Szeptember első menyasszonya már a telefonban rendkívül agilisnek tűnt, és ez a komáromi, személyes találkozón is megmutatkozott. Úgy gondoltam, az ő esküvőjükben nem lesz prognosztikai értéke annak, ki választja a pálinkát...
Deákiban, a menyasszonyos háznál kis malőrrel kezdtünk, a menyasszony öccsének a búcsúztatás közben megcsördült a tellája, de Milan Pospiš vágsellyei videós komával jól kezeltük a dolgot. (Milan régi veterán, nem ez volt az első közös lagzink. Nagyon erős regionális öntudata van, és bár szlovák, jól ért magyarul. A személyzeti asztalnál semmit sem kellett lefordítani, mindent megértett, csak szlovákul válaszolt.)
Innen Peredre mentünk, ahol a Lackó centrumban került sor a duhajkodásra. Később. Előbb bevittem az uzsonnát, majd annak rendje-módja szerint elbúcsúztattuk kedves szüleitől a vőlegényt is, és elmentünk a templomba, szitáló esőben.
Társaim az éjszakában még a délutáni sávban megérkeztek, Viliék, azaz a kajali Lagzis Négyes. Hárman, mint már egy ideje. Ha ők vannak, a buli általában ütős.
Most sem volt ez másképp, szuperek voltak a pincérek is (Melinda, Rebeka). A násznép is nagyon jó fajta volt, figyeltek, jól reagáltak stb. Csak egy kis szar került a palacsintába: a lakodalom és a peredi nyárbúcsúztató azonos időben valósult meg, ez utóbbi a Lackó ablakai alatt. Ez akkor, amikor a mi zenekarunk zenélt, nem volt annyira zavaró, de beszélni már nem nagyon lehetett, csak ordítva, mint ha zajos násznép lett volna. Kár, mert ez a parti sokkal jobbat érdemelt volna ennél, de hát így jártunk.
Hajnal fél négykor kölcsönös megelégedés mellett, de a külső körülmények miatt némileg morcosan távoztam.
Szólj hozzá(m)!