Az eső kopogott a vőfély szélvédőjén, mikor elindult Tardoskeddre. Sok könnye lesz a menyasszonynak – mondják ilyenkor az okosok, Kárpátalja egyes magyarlakta részein viszont szomorúak, ha nincs legalább egy kis eső az esküvő napján, ez ugyanis a bőséges gyermekáldás hírnöke. Én leginkább arra tudtam gondolni, hogy most volt kitisztíttatva az öltönyöm, és esőfoltos lesz. Pedig ha ez vőfély esőfoltos öltönyben jelenik meg, annál talán már csak az szomorúbb látvány, ha cafatokból varrt barna bőrmellényt visel.
(A legnagyobb lagzis elázásom Valacsai Dani videóssal közösen volt, mikor a videós cuccot raktuk át az ő kocsijából az enyémbe, mert akkor éppen nekem volt magyar sztrádajegyem. A lajosmizsei Geréby Kúriába indultunk, ha ott a szobaasszonyok nem szánnak meg, és vasalják ki a zakómat, akkor úgy állhattam volna ki a Svájcban dolgozó ifjú pár, Balázs és Boglárka násznépe elé, mint egy amortizált salátalevél. Már nem emléxem, milyen futam volt aznap, de az időmérőt Hamilton nyerte, a F-1buzi Dani megnézte a telóján, én meg belefoglaltam az egyik versbe.)
Mikor Kajal (papíron Nemeskajal, de így senki sem nevezi, főként nem a helyiek) mellett mentem el, felhívtam Vilit, a kajali Lagzis Négyes frontemberét. Korábban már írtam róla, annak ellenére, hogy Vilmos herceg megosztó személyiség, és sokan cikizik az együttest azért, mert kínálgatják a CD-iket az akcióikon, én szívesen dolgozom velük, mert mindig állati nagy bulit csinálnak, erre utoljára (közösen) tavaly április 20-án volt példa, és még valamikor augusztusban lesz; ezért amikor Kajal mellett megyek el, mindig felhívom Vilit. Megtudtam, hogy most az egyébként ideális lagzihelyszínnek számító vágsellyei Centrál Hotelben rakja össze a cuccot, így ma hajnalban nem fogunk találkozni.
Amikor elértem a Diószeg helységnévtáblához, éppen akkor hívott Erika, a Hotel Tevel (szlovák és angol nyelvű menüből választhatsz) nagyasszonya, hogy csengessem meg őt, ha elindulunk Tardoskeddről. Korábban is hívott már, hogy egyeztessünk bizonyos részletekről, ez a szlovmagy vendéglátóhelyek körében sajnálatosan ritka hozzáállás nagyfokú professzionalitásról tanúskodik.
Tardoskedden szemerkélő eső fogadott, mikor befutottam a faluház elé. Innen az örömszülőkkel és Marián Csánó fotóssal (pozsonyi fényképész, jó gyerek, csak nem tud magyarul) a lányos házhoz indultunk, ahol már várt ránk a Kósa Lőrinc istálló nehéztüzérsége, Kovács „slider és jimmy jib” Gyuri, akivel már számos közös lagzin vagyunk túl, újabban már fegyverhordozója is van Gábor személyében, mert annyi werkzeugot hord magával, hogy egyedül nem bír vele...
(Vele voltam akkor is, mikor a slider még új volt. Egy rendezvényszervező kollegina gyermekét házasítottuk, azok a lakadárék mindig huszárosabbak, mert... Amikor Gyuri lerakta a síneket, a rokonok egy része azt hitte, a Megy a gőzös fog következni.)
A kertben tartott kikérés és búcsúztatás során tar főmön egyre hangosabban dobolt az eső. A megbeszélésen a menyasszony megkért, hogy ne versben legyen a búcsúztatás, mert nem szereti a lakodalmas költészetet. Ezért nem versben búcsúztattam, a megrendelő elvárásai mindenek előtt. Amikor ilyen kérés van, mindig bízom benne, hogy a környezet is tud róla. (Amúgy szerintem az én búcsúztatóim, az a 4 széria, amit aktuálisan használok, nem gáz.)
