Korábban ugyanezen a helyen írtunk róla, felette nagy megtiszteltetés a botnoknak, ha egy kolléga invitálja őt az esküvőjébe. Nyilván az én terepemen a „bull’s eye” az, ha vőfélynek hív a vőfély, de természetesen az egyéb szolgáltató is jelentős szakmai trófea. Mert a szolgáltató, az tudja. Ha a lakodalomiparon kívüli ügyfél hív – ilyen az ügyfelek 99%-a –, ő vagy téged akar, vagy vőfélyt. A kettő nem teljesen ugyanaz. Természetesen akkor is örülünk, ha úgy jutunk valahova, hogy nem bennünket, hanem „csak” vőfélyt akartak. Ilyenkor igyekszünk mindent elkövetni, hogy az, akit az adott lagzi fog hozni – mert (matematikailag legalábbis) minden menyasszony hoz egy másikat –, már konkrétan bennünket akarjon, és nem csak a szolgáltatást. Ha viszont az „áldozat” egy szolgáltató, az megtehetné, hogy bárkit hívjon, hisz a telefonjában éppúgy megvannak a számok, mint nekem, vagy bárki másnak.
Egy napon a Facebook-oldalamra töltöttem fel valami tartalmat, amikor rám írt szeretett szülővárosom egy ismert fotósa. Június eleje volt. Nagy meleg. Egy szabad november 7. iránt érdeklődött. Az már off season, így a rendelkezésére tudtam állni.
Amikor a nagy nap elközelegett, a feleségemmel éppen egymásnak adtuk a kilincset. Szemerkélt az eső. Hm, milyen furcsa, hogy nem mondta – töprengtem. Azért, mert amikor ő jött, még nem esett. Éppen a szertartás kezdete előtt fél órával kezdett esni. Ez nem egy kifejezetten vidám dolog, de novemberben megintcsak példátlannak sem nevezhető.
A népek a komáromi Szent András templomhoz mentek. Ennek a lagzinak köszönhetően lett komáromi lagzim ebben az évben, ellenkező esetben az a példátlan helyzet állt volna elő, hogy nincs lagzim otthon. Én tudom, hogy 2000 éve megírták a Bibliában, hogy senki sem próféta a saját hazájában, de azért amikor én Dunaszerdahelyre megyek, Menyhárt kolléga pedig ugyanez időben botozik Komáromban, vagy Srejner Atti Gyulamajoron nyomja, én pedig ott vagyok a kertje alatt, akkor az ember fejében óhatatlanul racionalizálási tendenciák fogalmazódnak meg.
A templomban ott várt már Kósa Lőrinc barátom, sokat próbált kameráját egy esernyővel óvva az időjárás viszontagságaitól. Na de a videós hagyján: ki a fotós egy fotós lakodalmában? Utána mindenki ezt kérdezte tőlem:) Jogos. Nos, a fotós egy vajdasági származású, Londonban praktizáló koma volt. Paszti Gábor a neve. Tájainkon nem ismert. Mert a Vajdaság és London is messze van. De attól még érdemes tüzetesebben megnézni a képeit, szerintem nagyon szépen dolgozik.
Az esketési szertartás végére annyira legalábbis alábbhagyott az eső, hogy egy csoportképet megereszthessünk, illetve halomra lőjük konfettivetővel az ifjú párt, a sekrestyés nagy örömére.
Innen a Fiestába mentünk. A Fiestával volt már egy nagyon kemény, cateringes akcióm, amikor zsandárok alig akarták beengedni a násznépet az árvíz miatt lezárt övezetbe. Voltam náluk vendég, és persze dolgoztam is ott. A hely már bizonyított.
A mintegy 100 főnyi, zömmel komáromi és marcelházi, meg a világ egyéb részeiről érkezett népeket három sorba rendezték. A díszítés ízléses és mértéktartó volt. A piros dominált. A zenéket pedig DJ Benes keverte. Neki van bakelitos műsora is. Legutóbb, mikor Nagymegyeren dolgoztunk együtt, akkor igazi lemezeket pörgetett, egy élmény volt nézni. Most elektronikusan hozta a zenéket. Neki már megvannak az évei ahhoz, hogy kellően sok zenéje legyen.
Az esküvőben debütált egy új játékom, amit még fejleszteni kellett a nagyobb siker érdekében, ez csak a következő héten sikerült tökéletesre.
Az est folyamán ellátogatott körünkbe Budakalászról a Selfiemat, a vidám szelfigép is. A násznép imádta a „szelfimatát”, olyan sor alakult ki előtte, mint amikor a kommunizmusban banán érkezett Komáromba. Bizony ám, olyankor a hentes előtt állt a sor vége. Reggelig a násznép közel 150 képet készített. Ha tekintetbe vesszük, hogy egy képre 3 fotó kerül, akkor ez azért izmos szám. Szelfibe borult a világ.
A lagzi elég korán kezdődött, így a népek elszállingózása ennek megfelelő volt. Amikor 4 órakor magam is csatlakoztam a távozókhoz, már csak a kemény mag nyomta DJ Benes elektrójára.
Idén jártam már videós lagzijában, és megadatott a fotós is. Egy évben két kolléga-lagzi, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Köszönöm a lehetőséget! De zenész már régen volt. Pedig most van is valaki a célkeresztben:)
E lagzi után még egy várt rám, a szezonzáró, ami egyszerre vidám és szomorú dolog. A szombat éjszakának is van lelke.
Szólj hozzá(m)!