A sóhajtásnyi nyári szünet után Dunaszerdahelyen vettük fel újra a fonalat. A régió legmagyarabb városáról van szó, így statisztikailag is nagyon sokat jártunk itt az elmúlt 14 évben. Éppen a nagy számok miatt itt a fent és lent egyaránt megvolt. Szerdahelyhez éppen ezért nehéz globális érzést rendelnem. Ha mondjuk XY faluból hívnak, az mindig az emocionális skálámon is mozdít valamit. Szerdahely esetében a következő kérdés, az És hol is lesz? a fokmérő. Azon a meleg nyári napon egy nagyon régtől látogatott helyre, a Vidékfejlesztési Szakközépbe vitt vőfélyszerencsém, ahol a konyha konstans jó, a váltakozó pincérekkel már megértem jót is, rosszat is. Most tudtam, hogy oké lesz, mivel Menyhárt Attila brigádját magam ajánlottam az ifjú párnak.
A vőlegény valahogy tavaly nyáron keresett meg, és Budapestre menet meg is állt egy rövid egyeztetésre. Persze, akkor jórészt még csak vágyakról, elméletekről tudtunk beszélni. Aztán egyszer csak eljött az a nap is. Amikor lefoglalták, nem sejtették, hogy lesz vagy 36 fok. Egyre melegebbek a nyarak, s velük a nyári lagzik. A globális felmelegedésnek könyvtárnyi szakirodalma van, de azt nem hiszem, hogy a lakodalomiparra gyakorolt hatását bárki is vizsgálat tárgyává tette volna. Pedig van ilyen.
Általánosságban, nem erről az egy konkrét lagziról szólva, ha nincs légkondi, amely a vendéglőkben ma már alapnak kéne hogy legyen, de nem az, a falusi kultúrházakban meg duplán, akkor elmondhatatlanul nehezebb a násznépet, akiket az életösztön a szabad levegőre hajtana, a teremben tartani. Azaz sokkal többet kell a nyakukra járni, hogy menjenek be, mert kaja lesz, ez lesz, az lesz. Ezt egyszer-egyszer lehet viccesen csinálni, de mikor már ötödször mész, minden empátia mellett is lehet, hogy a népnek tele van a töke a vőféllyel, tegyük hozzá, jogosan, mert ők szellőzködni szeretnének, te meg azt szeretnéd, hogy bemenjenek, hogy a torta legalább pár percig ne induljon olvadásnak a 36 fokban. Az ember ilyenkor nem egyszer hallja: Már megin gyün ez a buzerant? Ilyenkor arra gondolok, amit Alexej Fulmek mondott 2005 júniusában: Pán Kocur, neberte to osobne. Nem rám haragszanak, a szituáció kellemetlen nekik. Aztán 11-12 tájban kicsit lehűl a levegő, s vele az indulatok is.
A ForYou
A nagyon nyári lagzikat érdemes később kezdeni, mert ha már déltől együtt kell izzani, az nagyon elhasználja az embereket. Szintén általános tapasztalat, hogy a „nagymeleg”, csatakosra izzadt lagzikból korábban mennek haza a legények, akkor is, ha később kezdődik.
Ez az ifjú pár négyre ötre tette a szertartás kezdetét, ami már a jó időpontok közé tartozik. A dunaszerdahelyi református templom nem az a pápistáktól a vallásháborúk során elfoglalt gótikus templom, hanem egy új építésű, pléh tetővel, és a tetőszerkezetbe épített ablakkal, ennek megfelelő hőmérséklettel, így a szertartás során nem csak az érzelmek izzottak. A pesti léptékű fényképezkedésre a templomkertben került sor innen gyalog vonultunk a lagzi helyszínére, hadd lássák minél többen az ifjú párt…, bár az út nem hosszú.
A kb. 120 főnyi népet Menyhárt Attila négy legénye, szolgálta ki, a backstage-ben még két segítő dolgozott. A freelance pincércsapatok közül én főként őket és Nagy „Hosszú” Józsiékat szoktam ajánlani. Meg persze nagyon jók még a Bélák is, de ők részben helyekhez kötve üzemelnek, kevesebb a szabadidejük.
Gibbó idénygyümölcsöt fogyaszt
Fotózott Kiss Gábor Gibbó, akit nem fogunk bemutatni, hisz valszeg a blog minden olvasója ismeri már őt. Róla véleményt nyilvánítottam azzal, amikor a saját esküvőnkre fotózni hívtam. Azt gondolom róla.
Videózott Eszter, szülővárosom egyik meghatározó lagzis klánjából, az MJP-ből. Róluk majd ősszel lesz szó ezen a blogon:)
Muzsikált a ForYou. Ürögi Lászlóval és népi zenekarával idén valahogy többet vagyok, mint tavaly, amit persze én egyáltalán nem bánok, hiszen a zenekar garancia a minőségi szórakoztatásra. Ebben a lagziban kevesebb volt a hegedű, lehet, hogy nem kérte a pár. Laciéknak azonban a megszokottnál most kevesebb terük volt kibontakozni, ugyanis komoly programkínálat volt.
A vőlegény korábban két zenekarban is bőgőzött – Lacza Gergely figyelmeztetése szerint a mai napig is ezt teszi, így a mondat jelen időben értendő: bőgőzik –, a menyasszony pedig komolyzenei tanulmányokat folytatott. A két zenekar most összeállt pár szám erejéig, majd a menyasszonnyal kiegészülve egy jam produkciót is előadtak. Mindez kb. egy órát tett ki a lagzi idejéből. A népnek, úgy láttam, tetszett:) Meglepetésvendégeket láttam már lagziban, de az élő rockzene viszonylag ritkaságnak számít tájainkon, így legalább én is láttam valami újdonságot.
Ezen kívül beterveztek egy vetítést a kollégák, és a barátok is készültek egy produkcióval, ez utóbbiakkal csak a helyszínen szembesültem. Volt fotósarok is. Szal’ itt azért szükség volt a SÖV-ben tanult time managementre, hogy győzzünk mindent. De azért győztünk.
Jó násznép volt, annak ellenére, hogy sokan voltunk, és a terem akusztikája sem a görög amfiteátrumokénak megfelelő, csak hajnalban, 1-2 alkalommal kellett mikrofont ragadni, egyébként lehetett hanggal győzni. 3:59 volt, hogy a kocsiba szálltam, gyűröttre izzadt öltönyömben.
Szólj hozzá(m)!