Egyszer Gútán, a lakodalomiparban nagyon erős, általam is preferált Leonor Szálló (van magyar menü a honlapon) kertjében búcsúztattam egy ifjú párt, nem versben, mert úgy kérték. Aztán, amikor az esküvő helyszínére utaztunk busszal, egy kedves idős hölgy odaszólt: fiatalembēr, a báttyám után maratt egy vőfénykönyvem, ha tuttam vóna, hogy maga nem tud rendes bucsúztatót, akkor elhoztam vóna, soszt abbul fölóvashatta vóna. Hát, így jártam.
A templomban a Kicsi Hang verséneklő együttes 50 százaléka, Katica énekelt. Közmegdöbbenésre a Cohen bácsitól a Hallejuhah-t is elnyomta. Az intro alatt nem voltam benne, hogy az lesz belőle, de mégis. Hallgatóként káprázatos zenei élmény volt (ugye tudjátok, hogy Katica is beszállt a lagzis bizniszbe, és rendelhető a szertartásokra énekelni), bár a szöveg kicsit gagyi volt, biztosan valami karizmatikusmegújulásos, lelkes ministránsifjonc faragta, vagy a Gável testvérek. A tardoskeddi templomban celebráltam életem második esküvőjét, ahol szintén ő volt a kántor, és az akkori ifjú pár is jelen volt most gratulátorként, így az egész szertartás számomra kicsit visszatekintés is volt. A nászmisét Józsa Attila mondta, akivel már szintén sokat lagziztam együtt. Most tartsunk pár perc szünetet az olvasásban, és hallgassuk meg a művet eredetiben. (Szöveg itt, énekelheted is, ha akarod.)
Innen mentünk a Tevelbe, mely fontos pozíciót foglal el magántörténeti regiszteremben. 2006 tavaszán, mikor a téli technikai szünet után újrakezdtem, az első re-lagzik egyike itt volt. A nagyon izmos KP-hez adtam hozzá a nagyon szép MO-t. Remélem, ma is boldogan élnek. A zenekar Kőrösi Nándi volt, vagy az akkor még négyfős Melody, ez már összefolyik ennyi idő távlatából, a videós meg Hering Laci a Kósa családból. A Tevelben még (technikailag) rossz lagziban nem voltam, mivel a személyzet eszméletlen profi, a konyha nagyon pontos, és a pincérek is kommunikatívak. Tegnap Erika mellett Péter, Péter és Veronika pincérkedett. „Itt mindenki Péter – mondta Péter. – Még Veronika is.” Teljesítményükről csak szuperlatívuszokban beszélhetünk.
A zenekar a galántai RH duó volt, Rózsa Tóni és Horváth Dezsi, mindkettő az apám lehetne, de lélekben nagyon fiatalosak, a személyzeti asztalnál folytatott beszélgetéseink ennek megfelelően nagyon változatos témákat ölelnek fel:). Dezsi a Lagzis Négyes alapító tagja volt, majd volt valami nézeteltérésük Vilivel, és a klarinétossal egyetemben kiszállt. 2000-től nyomja Tónival, és harminc éve zenél. Mást nem csinál mellette. Komolyan gondolja. Azért szeretek velük dolgozni, mert nem midihuszárok, azonnal és promptul tudnak reagálni, és mindent meg lehet velük beszélni. Emellett a magyar mellett nagyon komoly szlovák és cseh repertoárjuk is van, ez azoknak lehet fontos, aki vegyes, magyar-szlovák lagzit akarnak. RH-ék tegnap is a toppon voltak, nagyon odatették, a násznép pedig partner volt.
Mivel a káposzta korábban volt, én is hamarabb léptem le, mint a „kétórási” káposztás lagzikból. Hazafelé elmentem Budai kolléga mellett, megálltam volna, de valahol a tavak mellett volt, ott meg már nem volt kedvem hajnalban gyakkodni. Egyházfa esett még útba, de Dobsa kolléga már ellépett. Flóri Somorján volt, az messze volt, a Gútorról hazafelé hajózó Srejner kollégával meg nem találkoztam, így végül kút nem lett belőle.
Szólj hozzá(m)!