Hétvégén Szencen jártam. Az egyre asszimilálódó járási városban már több lagzim volt, vagy a kiváló, sétálóutcai Nostalgia étteremben (magyarok a pincérek), vagy a Napfényes tavaknál. Itt 2005-ben kezdtem, egy nagyon durva vegyes lagzival, ahol a többségi nemzet szarba se vett, és amikor a már sok lagzit megélt veterán muzsikusok, Paskó Misi és Gasparik Feri magyar számokat játszottak, az atyafiak tüntetőleg leültek. Persze, Szencen Miroslav Sykora halála után is marad még elég hotel, lassan meglesz mind. Most a Zátokában botoztunk.
A boldog ifjú pár nem mondta a megbeszélésen, hogy az örömapa egy közepesen ismert szlovákiai magyar író, így meglepődtem, mikor az írószövetségi rendezvényekről ismert urat itt most felbokrétázva láttam. Ja persze, basszus, a vezetéknév – kapcsoltam utóbb. (Az első posztban foglalt adatvédelmi irányelvek miatt természetesen most sem mondjuk el, ki volt az.)
Megnyugtató volt, hogy az étteremvezető a jeles jókai vőfély kolléga, Budai Igor lakodalmában is vitézkedő Vince volt, aki még két pincérlányt dirigált.
A kikérés és búcsúztatás a szálló halljában történt, ahol a szállóvendégek és a bárba igyekvők átjártak a hátunk mögött. Én háttal álltam, nem láttam semmit, remélem, Molnár Zoli barátunk videóján nem lesz rajta, amint három, fürdőruhás cseh család átmasírozik mögöttünk, miközben én a menyasszonyt kérem ki.
A szertartást a step atyaként is ismert Juraj Vittek celebrálta a szenci templomban, ahova busszal mentünk. Előttünk és utánunk is volt lagzi, az utánunk jövőt Srejner Attila diószegi vőfély kolléga igazította. Amíg a fényképezkedés ment, megegyeztünk, hogy aki hajnalban hamarabb végez, megáll a másiknál.
A zenét a Remix együttes szolgáltatta. (Iván Lajos zenekarvezető 0903 135 856) A remixes fiúkkal már számtalan közös bulink volt, jó velük dolgozni, mert félszavakból is értjük egymást. Bár most gyakran előfordult, hogy mire a szálló különböző traktusaiban hűsölő vendégeket sikerült összeterelnem, ők belekezdtek egy körbe. De megálltak. Ez csak összeszokott csapattal megy, mert aki f@szkóró, az nem áll meg.
Ha azt mondom, 45 nép volt, a kollégák arra tippelhetnek, hogy a menyasszonytánc után már nem volt ott senki. Nos, nem. Ez a szívós fajtából való brigád volt. Mikor három után távoztam, még közel harminc ember volt, ami önmagában nem magas szám, de arányaiban igen.
Miután lebotoltam, nem hazafelé fordítottam a rudat, hanem a Montostrojba, ahol már korábban is megfordultam – jó szakácsnők vannak. Itt Srejner kolléga celebrálta a lagzit, a Have-Rock együttessel, Pistivel és Bélával. (A bevezetőben említett Nostalgia pincére is itt vendégeskedett.) Smúzoltunk egy kicsit, majd a vőfély kollégával még elnéztünk a Trófeába Illésházára, ahol Budai kolléga adta az ívet, és a Hollósy Band zenélt. Amikor odaértünk, Budai kolléga kigombolt ingben, mezítláb ropta a táncot. „Kell több, nem mond ez eleget?”
Szólj hozzá(m)!