Hazafelé jövet a Vág mente feltörekvő zenésztehetségének, Musiczoleenak a szülőfalujában megállítottak a rendőrök. Látták a kalaptartón keresztbe dobott vőfélybotot és sütisdobozt, a vasárnap hajnal szériatartozékait. Gondolták, megfújatjuk ezt a buzit, lagziból jön, biztos részeg. Ők még nem olvasták az Igyon-e a vőfély a lakodalomban? című posztomat.
A Vőfélyblog első bejegyzésében leírt adatvédelmi elvek miatt nem konkretizáljuk pontosan, szombaton 14.15-kor honnan kértük ki a menyasszonyt, de a szép Mátyusföld egy olyan épületébe sikerült bejutnunk, amit a 75-ös útról már többször megcsodáltunk, most pedig belülről is alkalmunk volt megtekinteni.
Innen a vágsellyei Hotel Centrálba (nincs magyar honlap, nem linkeljük) mentünk, ahol már várt Judit a lányokkal, a full magyar műszak dolgozott. Komolyan, olyan ez a lakodalomipar, mint egy nagy család. Ha kellően régóta vagy benne, mondjuk 2001-től:), akkor lassan már nem tudsz olyan helyre menni, hogy az anyád korabeli szakácsnők ne mondják, hogy: Fiatalembër, maga má vót nálunk, nëm? És ez így jó. (Néha még azt is elmondják, hogy, No, akinek csináta a lagziját, az má eevātt. De ez ne riasszon el senkit:) Mi vagyunk a Csallóköz és Mátyusföld kollektív emlékezete.
Nagy örömömre szolgált, hogy Kovács Krisztiánnal, és nejével, Csillával, azaz a Prodima Productionnal dolgozhattam együtt. Ők még nem videóztak olyan lagzit, ahol én botoltam, de Krisztiánnal 2003-ban együtt dolgoztunk a rádióban, ő az üvegfal egyik oldalán ült, én meg a másikon. Nagyon erős infrastruktúrával érkeztek, ötféle képrögzítésre alkalmas eszköz volt náluk, melyből négyet használtak is, a stady is befigyelt, a slider pedig ott aludt az autóban.
Tóth Lehel fotózott, aki már 2003-ban is elismert és jegyzett fotós volt, amikor pályakezdő vőfély koromban, az első közös újvári lagzinkat abszolváltuk. Ő most valamelyest rokon is volt, de velünk ült, ahogy az dukál. Sokat beszélgettünk a fotós szakma aktuális problémáiról, a fehígulásról és a wannabe fotósokról. Lehel osztja azt a véleményemet, melyet a Fotósországban c. posztban is leírtunk. Fotóshoz képest egész sokáig maradt.
Zenélt a For You, ezúttal Laci Böbivel érkezett, Gábor vendég volt egy lakodalomban. (Biztos végig a zenekart fikázta, a magunkfajta – megváltoztatva a megváltoztatandókat – általában ezt csinálja, ha vendég egy lagziban. Én nem is szeretek vendég lenni...) Aki nem ismeri a zenekart, érdemes belehallgatni a demóikba, nagyon ott vannak. Lacival először egy nagyon szakmai projekt során találkoztunk, 2006. július 1-jén kedves barátom és jeles vőfély kollégám, Menyhárt József lagziját toltuk együtt (fotó: Szitás Zoltán, videó: Kósa Lőrincz, sztárvendég: Csavargók Tánczenekar), ahol azért a megfelelési kényszer mindig nagyobb, mint egy „civil” lagziban. Akkor még a régi felállásban nyomták. Azt nemcsak a mostosok tudják, hogy a spolupráca mennyire fontos. Nekem is nagyon fontos az a biztonság, hogy ha azt mondom, most jövök a levessel, abba kéne hagyni, akkor, amikor kijövök a konyhaajtón, és megállok a terem közepén, nem kell hátrafordulnom, bottal integetnem stb., mert tudom, hogy befejezi, és nyom egy tust. Ezért szeretek velük dolgozni. (Meg persze hallgatni is jó őket, de ez esetemben nem érvényesülhet szempontként.)
A program kicsit sűrű volt, az éjfél előtti, hatórás periódusba három tálalás volt betárazva, ami tkp. négy, mert a levest és a főételt külön hozzák ugyebár. Ha ehhez a tortát is hozzávesszük, akkor könnyedén kiszámolhatjuk, hogy kicsivel több mint egy óránként került elő valami táplálékféle, ami eléggé behatárolta az egyéb tevékenységeket. Persze, ez sokkal jobb annál, ahol nem adtak enni, igaz, Gyurikám?!
Szólj hozzá(m)!