Vőfélyblog

Szeptember első menyasszonya már a telefonban rendkívül agilisnek tűnt, és ez a komáromi, személyes találkozón is megmutatkozott. Úgy gondoltam, az ő esküvőjükben nem lesz prognosztikai értéke annak, ki választja a pálinkát...

Tegnap a Héderváry Kastélyszállodában jártunk, V és P kis létszámú, magyar és szlovák, nyomokban angol nyelven folyó esküvőjében. A megrendelő kimondottan ceremóniamesteri feladatok ellátására kért, ezért most – ebben az évben először – pálca nélkül érkeztem. (arról, hogy a vőffy és az MC között mi is a különbség, még jó régen itt írtam.)

Ez az üzenet főként a benne lévő szavak miatt fontos – olvashatjuk a Google keresőóriás népszerű levelezőszolgáltatása a Gmail egyébként sztem tök fölösleges fontosságjelölőjében. Ezen analógia mentén elmondhatjuk, hogy minden lakodalom az ott levő ifjú pár miatt fontos. Csak és kizárólag. Akkor is, ha bennünket az örömapa/örömanya fogadott meg. Van, hogy olykor „fontosemberek” ülnek a násznép soraiban.

Inzultáljanak bár botjukkal a hétvégén dolgozó kollégák, de én most VENDÉG voltam egy lagziban. Idén ez már a második alkalom, hogy egy lakodalomban nem vőfélyként veszek részt. Ilyenkor a lakodalomiparban nem tevékenykedő családtagjaim, barátaim, ismerőseim – értelemszerűen belőlük van több – azt mondják: no, akkor legalább egy hétvégén te is szórakozol. Ez azon a téves előfeltevésen alapszik, hogy a vőfély ezen beszélők szerint nem szórakozik a lakodalomban. Pedig igen, csak a maga módján.

Amikor a szombat reggeli vőfélycset során elmondtam a kollégáknak, hogy Tapolcára készülök, az egyik koma azt mondta, Lacikám, inkább egy szlovák lagzi, de az a szomszéd faluban.  

Aztán vőféNY úr, mennyi pénzt kell adni a menyasszonytáncba, mert ez felénk nem szokás? – melyik vőfély kolléga nem találkozott már ezzel a kérdéssel, főként, ha két különböző kultúrtáj gyermekének életét köti össze? Az, hogy menyasszonytánc van-e vagy menyecsketánc, részben tájegységfüggő, de természetesen itt sem kell szolgai módon ragaszkodni a régió szokásrendjéhez, az pedig, hogy ennek során gyűjtenek-e törvényes fizetőeszközt, teljességgel az ifjú pár döntésén múlik. Itt még tendenciákat is csak árnyaltan lehet mondani, azaz ma már nem helytálló az, hogy a Mátyusföldön gyűjtenek pénzt, a Csallóközben meg nem, vagy fordítva, mert egy falun/utcán, sőt családon belül is eltérőek lehetnek a szokások.

Hétvégén nem voltam lagziban, tudatosan szabadon hagytam egy másik program végett, pedig még május első hetében is vehettem volna fel. Ahogy korábban említettem, egy az enyémmel azonos keresztnevű személy – ne nevezzük kollégának – három héttel az aktus előtt mondta vissza egy ifjú párnak. Ők valószínűleg a legdrágább pesti vőfély ceremóniamester árának kétszeresét is boldogan kifizették volna, csak legyen valaki... Szal' ma elméletet kaptok. A gazdasági töltésű posztot az Időzítő nevű blogger kolléga publikálja, hat óra tájban, amikor alapesetben a levest vinném be; a szerző mást csinál. Olvassátok!

Az eső kopogott a vőfély szélvédőjén, mikor elindult Tardoskeddre. Sok könnye lesz a menyasszonynak – mondják ilyenkor az okosok, Kárpátalja egyes magyarlakta részein viszont szomorúak, ha nincs legalább egy kis eső az esküvő napján, ez ugyanis a bőséges gyermekáldás hírnöke. Én leginkább arra tudtam gondolni, hogy most volt kitisztíttatva az öltönyöm, és esőfoltos lesz. Pedig ha ez vőfély esőfoltos öltönyben jelenik meg, annál talán már csak az szomorúbb látvány, ha cafatokból varrt barna bőrmellényt visel.

(A legnagyobb lagzis elázásom Valacsai Dani videóssal közösen volt, mikor a videós cuccot raktuk át az ő kocsijából az enyémbe, mert akkor éppen nekem volt magyar sztrádajegyem. A lajosmizsei Geréby Kúriába indultunk, ha ott a szobaasszonyok nem szánnak meg, és vasalják ki a zakómat, akkor úgy állhattam volna ki a Svájcban dolgozó ifjú pár, Balázs és Boglárka násznépe elé, mint egy amortizált salátalevél. Már nem emléxem, milyen futam volt aznap, de az időmérőt Hamilton nyerte, a F-1buzi Dani megnézte a telóján, én meg belefoglaltam az egyik versbe.)