Minden ifjú párnak örülünk, aki megkeres bennünket, még inkább azoknak, akiknek fel is tudjuk venni a lagziját:) Vőfélynek lenni…, uhh, na ez a mondat többféleképpen is befejezhető, pl. az egyik archaikus, ma már ritkán mondott beköszöntő szerint „nem könnyű dolog ám vőfélynek lenni, kivált, ha magáért ki is akar tenni”, de most nem erre gondoltunk. Vőfélynek lenni bizalmi viszonyt feltételez, az ifjú pár élete legszebb napját bízza ránk, nem cseszhetjük el. Egy szakmabeli sokat tud a lakodalmak folyásáról, ezért szolgáltatókat is biztosabb kézzel választ, mint az, akinek a szomszédja ad néhány telefonszámot, vagy guglizik. Mert neki globális átlátása van a szcénáról. Éppen ezért hatványozott megtiszteltetés, ha egy szakmabeli kér fel bennünket vőfélyi szolgálatra. Eddig már három vőfély vőfélye voltam, dolgoztam zenész lagzijában, de ilyenem még nem volt.
A múlt pénteken így vetődtem el a Hotel Thermába, ahol a szálloda egy fontos embere nősült. Nem a recepciós, nem a főpincér, nem a főszakács, nem a karbantartó, nem a thai masszőr, bár ezek mind fontosak egy wellnes szállodában. Nem. Magát az igazgatót terítette le Ámor nyila. Mivel ő bizonyos szempontból közszereplő, erről a lagziról még annyit sem mondunk el, amennyit más lagzikról a Vőfélyblog szigorú adatvédelmi elveit szem előtt tartva máskor megteszünk. De két személyeset azért:
1. Örülünk neki, hogy csekély részem lehetett a Selfiemat felvidéki debütálásában. Flóri ebbe a nagyon pergős lagziba hozta el először a pózolókról képet készítő masinát, ami azonnal belopta magát a násznép szívébe. Rengeteget pózoltak előtte, és ebből 79 képet nyomtattak ki, és 57-et küldtek el mailben.
Ha te még nem tudod, mi az a Selfiemat, lapozz vissza a Vőfélyblogon, ide, ide, és ide, vagy nézd meg a márkaoldalt, ahonnan meg is rendelheted a saját lagzidba, szülinapodra, céges rendezvényedre. Ilyen képet csinál:
2. Tizennégy, szombat éjszakában töltött év után már egyre ritkábbak a „velem még soha” kezdetű mondatok, de velem még soha nem történt meg, hogy ahova a menyasszonyt ellopták, ott egy másik menyasszony tartotta a lánybúcsúját. Most igen. Az öntörténelmileg fontos pillanatot Gibbó meg is örökítette, így lesz róla kép is. Vele majd júniusban folytatjuk.
Társaim voltak a mókában: Seszták Csaba, Gibbó, és a For You Music, akikkel most szombaton is leszek, már előre örülök neki.
Hát így kelt el ez a vitéz dalia, aki a sajátja előtt több száz ember lagziját megszervezte már. Részemről volt a szerencse, hogy ott lehettem.
Ez a hétvége egyébként termékeny volt a lakodalomiparban, hiszen ugyanezen a napon Komáromban Töltésy kollíg, míg Paláston, felsőszemerédi befejezéssel a PROfoto egymásnak mondta ki a boldogító igen. Objektív okokból nem mehettünk el meglesni a kollégákat, így innen kívánunk nekik hosszú, boldog, tartalmas házaséletet. Attilának ráadásul olyan szerencséje van, a felesége sosem fogja zrikálni, hogy elmegy szombatonként otthonról. Hanem vele megy. Ki tudja, melyik a jobb:)))
=============================================================
Ha tűzijátékot szeretnél a lagzidra (vagy falunapodra, ha van falud:), itt érdemes körülnézni. Újdonság, hogy már lapra szerelve, elvitelre is kérheted.
Tika Műhelyébe főleg a menyasszonyok menjenek, meg aki szép vendégkönyvet meg ilyesmit akar.
A Lakadáré című könyvünk korlátozott számban még kapható. Utána elfogy.
Szólj hozzá(m)!