Vőfélyblog

…ahova, hiába hosszú a pálya, még nem vetődött el az ember. Mert alapból ugye kétféle hely van: ahol már csináltunk lagzit, és ahol még csak fogunk. Statisztikailag ez utóbbinak rövidülni kéne, de az elmélet néha ellene mond a gyakorlatnak. Vezekényen pl. ott a Vén Diófa. A Srejner Atti volt, hogy hetente járt oda, én még sosem lagziztam ott, noha volt vezekényi lagzim. A kultúrban. Várkonyban még nem dolgoztam a kastélyban, csak az ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozó, szerdahelyi Villa Rosában, ott viszont sokszor. Várkonyban azonban eddig valamennyi lagzimban a „focipályához” volt szerencsém. Így mondják a helyiek. Nem voltam a Flóriánban sem – csak egyszer, egy lagzis megbeszélésen –, pedig ott is vannak kisebb lagzik. Nagymegyeren a Plauter-Corvin-Termal háromszögön kívül csak menyasszonylopás örvén jártam más vendéglátóipari egységben, pedig még vagy 5 másik helyen tartanak lagzikat. A dunaszerdahelyi Luni Étterem is bejáratott lagzis hely, mégis idén augusztusban kerültem oda vőfélyként először. Somorján a Žitnýben, a Kormoránban, és az Olasz parkban voltam, pedig ott is van 1-2 hely még. Aztán vannak falvak, amelyek komplett kimaradtak a szórásból. Nem tudom, miért. Így alakult. Sosem dolgoztam még pl. Hetényen, vagy, fájdalom, szülőfalumban, Bátorkeszin, pedig csak egy parasztköpés Komáromtól. De nem voltam Bajcson, Tanyon, Albáron, Dercsikán sem. Ilyesmiken töprengtem, miközben a bősi Marica felé vettem az irányt szombaton. Bősi lagzim már volt sok, de mind a kultúrházban, ill. egyszer az uzsonna a Hóstádban. A Maricáról még csak kollégáktól hallottam, illetve két éve, egy nyári délutánon vendégként vacsoráztam a teraszon. Pedig hát ő is van, én is vagyok. 

Az ifjú pár, ha jól emlékszem, a Lakadáré dunaszerdahelyi bemutatóján foglalt le. Vagy akkor már be volt íratva, és csak ott találkoztunk f2f, erre már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy a két termet elválasztó boltív tövében beszéltük meg a dolgokat. Mindegyik könyvbemutatón voltak egyébként megkeresések, csak nem mindegyiknek tudtunk eleget tenni.

Minden újságíró szívét megdobogtatja, ha az ifjú pár egy újságcikk következtében jön össze, olyan ritkaság ez a mai világban…

Most szép napos szombat volt. Nyáron ez természetes, októberben viszont ajándék. A násznép előtt érkeztem, még csak a Csavargók rakodtak, ezúttal Szabi Mezei Zsoltival érkezett, illetve az audiovizuális műszak serénykedett. Ők egy család, a PROfoto, akik idén május 15-én kötötték egybe életüket. Kettejük közül eddig csak Attilával dolgoztam, egy masszív, jó, RH-duós lagziban, Galántán, fáj is a szívem, hogy idén nem voltam/nem leszek a(z öreg)fiúkkal. Bár még lehet, három idei ifjú párral még nem ültem… (Ezt a pesti ceremóniameisterek castingolásnak mondják, igen szép szó.) Monával még nem dolgoztam. Még ők sem voltak a Maricában, legalább nem csak nekem volt új a hely.

Amúgy ez is egy érdekes modell, házaspárként vetni bele magad a szombat éjszakába. Az ember, még legényként, sok mindent hallott már nős kollégáktól, megannyi lakodalmi, Coelho-szintű bölcseletet. Az, hogy elejével az asszony még sajnálkozik, mikor elmész, egy idő után meg azt kérdezi, hogy mi van, még itthon vagy?, kétségkívül igaz:) Vannak, akik (házas)párként gyúrják a szombat éjszakát, pl. Kálmán Roli és Szilvia, akiket még összeadni is volt szerencsém egykoron…, Bubeník Tibi és Zsuzsi, Modranszky Feri és Klárika, a Dinamic duó (bár civilben már elváltak, de a zene megmaradt), szal az eset nem példátlan. Bár vőfélyt nem ismerek, aki élete párját valamilyen szinten integrálta volna a tűzvonalba.

Két pincér volt, Nandi, és egy néni, az ő nevét sajnos, nem értettem a bemutatkozáskor, ilyenkor praktikus, bár rém ciki visszakérdezni… Róluk elmondható, ami egy régi, ma már nem használt, archaikus beköszöntőben áll: „Kötelességemnek vagyok én mestere”. Észrevétlenül és szépen dolgoztak, csak az eredményt láttad. A konyha is percre pontos volt.

Az utóbbi időben többségében voltak a százasközeli, vagy feletti lagzik, vizuálisan kicsit ehhez voltam szokva, most a fele jutott násznépből, így kicsit közvetlenebb volt, illetve a násznép nagyobb hányadával nyílt alkalmam beszélgetni. Az egyik szünetben egy idősebb úr két, ritka nótát is elhúzatott a prímással, olyanokat, amelyeket már nagyon ritkán játszanak, mert nagyon kevesen ismerik. Zsoltival szerencséje volt, nem biztos, hogy ez mindenkinek csípőből ment volna. A nótáról is fogunk majd írni egyszer, meg a nótázás jelenségéről. Sajnos, ez a dereshajú generációval elmúlik, és jön helyette a #mulatási. Én szeretem a nótát.

E sorok írójának radikálisan menyasszonylopás-ellenes álláspontja ismert. A mostani lagziban volt egy rendkívül kulturált, tankönyvbe illő, tanítható menyasszonylopás. A lopók szóltak, megbeszéltük, hova, hogyan, hajlottak a jó szóra, gyalog elérhető helyre vitték, és az egész 20 perc volt. Szal ha mindig ilyen lenne, nem ellenezném.

A társaság meg szó szerint, egyre jobban belejött a mulatásba. Négykor botoltam le, akkor szerintem még benne volt a csapatban egy-két erős kör.

A posztot a PROfoto képeivel illusztráltuk.

=======================================================

Ha tűzijátékot szeretnél a lagzidra (vagy falunapodra, ha van falud:), itt érdemes körülnézni. Újdonság, hogy már lapra szerelve, elvitelre is kérheted.

Tika Műhelyébe főleg a menyasszonyok menjenek, meg aki szép vendégkönyvet meg ilyesmit akar. 

A Lakadáré című könyvünkkel Kürtön, Nyárasdon és Somorján találkozhatsz. Figyeld a hangos utastájékoztatást!