Vőfélyblog

Hideg szél fúj, édesanyám, hozza ki a kendőm! – hallhattuk szinte minden hétvégén, hajnaltájt, nótázáskor. Egy másik – nem nóta – népdal szerint: Esik a hó, hull a dara, fázik a menyasszony fara, tyuhajja. Ez is jelzi, hogy a lagzis szezon fokozatosan a vége felé közeledik, illetve van, aki számára véget is ért. Például számomra.

Ősz van, hullanak a levelek a tányéromba

Igen, nem tértünk vissza a nyári szünet után, mivel nyár óta jóval többet vagyok mozgásban, a lagzikon kívüli tartományban munkát váltottam, ami a blogírásra fordítható szabadidőm is átszabta némileg. De természetesen a lagzikba azért el-el jártunk, egészen október 22-éig, amikor is egy 241-es lakadáréval tettük le a botot.

A barti fiúk: Bernáth Gyuri, Lagzis Vilmos, Döme Lipót, az utóbbiak a Lagzis Négyesből. Előttünk 241 vendég!

S hogy milyen volt ez a szezon? – vethetjük fel a kérdést, visszatekintve. Viszonylag sok új arccal találkoztam. Még új zenészekkel is, pedig, szemben az osztódással szaporodó fotósok tömkelegével, abból viszonylag ritka az új. De azért akadt 1-1. Viszont sok régivel nem. Nem dolgoztam együtt pl. a Colors zenekarral, akivel korábban nem volt év, hogy ne lett volna legalább 2-3 közös akciónk. Azért egyszer hallhattam a legényeket, vendégként, ez némileg kárpótol. Apropó vendég: idén háromszor vendégeskedtem, ilyen még soha nem volt. Köszönet azoknak a barátaimnak, akik, ismervén a műfaj törvényeit, már egy évvel előtte szóltak.

Cuki, nem? Ültetőmágnes.

Ami a fő csapásirányokat illeti, zenében nincs változás, és a DJ sem gyakoribb. Egyre nagyobb az igény a Sláger TV-s neomulatósok iránt, és egyre kevesebb nótát tudunk.
Több a videós nélküli lagzi. A rögzítés átkerül az állóképre. Idén több trash fotózásról hallottam, de az áttörés még messze. A valós idejű nyomtatás és/vagy slide show egyre inkább alapnak számít. A műtermi fotózás kihalóban.
A dekortrendek jellemzően még mindig Budapestet követik, a szolgáltatók, vagy lehet, hogy a megrendelők, nem elég bátrak ahhoz, hogy nyugatabbra tekintsenek. Idén gyakori volt a pár éve ritkaságnak számító ujjlenyomatfa. Sok volt a cukorkabár, a dizájntorta és -sütemény. Több volt az igényes virágdísz.
Az esküvői tűzijáték továbbra sem tud gyökeret verni, részben a helyek fekvése, részben a szigorú törvényi szabályozás miatt.
Idén sok veterán lagzisautó volt, ami műszaki lelkemnek mindig nagy öröm.
Az outdoor akciók, részben az ilyen dél-szlovákiai helyek híján, még mindig nem gyakoriak tájainkon. Pedig nagyapáink idejében a sátor volt az alap. Ok, mert nem volt kultúrház, azért.
Szekularizálódunk.
Idén először vezettem szertartást.
Idén nem volt lovaskocsi.

Ehhez nem kell kommentár...

Ilyen forgácsok jutnak eszembe, ha végigrágom magam a naptáramon, vagy az instán végigpörgetem a staff fotókat. A bot a sarokban, a szalagok kimosva várja a januárt, amikor újra lendül a pálca.

Egy erős csapat: Gibbó és a Rondo

Köszönöm mindenkinek, akivel együtt dolgozhattam. Az elkövetkező napokban jön az összesítés, kivel mennyit hogyan, aztán pedig a téli álom.

Azért sikerült régi kollégákkal is összefutni: a Csavargók Tánczenekar

Ha jövőre házasodnál, a telefonom nem alszik, ott van jobbra. Péntekiek előnyben:)