Új helyre menni mindig kihívás az MC-nek. Mit mondok majd először is... – flashsel át a vőfély agyán, miként Petőfién, a számtalan, szebbnél szebb gondolat. Ha viszont a brigád ismert, akkor az már olyan, mint ami minden házasságkötéskor elhangzik: a bánat csak félbánat, az öröm pedig kétszeres öröm. Én is így voltam a hétvégén, amikor Nagymegyer felé vettem az irányt.
Korábbi írásainkban hitet tettünk amellett, hogy a legjobb az a lagzi, amikor minden egy helyen van. Azaz nem kell sehova sem közlekedni, hanem a welcome drinktől a köszönetajándék átadásáig terjedő skálán minden egy helyen történik.
Tudta ezt M. és T. is, ezért úgy rendezték, hogy a (polgári) szertartás a Corvin Panzió udvarán legyen. Ennek a megoldásnak csak az a hátránya, hogy a nászmenet elmarad. (Illetve az utcazaj nagyon behallatszik, de ez nem a videósblog, engem meg nem zavart.) De enélkül meg azért ki lehet bírni, és az előnye meg több.
Társaim a mókában a Szabó család, Kati (fotó) és Miki (videó) voltak. A zenét a nagymácsédi és -szerű RH duó, Rózsa Anti és Horváth Dezsi biztosította. Nem írom ide, hogy a tőlük megszokott színvonalon, esetükben ez méltatlan volna, mert én őket szarul játszani még nem hallottam, ahhoz vagyok szokva, hogy jól játszanak. Ha majd egyszer rosszul fognak, akkor szólok. Dezsi elmúlt 50, de a lendületét sok, nála ifjabb zenekari tag is megirigyelhetné.
Tarcsi Pál panziótulajdonos ízléses egyenruhába öltöztette a pincérlányokat, Évust, Valikát, Adrit, és Zsuzsit: a fehér inghez (kávé?)barna nyakkendő társult, a kötény pedig hasonló színekben, átlósan volt felosztva. Mikor együtt vonultak ki, az olyan benyomást keltett, mint ha nővérek vonulnának a lakodalmas szentélybe.
A rokonság egy része ismert már, mivel mindkét oldal lagzijaiban megfordultam már korábban is. Egy egyik ifjú párom a vendégek soraiban ült, remélem, nem találkoztak sok önismétléssel.
A legutóbbi lagzim vegyes volt, az az előttiben a megkéső fotózás és a sztárvendég a kívánatosnál nagyobb mértékben sűrítette be a programot, előtte meg a teljesen jól működő lagzim ablaka alá toltak egy falunapot, szóval vártam már, hogy itt mi fog jönni. És semmi. A szerző nem szokta fényezni magát, mert fényezzen a 2013-as naptáram, de most minden annyira tanárian ment, a konyha pontos volt, a pincérek együttműködőek, a zenekar játszott, a népek táncoltak, a poénokon nevettek, amikor kellett, csendben voltak. „Kell több? Nem mond ez eleget?” Amikor jó egy lagzi, az mindig a körülmények szerencsés együttállásának tulajdoníttatik. Amikor nem, az a vőfély hibája:)
Szólj hozzá(m)!