéltük meg, abban bízva, hogy szombaton jobb idő lesz, ugyanis a menyasszonynak ujjatlan ruhája lesz (hazafelé pedig jég verte az autómat). Hát ja, ki a franc gondolta volna, hogy március végén hó fog hullani?
A kilencven kilométeres útra egy óra húsz percet szántam. Nagyjából helyesen, mert 3 perc késéssel, 14.03-kor érkeztem a helyszínre, de csak azért, mert a számomra ismeretlen, útkarbantartás miatt lezárásokban gazdag Szencen egyszer rossz helyen tértem be. Útközben 4 faluban láttam lakodalmas készülődést, menetet, ilyesmit, egyet le is dudáltam, hadd örüljenek.
Innen a közeli faluba mentünk, ahol elbúcsúztattuk a vőlegényt a nemrég műtött, azért a lakadárét nem abszolváló apjától. Majd vissza. Berobbanós kezdés, amit mérsékelten kedvelek, gyors letalpalás a zenészekkel. A deáki Duo Banddel nyomom a témát. A terem közepében összecserdítettem a népet, majd a vőlegényt államnyelven, a menyasszonyt magyarul elbúcsúztatom. Még van öt perc az indulásig. Ezt arra használom ki, hogy a hely góréjával elbeszélgessek. Először mindketten szlovákul nyomjuk, majd kiderül, hogy ő is jó magyar gyerek, ami pozitív. Egyébként kevesen vagyunk. Kritikusan kevesen. 28 ember, abból 2 rokon sofőr, a 26-ból vagy 5-6 gyerekcse, szal az ember ilyenkor már tudja, hogy túl nagyot alkotni nem lehet.
Autókkal megyünk a szenci templomba. Utoljára 2005 szeptemberében jártam ott, akkor celebráltam az első, feszültséggel terhes kétnyelvű lagzimat, mely azonnal rámutatott a műfaj összes lehetséges buktatójára, és élesben. (Óriási köszönet Budai Iginek, hogy jóindulattal, akkor még ismeretlenül kollegiális segítségben részesített, különben megbuktam volna a nemzetiségi konfliktussal színesített esemény során.) A templomot éppen renoválták, így állványok közt mondták ki a boldogító igent. Most már teljes pompájában ragyogott. A szlovák szertartás rövid volt, fél órán belül kint voltunk, a pap modernül beszélt, tetszett. Gratulációk után vissza a tetthelyre. Szabó Sanyi – így hívták a helyi górét – mindent pontosan úgy készített el, ahogy kértem tőle, köszönet illeti őt. Tányértörés, tűz-víz próba, melyet objektív okokból csak a vőlegény nyerhet meg, mert a bébinek a pálesz nem tenne jót. A rokonok se túlzók, csak kétszer rúgják szét a „söpredéket”, ez még bőven belefér.
Be. Pohárköszöntő, első tánc, majd rövid kör. Fél ötkor hozzuk be a levest. Átlagosan jó, különösen finom viszont a tésztája. (Két szakácsnő főz, egy szenci meg egy gyetvai, ez utóbbi nem tud magyarul. A konyha végig precízen teljesít, taktra jár, perce pontos. A magunkfajta ezt nagyon meg tudja becsülni, hisz annyi szar konyhában megfordultam már…) Kakas nincs. A másikféle 2 féle hús, az egyik natúrszelet, a másik sajttal és sonkával töltött csirke bundában, rizzsel, sült krumplival. Kellően meleg, átsült, elegendő.
A következő tálalásra fél tízkor került sor, már elfelejtettem, pontosan mi is volt az, de az is két húsnemű. Utóbb kihordták az uzsonna maradékát is, de ahhoz már nem mondtam semmit. Ez a 2 (3) tálalás volt zusammen, így a kajáknál verbálisan mérsékelten tudtam megnyilvánulni, ui. a nép a nyelvvesztésnek már olyan fokán volt, hogy a leheletfinom magyarul előadott nyelvi poénokat már nem értette, szlovákul meg én nem vagyok annyira penge pali, mint kellene. De ezt még az elején megmondtam nekik. Szóval a gyomrát valszeg el senki nem csapta.
A lagzi során ötször játszottunk. Igen. Egy normál méretű, vagy nagy lagziban jó ha 3 játékot be tudok passzírozni, mert a népek egyrészt elvannak egymással, másrészt sok emberrel minden tovább tart. Itt viszont két nagyon ügyes pincér csaj volt – mindenhova ilyeneket! –, szinte megették a termet, így a fel- és lerakodás semeddig se tartott. Öt játék. Hogy legyen valami történés. Mert amúgy mérsékelten voltak történések.
Engem nagyon frusztrált, hogy a násznép állandóan kint dohányzott. Hihetetlen, hogy valaki ennyire nem képes visszafogni magát, és egy rokonának a lakodalmában óránként húsz percet kint tölt. Azt hittem, hogy ez csak engem frusztrál, de később kiderült, a vőlegényt is. Úgy félóránként kimentem, megkértem őket, hogy ugyan, jöjjenek már be, mérsékelt sikerrel. Olykor a legény is megkérte őket, velem azonos sikerrel. Ez egy kététű fegyver. Lehet partigyilkos is, amire számos példát tudnék mondani az elmúlt nyolc év történéseiből. Aztán van, amikor a dolgok egészen váratlanul történnek. Pl. tavaly, még a böjt előtt csináltam egy lagzit Felsőszeliben, a Zeli vendéglőben (nagyon jó hely), a Melody játszott (nagyon jó zenekar). 50 ember volt, ráadásul magyar-szlovák lagzi. Mindenki kint cigizett. Sokszor és sokat. Egy tömbben a magyarok, egy másikban a szlovákok. Hajnalban, a búcsú után a szlovák örömapa soká szorongatta a kezemet, alaposan megfizetett, és azt mondta, nagyon jól érezték magukat. Hát, ilyen is van. Most inkább kontraproduktívnak éreztem a cigizést.
Ejtsünk szót a zenekarról. Azt hiszem, a Ritmó együtessel egy kategóriába sorolható becsületes mesteremberi produkciót láthattunk, hallhattunk, kaptunk. Egy szinti+ének. Ami pozitívumként kiemelhető, hogy rendkívül változatos volt a repertoárjuk, nem csak a lagzi basicet nyomták, hanem nagyon sok népdallal, első és második világháborús katonanótával színesítették a dolgot, némelyiknél a magyarul is tudó szlovákok meglepődhettek… Az is előnyükre írható, hogy leheletfinoman váltottak magyarról szlovákra és fordítva. Könnyeden, elegánsan. Ezt sok együttes megtanulhatná tőlük, aki nem tud vegyes köröket játszani, hanem váltogatja a szlovák és magyar köröket, ezzel azt érve el, hogy a magyarra csak a magyarok, a szlovákra csak a szlovákok táncolnak.
Sajnos, pár lelkes fiatal bepróbálkozott a menyasszonyrablással is, ahol kisebb probléma is történt, melyet majd egy menyasszonyrablással foglalkozó, monotematikus posztban fejtek ki. Mindenesetre nettó 21 fős lakadáréból ellopni a menyasszonyt nem vall éppen realista gondolkodásmódra.
Nem volt egy könnyű műszak. Az óraelőreállítással könnyített hajnal után úgy éreztem, nagyon megdolgoztam a pénzemért. Mindenesetre nem ez volt életem fő műve. Pedig nem voltam rosszabb, mint máskor. Ez most így sikerült.
Szólj hozzá(m)!